Felvidéki dilemmák

– Újabban kitűnő a szlovák–magyar államközi kapcsolat, de úgy tudjuk, helyben korántsem ilyen jó a helyzet. Mi a gond?

– Több megoldatlan kérdés van, de ezek az országon belüli magyar közösség és többségi nemzet közötti politikai, történelmi vagy kulturális ügyek. Hadd emeljek most ki két fő gondot: az egyik az igazságtalan és zűrzavaros önkormányzati finanszírozás, a másik az anyanyelvhasználati jogok ellentmondásai. Egyesületünk, a Pro Civis polgári társulás mindkét ügyben régóta félreveri a harangot, és ma már egyre többen értik, hogy tarthatatlan a helyzet.

– Hogy osztják el az önkormányzatok között a központi forrásokat?

– Az önkormányzatok elsődleges állami forrása a személyi jövedelemadó, ennek 70 százalékát a helyi, 30 százalékát a megyei önkormányzatoknak juttatta vissza az állam. Az idei év januárjától ez módosult, erre mindjárt visszatérek. Az adót egy sajátos kulcs, a Pénzügyminisztérium által létrehozott képlet alapján osztják szét az egyes önkormányzatoknak. A képletben szerepel a nyugdíjasok száma, az oktatási-nevelési intézményekbe járó gyerekek száma, a település lakosainak száma, amely újabb két kategóriát jelent: a települések szerinti juttatást és a tengerszint feletti elhelyezkedés alapján járó összeget. A 2005-től alkalmazott képlet alapvetően a kistelepülések elsorvadását ösztönzi, ennek alapján ez idáig az állam a településnek juttatott összes forrás öt százalékát a nyugdíjasok, 40 százalékát a beiskolázott gyerekek, 32 százalékát a lakosok, 13 százalékát a tengerszint feletti magassági kvóta és tíz százalékát a település mérete, vagyis a lakosságnak az ország összlakosságához viszonyított aránya szerint számolta ki.

– Mi értelme a magassági kvótának?

– Azzal magyarázzák, hogy a magasabban fekvő helyeken hidegebb a tél, többet kell fűteni, korábban kell bekapcsolni a közvilágítást… De nem veszik figyelembe az egyes települések eltérő konkrét energiafelhasználását, a középületek fűtendő területeinek nagyságát, a fűtőanyag milyenségét, a szigeteléssel megtakarítható rezsiköltséget, a szigetelésre, fűtés-korszerűsítésre esetlegesen beadott pályázatokat, a fűtési szezon hosszát, a drámaian változó klímát, és így tovább. A tengerszint feletti kategorizálás alapján Szlovákia 2927 településéből mintegy 1700 hátrányosan érintett. A település mérete szerint a 9 nagyvárost leszámítva pedig mindenki hátrányban van. A legrosszabbul jár Mészáros András kollégám számításai szerint a mindössze 78 méteren fekvő Bodrogszög, míg a legnagyobb kedvezményezett a 2034 méteren található Deményvölgy. A lakosságszám alapján pedig minden 50 ezer főnél kevesebb lakosú település hátrányt szenved. A dunaszerdahelyi járás települései évente közel négymillió eurótól esnek el csak az említett két szempont miatt.

– Nyilvánvaló, hogy ez az elosztási mechanizmus képtelenség.

– Ráadásul idén január 1-jétől az összes szja-bevételből a településeknek járó 70 százalékot 55,1-re csökkentették, mivel az óvodafinanszírozást az önkormányzatoktól a gyerekek után fejpénzt fizető Oktatási Minisztériumhoz delegálták. Így a teljes elosztási képlet átalakult, mivel az oktatás-nevelési intézményekbe járó gyerekek kategóriája az óvodák miatt az eddigi 40-ről 25 százalékra csökkent. Ezért az elosztási képletben az így kieső 15 százalékot újra el kellett helyezni. Ezért a már meglévő kategóriákat megemelték, így a tengerszint feletti magasság hatása a képletben 13-ról 16 százalékra nőtt, a nagyságrendi szempontok súlya pedig 32-ről 40 százalékra emelkedett. Pedig újra lépéseket tettem az ügy megoldása érdekében, tavaly novemberben a Magyar Szövetség elnökével, Gubík Lászlóval megbeszélést folyattunk a miniszterelnökkel, Robert Ficóval. Jeleztem neki a rendszer problémáit, ő megértette, hogy mi a gond, annál inkább, hiszen a saját pártja, a Smer polgármesterei is kárvallottjai a település mérete szerinti kategóriának. A Pénzügyminisztériummal is többször tárgyaluk, javasoltuk a módosuló elosztási képlet igazságosabbá tételét, de a kezdeményezés elakadt.

– Hol?

– A minisztérium kérte, hogy szerezzük meg az országos önkormányzati érdekvédelmi szervezetek, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása és a Városok Uniója támogatását, de ezek nem álltak az ügy mellé, noha csak a magassági kvóta által hátrányosan érintett 1700 településből 1200 színtiszta szlovák lakosságú, csak a többinek van magyar lakossága. Az elakadás arra is rádöbbentett, hogy nekünk a Pro Civisben pontosabb adataink vannak, mint az országos érdekvédelmi szervezeteknek. Ezt még a pénzügyminisztérium is igazolta nekünk. Kollégáknak jeleztem is, hogy ha nem is oldottuk még meg az ügyet, erre méltán büszkék lehetünk.

– A beneši dekrétumok ügyében várható változás? Pellegrini államelnök állítólag megértést mutatott a kérdésben…

– Őszintén szólva nem hiszek a gyors változásban. A változáshoz szükséges a magyar politikai elit parlamenti jelenléte, az pedig ma nincs. A szlovák politika a látszólagos gesztusok ellenére éles helyzetben mindig összezár. Nem is igazán ismerik vagy nem akarják ismerni a problémát, egy szóval sem ítélték el, hogy a minket kollektíven háborús bűnösnek minősítő dekrétumok alapján az utóbbi években több száz hektár földet kobozott el önhatalmúlag az állam, a Szlovák Földalap például csak 2019–2020-ban 392 hektárt. Az eredeti tulajdonosokat kitelepítették, elmentek vagy meghaltak, és nincsenek örökösök, vagy fogalmuk sincs, hogy van itt földtulajdonuk. A pozsonyi körgyűrű építése miatt főleg német tulajdonokat vettek el, a Szlovák Földalap itt újra a beneši kollektív bűnösségre hivatkozva kobozta el a földeket. A pozsonyi körgyűrűhöz kapcsolódó elkobzásoknál viszont homok került a gépezetbe, felbukkantak valós örökösök, elindultak a jogi eljárások. Az egész egy nagy üzlet, ez is magyarázza, hogy miért pörögtek fel az elkobzások…

– A választási eredményekből kitűnik, hogy egyre több magyar szavaz szlovák pártokra. Miért?

– 2007 körül elkezdett megbomlani az akkori Magyar Koalíció Pártja egysége, az addig belül zajló viták nyilvános veszekedéssé fajultak, majd két, később három párt jelent meg, a vitatkozás végeredményként pedig a magyar szavazók elfordultak a politikától, elmaradoztak a szavazástól. A 2021-es újraegyesülés reményt adott, hozott is részeredményeket, a 2023-as önkormányzati választásokon a megyékben jól szerepelt a szövetség. A 2023-as parlamenti választások előtt viszont az egységes pártban zajló régi viták a médiában is folytak, ráadásul a volt vegyes párti politikusok némelyike ismét kilépett. Ennek tragikus eredménye lett, a 2020-ban a két magyar pártra leadott összesen 170 ezer szavazatot sem tudta a szövetség összeszedni. Ahol regionálisan megmaradt az egység, például a keleti végeken, ott születtek biztató eredmények, de a nyugati országrészben gyengébben szerepelt a párt, mint vártuk, a magyar szavazók jelentős része otthon marad, egy része pedig szlovák pártokra voksolt.

– A történelmi léptékben kiváló magyar–szlovák államközi kapcsolatok javíthatnak a helyzeten?

– A két nemzet kapcsolatának különböző dimenziói vannak. Ezek megértéséhez egyszer beszélni kellene a történelmi háttérről, megvilágítva a sok száz éves cseh–német együttélés és egyben birkózás hatását és a csehek ebből adódó furcsa, mértéktartó viszonyát a szlovákok iránt. Ilyen témákról szlovákokkal beszélgetve mindig hangsúlyozom, hogy számukra a legkézenfekvőbb stratégiai partner Magyarország. Közel ezer éven át éltünk együtt, hasonló a létfelfogásunk, a kulturális alapjaink, de mondok még valamit, a szlovákok 68,5 százaléka vallásos, a cseheknek csak 7-8 százaléka, ők Európa legateistább nemzete. Teljesen másként látják a világot, mint a szlovákok, akiket velünk sokkal több közös vonás köt össze.

– Felismerik ezt a szlovákok?

– A szlovák politikai elit egyes körei máig a pánszláv elmélet támogatói, mások kifejezetten a nyugatra figyelnek, a csehekhez igazodnának és a brüsszeli föderációs elképzeléseket támogatják. De olyanok is akadnak, akik nagyra értékelik Orbán Viktor szuverenista, patrióta törekvéseit. Paradoxon, hogy pont ezek a körök a nemzetállami Szlovákia nevében gyanakodva, ellenségesen viszonyulnak a magyar közösséghez, ennek jogvédő és jogkiterjesztő törekvésekhez.

– Milyen befolyásuk van e köröknek?

– A szlovák belpolitika fősodrából eltűnt a magyar kártya, ez viszont az is jelenti, hogy a nyitott kérdéseink nem ütik meg a politika és a média ingerküszöbét. Csak egy példa: a Magyar Szövetségben törvénymódosítást kezdeményeztünk annak érdekében, hogy ne csak a magyarellenes feliratok legyenek tiltottak a szlovák stadionokban, hanem az ilyen rigmusoknak is legyen következményük. Mind a hét parlamenti pártnak hivatalos levelet írtam ez ügyben. Mit gondolnak, hánytól kaptam választ?

– Talán kettőtől?

– Egyetlenegytől sem. A nemzeti közösségek védelme nem jut át az ingerküszöbön. Az is lehet, hogy nem akarják elveszteni a magyarok iránt ellenérzéseket tápláló szavazóikat. Nyíltan nem jönnek nekünk, de elhallgatják a gondokat, a sérelmeinket. A politika mintha civil szervezetekhez delegálta volna a magyarellenességet, az utóbbi időben a Szlovák Értelmiségiek Egyesülete nevű szervezet köt bele a magyarokba. Háborogtak, hogy Komáromban magyarul folynak az önkormányzati ülések. Egy érsekújvári magyar aktivistát pedig azért támadtak, mert kiállt a magyarnyelv-használatért.

– Úgy tudjuk, a rendőrség magyar polgármestereket hallgat ki ilyen ügyek miatt. Nem kívülről gerjesztett provokáció ez a magyar–szlovák viszony élezésére?

– Bős polgármesterét, Fenes Ivánt egy 1848-as emlékoszlop, egy turulmadaras emlékmű és egy Trianon témájú emlékbeszéd miatt vegzálták, Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely elöljáróját pedig a Felvidéki Vágta kifejezés használata miatt idézték be, mindkettejüket az említett Szlovák Értelmiségiek Egyesülete jelentette fel. Szerencsére a kellemetlenségen kívül egyelőre nem lett egyéb következménye. Ez nem külső provokáció, régóta ismerjük ezt a „maradjatok csöndben, tudjátok a helyeteket!” üzenetű nyomásgyakorlást. Ezt bizonyítja, hogy csak a magyar zászlók zavarják ezeket a köröket, a középületekre számos településen kitűzött ukrán lobogó nem, noha törvény szerint azt oda nem lehetne kihelyezni.

– Miféle társaság ez?

– Fundamentalista szlovák soviniszta körök, amelyek mindig más néven, de ugyanazzal a felfogással működnek. Mesés, hogy milyen ellentmondásba kerülnek önmagukkal. Nemrég például koronázási napok voltak Pozsonyban, angolul és magyarul is hirdette a plakát, hogy megtekinthető a magyar Szent Korona, pontosabban annak egy másolata. Jó lenne egy Kárpát-medencei történelemóra, mert a szlovák narratíva szerint őket ezer évig elnyomták Magyarországon. De közben azt is állítják, hogy Magyar Királyság nem is létezett, csak az úgynevezett Uhorsko, ami nem is magyar volt, hanem egy közös ország. Fura helyzet, koronázási napok Bratislavában, ahogy ők hívják Pozsonyt, nem létező Magyarország a fejekben, de közben elnyomás a közös országban. Lenne mit megbeszélni. Egyébként Pozsonyban született Batthyány Lajos, és itt jelentette be 1848. március 17-én a modern nemzet megszületését Kossuth Lajos. Mindezeken túl itt vannak a nyelvhasználat ellentmondásai is.

– E téren mi a legfőbb gond?

– Kezdjük az alapoknál! Két külön törvény szabályozza Szlovákiában a nyelvhasználatot: az egyik védi, kizárólagos államnyelvnek minősíti és az élet minden területén kötelezően használandónak minősíti a szlovákot, a másik viszont polgárjogi megközelítésből egyéni jognak tekinti a kisebbségi, esetünkben magyar nyelvhasználatot, és kimondja, hogy mindenkinek joga van az anyanyelvén hivatalos ügyeket is intézni. Nyilvánvaló az ellentmondás, de mivel az emberek nem jogérvényesítő harcosként mennek a hivatalba, hanem elintézni az ügyes-bajos dolgaikat, a második jogszabály adta lehetőséggel a legritkábban élnek. Az állami statisztikai adatgyűjtés során megkérdezték a polgármesteri hivatalomtól, hogy például tavaly hány magyar kérelem érkezett a hivatalba. A válasz: egy sem. Megkérdezték azt is, hogy polgármesterként hány magyar nyelvű határozatot írtam alá. A válasz: 1800-at. Nem értik, pedig mi a jogi lehetőséggel élve kérelem nélkül, automatikusan kétnyelvű adóhatározatokat adunk ki. A törvény ez nem írja elő, de nem is tiltja.

– Ez egyfajta áttörés?

– Az volna az ideális állapot, ha a szlovák állam egyenjogúsítaná a nyelvhasználatot, és természetessé válna a kétnyelvűség. Mi itt, Csallóközcsütörtökben megteremtettük ezt, és nem zavarja az itteni szlovákokat. Jó lenne meghonosítani a szlovén modellt, ott az alkotmány kimondja, hogy a szlovén, az olasz és a magyar nyelv egyenrangú az adott közösség által lakott területen. Abszurd, hogy a sokak által Donovalyként ismert dóvali sípálya magyarországi turistáknak szóló magyar nyelvű hirdetése Dél-Szlovákiában senkit nem zavar, de a magyar párt óriásplakátjait magyarul nem akarják kihelyezni a cégek, mert feljelentik ezeket a politikai reklámokat. Vannak egyébként eredmények a kétnyelvűség terén, hadd említsem az általunk működtetett Torvenytar.sk oldalt, ahol közel száz szlovák jogszabály olvasható magyar nyelven. Ez adja az önkormányzati hivatalok kétnyelvűségének alapját. Az önkormányzati finanszírozással kapcsolatos ismeretterjesztés szándékával létrehoztuk a Mennyiterek.sk internetes oldalt is, ahol részletesen, számszerű példákkal világítjuk meg a problémát.