– „Porcelán az elefántboltban” című könyvében azt írja, ha egy ország nem emlékszik, vagy nem akar emlékezni a múltjára, annak három oka van.

– Az első, hogy ez a múlt még nem múlt el. A másik, hogy a hallgatás és az elhallgatás kultúrája nálunk nagyon erős. Harmadik oka, hogy a különböző szereplőknek nem áll érdekükben, hogy emlékezzenek erre a múltra. Könnyebb megértenünk az elmúlt húsz év történéseit, ha nem úgy tekintünk rá-, mint valami újnak a kezdetére, hanem mint az előző fél évszázadban lezajlott történelmi folyamatok végső kibontakozására. Az az erőszakos hatalomátvétel, amely a legdurvább és diktatórikusabb eszközökkel verte szét a magyar társadalmat és szerezte meg az ellenőrzést a nemzet vagyona felett, a hatvanas–hetvenes években konszolidálódott. Egy rendes abszolutizmus formáját öltötte, amelynek újonnan kialakult uralkodó osztálya egy idő után arra törekedett, hogy a saját magántulajdonává tegye az addig általa igazgatott vagyont. Így tettek a szomszédban a jól tájékozott, világot járt KGB-tisztekből lett olajmágnások is. Tulajdonképpen ez motiválta a szovjet birodalom összeomlását. Így kezdődött a két világrendszer összeolvadása, megszűnt a szovjet tömb különállása. A felismerhetetlenségig beolvadtunk az úgynevezett szabadkereskedelmi világrendbe. Félreértés azt hinni, hogy ez valóban a szabad magánvállalkozások rendszere. Magyarországot sem a piaci versenyben gyarapodó magántulajdon és az egyéni szabad vállalkozás jellemzi. Még a nyolcvanas évek második gazdaságához képest is egyre kevesebb magyar ember vállalkozhat egyénileg és szabadon. A nemzetközi cégbirodalmak és üzleti hálózatok uralma a társadalmat megfosztotta az egyéni vállalkozás lehetőségétől. Mérhetetlen csalódást okozott, hogy a rendszerváltás várakozásai nem teljesültek. A jogállami keretek megvannak, de az új elit politikai-gazdasági érdekérvényesítése olyan gátlástalanul zajlik, hogy a társadalom többi részének esélye sincs arra, hogy megőrizze pozícióit.

– A gazdasági válsággal lezárulhat végre a múltunk?

– Annyiban legfeljebb, hogy a folyamat kiteljesedett, de a kibontakozás útja még nem látszik. Közben az emberiség történetében példátlan, földtörténeti léptékű válság idejét éljük. Olyan változások zajlanak körülöttünk – népességrobbanás, klímaváltozás, fajok és élőhelyeik pusztulása, krónikus ivóvízhiány, alapvető nyersanyagok vészes fogyatkozása –, ami a földi élet minőségének romlásához, az élő rendszerek összeomlásához fog vezetni. Ebben bűnös civilizációnk önpusztító magatartása, a természeti forrásokkal űzött rablógazdálkodás, amelyre idehaza is ezernyi példát találunk. Az a kíméletlen mohóság, ahogyan a technológiai-gazdasági hatalom maga alá gyűri a legyőzött természetet és az önvédelem eszközeitől megfosztott népeket, már a válság jele. Hiába a túlbuzgó alkalmazkodás, jutalom többé nem jár érte. A rendszer lassú összeomlásának első kárvallottjai azok az országok lesznek, amelyek képtelenek megvédeni a saját érdekeiket és nem becsülik a saját értékeiket. Mi ezek közé az országok közé tartozunk.

– A túlnépesedést az emberiség legnagyobb problémájának tartja, viszont a magyarság vészesen fogy. Népesítsük be a Kárpát-medencét vagy már így is túl sokan vagyunk?

– Az emberiség létszáma a Föld eltartó képességét már meghaladja, és a következő évtizedekben a túlnépesedés csak folytatódik. A globális felmelegedés népvándorlást idéz elő, amely már ma is javában zajlik. Ez a népvándorlás az európai civilizációt úgy fújja el, mint egy porszemet. Európa nagyvárosai már ma sem tudják kezelni ezeket a problémákat, de Párizs vagy London lakói számára szilárd intézményeik, hatalmas gazdagságuk még sokáig biztos védelmet jelent. Mi ebben sem reménykedhetünk. Hazai, cigány kisebbségünk beilleszkedését se tudtuk megoldani. És nem védjük a pusztuló hazai gazdaságot, szükségleteinket már ma is csupa külföldi áruval elégítjük ki. Budapesten alig juthatunk magyar ételhez, nem tudunk magyar ruhát, szerszámot, bútort vásárolni. Egy kirívó példa: nagy hagyományú, népszerű kávéházaink, presszóink helyét egy év leforgása alatt arctalan amerikai coffee-shopok foglalták el. Minden sarkon kínai, török, olasz, amerikai gyorsetetők, hazai sehol: egy olyan városban, ahová a külföldiek nem utolsósorban híres konyhakultúránk kedvéért látogattak el. Ha egyszer semmi olyasmit nem árusítunk és nem is vásárolunk, amit magunk állítottunk volna elő, miért ne lennénk csődben? Miből teremtsen akkor megélhetést magának, és miből adózzon a felnőtt népesség közel fele, amelynek jelenleg nincs legális jövedelme. Még akkor is üres volna az államkassza, ha nem fosztogatnák rendszeresen. Nemcsak a népesség fogy, hanem az önbecsülésünk is, amit gyakran agresszív magyarkodással palástolunk, ezért a tömeges bevándorlás következményei számunkra még súlyosabbak lesznek. De nem lehet a magyarokat rávenni arra, hogy neveljenek több gyereket. Nem szegénységünk miatt, a szegények mindig szaporábbak, hanem mert hiányzik a bizalom: a jövőben, az ország vezetetőiben és főleg: egymásban. Hogy ha megszorulunk, majd valaki megsegít.

– Ön egyik alapító tagja az Élőlánc Magyarországért nevű ökopártnak, amely kiemelten foglalkozik a falusi kisiskolák védelmével. Ezt miért tartják fontosnak?

– Az iskolának közösségi összetartó szerepe van, nélküle még jobban széthullik, magába fordul a falvak közössége. Iskola nélkül a fiatal családok elköltöznek, és az a gyerek, aki nem otthon végzi az iskoláit, a jövőjét sem otthon fogja tervezni. Ha a kormányzat meg akar szabadulni falvainktól, az iskolák bezárásánál fogja kezdeni.

– Ezek szerint ez tudatos, tervezett folyamat?

– Igen. Nem elvetemült, de téves elgondolás. Azért téves, mert a modernizáció és az urbanizáció nem azt jelenti, hogy mindenki költözzön a városokba, hanem azt, hogy a városias civilizáció áldásait kiterjesztik a kisebb településekre. Nálunk azonban a modernizáció iskoláját sztálinista gyorstalpalókon járták ki többnyire azok is, akik most a döntéseket hozzák. Azt hiszik, hogy falun élni vagy mezőgazdasággal foglalkozni az elmaradottság jele, és a városba költözés egyenlő a felemelkedéssel. A forrásokat, a fejlesztési pénzeket már hatvan éve ilyen alapokon osztogatják. Ez meg is látszik a magyar falvak állapotán, ahonnan már valóban csak menekülni lehet, ha az ember XXI. századi életet akar élni. Közben világszerte megkezdődött a népesség visszaáramlása a vidéki térségekbe. Magyarországon is megindult, és mi pont most adjuk fel a magyar falvakat és engedjük, hogy a magyar termőföldet hollandok, osztrákok, németek vásárolják fel, amikor annak értéke hamarosan megnő. De addigra már nem lesz magyar kézben, helyenként már most sincs magyar kézben.

– Egy ökopártnak Magyarországon milyen esélyei vannak a választásokon addig, amíg a magyarokat alapvetően csak az egzisztenciális kérdések foglalkoztatják?

– Magyarországon, ahol előbb a modernizáció szocialista, majd a globalista kísérlete bukott meg, könnyű rámutatni, hogy problémáinkra a választ az ökológiai politika adja meg. Adjon nekem kétszázmillió forintot, és bejutok ezzel a Parlamentbe! De nálunk ma politikai pártot csak politikai párt tud alapítani. Olyan törekvés, mint a miénk, amely nem illik bele a pártokat finanszírozó és a politikától gyors megtérülést remélő befektetők számításaiba, esélytelen. S nem elég, hogy a pártokrácia és a globalizmus eltökélt kritikusai vagyunk, mondanivalónk ráadásul szokatlan, nyugtalanító, s mindenesetre bonyolultabb, mint azok a lózungok és üres ígéretek, amelyekhez a reklám- és médiafogyasztó hozzászokott.

– Az ökopolitika konzervatív, szocialista vagy liberális eszmerendszer? Jobboldali vagy baloldali?

– Az ökológiai politika ott kezdődik, ahol a jobb- és baloldal kettősége értelmezhetetlenné válik. Magyarországon a jobb- és baloldali meggyőződés azon múlik, hogy kinek a szülei, nagyszülei melyik rendszerben szenvedtek többet. Egy német politológus szerint az ökológia az első modern konzervatív világnézet. Konzervatív, mert a megőrzésre, a fenntartásra helyezi a hangsúlyt, és nem a gyökeres újításra. Nem olyasmit akar felépíteni, ami soha nem létezett. Mi nem akarjuk a múltat végképp eltörölni, épp ellenkezőleg, azt gondoljuk, hogy csak az ura a saját jövőjének, aki érti és vállalja a múltját. A helyes önismerethez nélkülözhetetlen volna, és rengeteg időszerű tanulsággal szolgálna, ha jobban ismernénk különösen a nemzeti újjászületés viszontagságos korszakát. Akkor, az oszmán hódítás és az elnémetesítés hosszú korszaka után mégiscsak sikerült egy siralmasan legyengült és elmaradott országban újjáteremteni a nemzetet és kultúráját a világ élvonalába emelni. Több tanulsága van ennek a ma élők számára, mint az ősmagyarkodásnak, amely inkább vigaszt kínál és menekülést jelent mai sorsunk kegyetlen realitásai elől. Tisztelem, becsülöm a szkíta hagyományt, de előbb a magyar helyesírást, Arany János és Ady Endre gyönyörű nyelvét tessék helyesen megtanulni, utána jöhet a rovásírás, mint hobbi.

– Milyen válasza van az ökopolitikának a gazdasági válságra?

– A gazdasági válságra csak ökológiai válasz adható. Az ökológia gazdaságpolitikája a helyi természeti és kulturális források fenntartható használatán, a helyi hozzáadott értéken alapul. A magyar gazdaságban jelenleg döbbenetesen kevés a helyi hozzáadott érték. Ha például Sukorón megépítik a játékkaszinót, lehet, hogy hatalmas forgalma lesz, az is biztos, hogy maga az építkezés rengeteg pénzt hoz ide, de a helyben maradó jövedelem annak csak egy jelentéktelen töredéke, hiszen a túlnyomó rész azokat illeti, akik a technológiát, a berendezést, a szakértelmet hozzák, és nem azoké, akik legfeljebb a nyersanyagot és a képzetlen munkaerőt szolgáltatják. A környezet károsodása viszont maradandó.

– A fenntartható fejlődésről szóló tanulmányában azt írta, a fejlődést nem fenntartani, hanem újrakezdeni kell.

– Mielőtt fenntarthatóságról beszélnénk, győződjünk meg róla, hogy fejlődés-e, amit fenn akarunk tartani. Mert ha úgy látjuk, hogy civilizációnk, különösen az a politikai-gazdasági rendszer, amiben élünk, csak úgy képes fennmaradni, növekedni, ha saját természeti és kulturális létalapjait emészti fel, akkor az nem fejlődés, hanem hanyatlás. És a hanyatlást miért kellene fenntartani? Keressük meg inkább a válság gyökereit, s próbáljunk új utakon elindulni. Ez épp elég tennivalót adna a ma élő nemzedéknek, amelyet mérhetetlen felelősség terhel az utódok életlehetőségeinek elpusztításáért.

Lass Gábor