Bár a közvélemény-kutatások szerint is pengeélen táncolt a Csáky Pál vezette felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP), mégis keserű meglepetésként érte az alakulat politikusait és szavazóit, hogy a magyar párt mindössze a voksok 4,33 százalékát gyűjtötte be a szombati szlovákiai országgyűlési választáson, s így kiesett a parlamentből. A megaláztatást növeli, hogy bőven a bejutáshoz szükséges 5 százalékos szavazati arány fölött, 8,1 százalékkal került a törvényhozásba a párt korábbi elnöke, Bugár Béla által tavaly alakított magyar-szlovák Híd-Most nevű párt. Az MKP egyetlen vigasza az lehet, hogy nemcsak ők buktak el a szavazásra jogosultak 58,83 százalékának részvételével megtartott voksoláson, hanem a 2006 óta tartó nyílt soviniszta ámokfutás is véget érhet.

Robert Fico miniszterelnök pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (SMER) ugyanis hiába nyerte meg a választást a voksok 34,8 százalékával, koalíciós partner híján nagy valószínűséggel nem tud kormányt alakítani. Eddigi szövetségesei közül a magyargyűlölő Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt épp csak becsúszott a parlamentbe 5,1 százalékkal, Vladimír Meciar Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppártja 4,32 százalékkal viszont kiesett. Így – bár Ivan Gasparovic államfő jelezte, hogy elsőként Ficót kéri fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére – vélhetően a második helyre 15,4 százalékkal befutott Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), a 12,1 százalékon végzett szélsőliberális, egyebek mellett a droglegalizácót hirdető és a homoszexualitást népszerűsítő, nemrég alakult Szabadság és Szolidaritás, a 8,5 százalékot beseprő Kereszténydemokrata Mozgalom és a Híd alakíthat koalíciós kormányt. Kérdés, hosszabb távon életképes lehet-e ezen felállás, tekintettel a kereszténydemokrata felfogás és a szélsőliberális szemlélet közti hatalmas ellentétekre.

Az MKP súlyos veresége, illetve a Bugár-párt bejutása alaposan átalakíthatja a felvidéki magyar politizálást. A nemzetpolitikai szempontból kétségtelenül hátrányos fordulatot több elemző úgy értékelte, hogy a felvidéki magyarok a higgadt magyar-szlovák párbeszéd mellett és az MKP konfrontatív magatartása ellen szavaztak, ami annyiban nem helytálló, hogy az MKP sosem zárkózott el a párbeszédtől, csupán az elmúlt években az eddigi kormánypártokkal nem volt miről tárgyalni.

Az MKP bukásának más okai vannak. A szlovák sovinizmusnak régi álma volt a magyarság megosztása, és Bugár Béla ezt meglovagolva a szlovák pártokkal kórusban kompromisszumképtelenséggel, konfliktuspolitikával vádolta az MKP-t, miközben a többségi politikum türelmetlen össztüze ténylegesen gettóba szorította a magyar pártot, melynek e kihívásra nem volt jó válasza. Az MKP ugyanis a folyamatos tiltakozásokon túl nem vállalt igazán éles ütközéseket, meg sem próbálta mozgósítani a felvidéki magyarságot, s így saját magát a folyamatos védekezés zsákutcájába navigálta. A defenzív magatartás mellett pedig nem volt ereje arculatváltásra, fiatalításra, nem volt, aki új lendületet adjon a pártnak, s így nem sikerült értékelhető álláspontot kialakítani például a gazdasági válság nyomán növekvő munkanélküliség, az infrastruktúra elmaradott állapota vagy a keresetek romló reálértéke ügyében. Ezt a magát etnikai megbékélésre törekvő technokrataként feltüntető Bugár ügyesen kihasználta.

A következmények rövid távon akár súlyosak is lehetnek, tekintve a felvidéki magyarság erős beolvadási hajlandóságát, ugyanakkor az MKP-ban a parlamenten kívüli lét jelentős profiltisztulást és nemzedékváltást eredményezhet, s megeshet, hogy ezáltal magyarság ügyének sokkal markánsabb képviselete lesz.

Ágoston Balázs

* * *

Kvázi-autonómia Délvidéken

Hamarosan megalakul a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács, melybe a június 6-i kisebbségi választáson versenybe szállt öt magyar lista mindegyikéről bejutottak jelöltek. A voksolást a belgrádi hatalom is igyekezett befolyásolni.

A belgrádi parlamentben tavaly ősszel elfogadott kisebbségi törvény alapján rendezték meg Szerbiában és Délvidéken június 6-án a nemzetiségi közösségek belső parlamentjeinek kialakítását célzó nemzeti tanácsi választást, melyen összesen 19 nemzetiség dönthetett saját miniparlamentjének jövőbeni összetételéről, köztük a kisebbségi választói névjegyzékre feliratkozott 138 ezer magyar.

A 35 tagú Magyar Nemzeti Tanács mandátumainak megszerzéséért öt különböző szerveződés indult, ennyi formációnak sikerült összegyűjteni a kisebbségi választói jegyzékre feliratkozott magyarok legalább 1 százalékának, vagyis 1300 léleknek támogató ajánlását, ami ahhoz volt szükséges, hogy egy-egy szervezet rajthoz állhasson.

A magyar választók 55,46 százaléka járult az urnákhoz, voksaik alapján a Pásztor István vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által indított lista a szavazatok 77,21 százalékával fölényesen tarolt, 28 helyet szerzett a magyar miniparlamentben. Bár a Magyar Összefogás névre keresztelt lajstrom 35 indulójából 18 a délvidéki magyar szellemi és kulturális élet számos civil jelese volt, a lista élére az a VMSZ-es Korhecz Tamás került, aki a legutóbbi időkig Vajdaság tartomány jogalkotási, közigazgatási és nemzeti közösségügyi titkára volt, s aki 2004-ben igyekezett letagadni, hogy Délvidéken fellángolt a magyarellenes erőszak. A VMSZ-lista győzelme nyomán Korhecz lesz a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A szavazatok 13,34 százalékával második lett és 4 mandátumot nyert a Vajdasági Magyarként Európába nevű lista, ezt a Humentis Egyesület állította, mely Borisz Tadics szerb államelnök Demokrata Pártjának támogatását élvezte, olyannyira, hogy a lista tagjai közül is sokan e párt igazolványát hordják zsebükben. Megalapozott vélekedések szerint ezzel a belgrádi hatalom saját embereit igyekezett helyzetbe hozni a Magyar Nemzeti Tanácsban, s így tett más nemzetiségek esetében is.

Hasonló háttértámogatással indult a Nenad Csanak-féle Vajdasági Szociáldemokrata Liga pártfogását élvező Magyar Liga, melyet a magyar választók 3,33 százaléka támogatott, ez 1 mandátumot ér a Magyar Nemzeti Tanácsban, akárcsak a Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom 3,37 százaléka. E lista meglepő szövetkezésnek számít, mivel ezt a VMSZ-ből nemrég kizárt, Belgrádhoz lojális Bunyik Zoltán, valamint a korábban a Magyar Polgári Szövetség élén keményvonalas magyar politikusként megismert Rácz-Szabó László neve fémjelezte.

A jellemzően fiatal, húszas éveik első felében járó értelmiségiek által néhány hónappal ezelőtt alapított – és a szerb hatalom által nemrég betiltással fenyegetett – nemzeti radikális Magyar Remény Mozgalom, mely kitűnő kapcsolatokat ápol a Jobbikkal, a voksok 2,76 százalékát szerezte meg, s így ugyancsak 1 mandátumhoz jutott a Magyar Nemzeti Tanácsban.

A miniparlament tagjainak megválasztását folyamatosan durvuló magyar–magyar belháború jellemezte. Ennek oka részben az említett szerb háttérmunka volt, de szerepet játszott benne az is, hogy két szervezet, a Páll Sándor által elnökölt Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt kezdettől bojkottálta a voksolást, mivel úgy vélték, a kisebbségi választói névjegyzék összeállítása hátrányos volt a magyar közösségre. Álláspontjuk szerint ugyanis azt nem önkéntes feliratkozás alapján kellett volna megalkotni, hanem automatikusan lajstromba kellett volna venni azokat, akik a legutóbbi népszámláláskor magyarnak vallották magukat.

A Magyar Nemzeti Tanács a kisebbségi törvény szerint a kultúra, a művelődés, az oktatás és az anyanyelvű tájékoztatás terén kap döntési jogokat, melyek alapján színházakat, iskolákat, könyvtárakat alapíthat, illetve átvehet ilyen jogokat, s ezekhez a szerb állam köteles forrást biztosítani. Ugyanakkor a testületnek továbbra sincs olyan jogköre, mellyel – valódi autonómiát gyakorolva – Belgrádra nézve kötelező érvényű döntéseket hozhatna.