Egy évvel ezelőtt a Demokrata karácsonyi számában kísérletet tettünk az esztergomi vár – nagyközönség elől restaurálás miatt elzárt – királyi kápolnájának falán lévő oroszlános freskó bemutatására. Próbálkozásunk akkor nem járt sikerrel, viszont néhány héttel ezelőtt lapunk elsőként kapott lehetőséget arra, hogy a jelenlegi helyzetről személyes tapasztalataink alapján beszámoljon.

Az öt éve nem látogatható kápolna kapcsán több szóbeszéd is szárnyra kapott, ezekkel nap mint nap találkozik az, aki eljár az örvendetesen szaporodó őstörténeti előadásokra. Közéjük tartozik, hogy a munkálatok során a részben épen maradt utolsó oroszlánt is lekaparták a falról, hogy lyukakat fúrtak a freskóba, hogy restaurálás nem is folyik, csak időhúzás. Ezek bizony súlyos vádak, amelyek tisztázására mielőbb szükség volt. De miért és mikor kerültek a címben szereplő oroszlánok ennyire az érdeklődés homlokterébe? Az 1934-1938. évi ásatások során kerültek felszínre a török háborúk idején földdel feltöltött termek, köztük III. Béla király XII. század végén épített palotája. Az ebben talált királyi kápolna falán megmaradt oroszlános freskóról annyi olvasható az 1977-ben kiadott Panoráma útikönyvben, hogy bizánci szőttesek utánzata. Az érdeklődés azután fordult igazán a freskó felé, miután az akkor még Argentínában élő Badiny Jós Ferenc 1991-es ópusztaszeri látogatását követően többedmagával az esztergomi kápolnát is felkereste, és a látottak, valamint saját művészettörténeti ismeretei alapján megírta Az esztergomi-istergami oroszlánok titka című könyvét. Ennek lényege, hogy a sumerológus professzor az oroszlánokon a magyarság sumér kapcsolatának bizonyítékaként több, a mezopotámiai kultúrából származható jelre és vele együtt a kápolna VII. századi építésének lehetséges idejére hívta fel a figyelmet. A jelek közé tartozott az oroszlán combján látható nyolcszirmú rozetta alakjára hasonlító, a mezopotámiai Susa városában talált edény falának, igaz, 12 szirmú rozettája, az oroszlán ostorszerűen kígyózó farkán lévő 50 pont, azaz csillag, amely véleménye szerint azonos a Vénusznak a rozetta (SARPANTIUM) jelképes megtermékenyítéséhez szükséges holdfordulóinak számával és az oroszlán testére festett négy (ék)jel, amely ugyancsak megtalálható többek között egy babilóniai pecséten, továbbá a Kr. e. IV. századból származó ekbatanai oroszlános lelet oldalán. Badiny Jós Ferenc a négy ékjelet a sumir E-A (Isten, más néven a Tudás Ura) jelentéssel fordította. A kápolna építésének idejét az oroszlán mögött lévő életfa dőlésszögéből következtette ki. Azt vette alapul, hogy az életfát azért festették a merőlegestől 19 fokban elgörbülve, mert akkor úgy mutatott a Föld tengelyével egyező északi irányba. Egy számítással megállapította, hogy ha a Sarkcsillagra irányuló életfa 1970-ben esett egybe pontosan a földtengellyel, akkor a 19 fokos eltérés a Kr. utáni 602-ben volt lehetséges. Ekkor festhették az oroszlánokat, ami időben követte a László Gyula szerinti első magyar honfoglalás 568-as évét. Ezen feltételezése már volt akkora súlyú, hogy a 896-os honfoglalás elsőségét kétségbe vonók fokozottan figyeljék, mi történik a freskóval. Prokopp Mária, az ELTE Művészettörténeti Tanszékének professzora, a restaurálás művészettörténeti irányítója betekintést engedett a témával foglalkozó, megjelenés alatt álló kéziratába. Ez a hamarosan megjelenő tanulmány behatóan ismerteti az oroszlános freskóval foglalkozó művészettörténészek és régészek – Gerevich Tibor, László Gyula, Fettich Nándor, Kádár Zoltán, Trugly Sándor – kutatási eredményeit 1938-tól napjainkig. Valamennyien megegyeznek a motívum keleti, perzsa-szasszanida eredetében, amely bizánci közvetítéssel érkezett Európába, és itt általánosan elterjedt volt a XIII. századig a képzőművészet minden műfajában, mint uralkodói jelkép. Prokopp Mária kutatásai arra is rámutatnak, hogy a XII. század közepéig az uralkodók palotáinak falán selyemszőtteseken jelent meg a többsoros, korongokba foglalt díszítő elem, ahol az oroszlán méltóságteljesen, az Életfa előtt lépked, felfelé kunkorodó farokkal. A század második felétől a falikárpitokat felváltotta a falfestés, ahol ugyanezt a motívumot festették a falra, feltehetően a selyem gyúlékonysága miatt. Prokopp Mária továbbá nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy az esztergomi királyi palota további helyiségeinek falain is látható a korongos keretekbe foglalt oroszlános ábrázolás, nem csak a kápolnában! Végül a falkép formai elemzésével bizonyítja, hogy a XII. század második felében készült, minden valószínűség szerint, a III. Béla király 1185. évi Capet Margit francia királylánnyal kötött esküvőjére. És most most hallgassuk meg a restaurálást végző Wierdl Zsuzsanna festő-, restaurátorművészt, a nemzetközi műemléki szervezet, az ICOMOS (International Concil on Monuments and Sites) Európa-falkép bizottságának ügyvezetőjét. A vezetése alatt folyó munkákat a legjobb nemzetközi szakemberekkel együttműködve végzik. Itt készítettek először a világon, holland szakemberekkel, falképen – többek között az oroszlánon is – hétrétegű számítógépes rétegvizsgálatot. Megállapította – és svájci laborban készült tudományos rétegvizsgálatokkal támasztotta alá -, hogy a Várkápolnában legalább öt kifestés maradványait lehet szétválasztani, s az oroszlános freskó a második alkalmával készült. Alatta volt egy másik, valószínűleg csupán egyszerűbb színezést célzó réteg, amelynek nyomát világosan látni ma is, ami feltehetően a freskófestő megérkezéséig díszítette a királyi kápolnát. Ez lényeges felfedezés, mert eddig mindenki azt hitte, hogy az oroszlános festés akkor készült, amikor a kápolna. – Mindenek előtt oszlassunk el néhány alapvető félreértést. Az oroszlánokat senki nem verte le, ellenkezőleg, Pelliccioli az északi falon lévő oroszlánt megtalálta és az 1350 körül rájuk festett freskóréteget egészben áthelyezte a kápolna apszisának szemközti falára, hogy jobban láthatóvá tegye ezt a szinte egyetlen, viszonylag épen megmaradt példányt. A másik, mely igen rongált állapotban van az apszis déli falán, tisztítás és konzerválás utáni állapotban már csak a restaurálásra vár. Bár ez az északi, „fő” oroszlánunk, a feltáráskor is ugyanebben a hiányos állapotban volt, ez igazolják az 1938-as fényképek is, az 1950-es 1960-as években teljesen fölöslegesen kiegészítették, hozzáfestettek például a fenekéhez. A freskók széleitcementtel megerősítették és injektálták, amelynek káros következményei miatt a freskóréteg porlékonnyá vált, több helyen kezdett elválni a hordozó kőfaltól. Az oroszlán valóban veszélyben volt egészen a restaurálásig. A káros anyagok kezdték megenni. Ráadásul néhány centire tőle villanyvezetéket véstek a kváderkőbe – eleveníti fel a megdöbbentő tényeket a restaurátorművész. Pelliccioli idejében készült az a fénykép, amelynek nyilvánosságra kerülése azt a hiedelmet keltette, hogy lyukakat fúrtak a freskóba. A kőművesek körében pikkelésnek nevezett művelet arra szolgál, hogy jobban megtapadjon a felületen a következő réteg. Ezt még azok a középkori mesterek követték el, akik az oroszlános freskóra az újabb réteget vakolták, és Pelliccioli ezekre bukkant, amikor a fedőréteget eltávolította. A 96 cm átmérőjű, bíborvörös korongról lemérése után bebizonyosodott, hogy 14 helyett egy sorban legfeljebb 12 egymással szemben álló – ezt egy freskótöredék tanúsítja – oroszlánról beszélhetünk. Hangsúlyozzuk, hogy egy sorban, mert a korongsor feletti freskótöredékek azt sejtetik, hogy legalább két sorban díszítették a kápolna falait. És nem csak ott. Wierdl Zsuzsanna az egykor a királyi lakosztályokba vezető csigalépcső falán is megtalálta az oroszlánokat körbevevő sávos, palmettás díszítés nyomait, fekete és sárga festékvonalakat és bíborvörös korongokat. Ezekre már Prokopp Mária is utalt. Lehet, hogy a díszítést, tehát az oroszlánok ábrázolását a lépcsőfokok miatt nem lehetett befejezni, de az sincs kizárva, hogy Vitéz János átépítései takarták el. Ami a jövőt illeti, a jelenleg is felállványozott kápolna teljes restaurálása minden bizonnyal még évekig eltart, ám Wierdl Zsuzsanna szeretné elérni, hogy 2007-ben az oldalkápolna időleges megnyitásával, legalább abból valahogy megtekinthető legyen a már elkészült, restaurált oroszlános freskó. Ez elejét vehetné minden további szóbeszédnek. Ennek a szakmai feltételek mellett anyagi vonzata is van, amiről Horváth Béla, az Esztergomi Vármúzeum igazgatója azt mondta a Demokratának, hogy az ország vezetésének politikai hovatartozásától függetlenül a munkálatok folytatásához legszükségesebb összeg eddig is rendelkezésre állt. Ezt a vármúzeum saját keretéből idén is több millióval egészítette ki. Igaz, a Studiolo fedésének ázások miatti rekonstrukciójáról egyre sürgetőbb válaszra lenne szükség az illetékes szervektől. Hogy jövőre mennyit szán a pénzügyi kormányzat restaurálásra, nem sikerült megtudnunk, azt viszont igen, hogy 1938-ban a hadügyminisztérium költségvetésének egynyolcadát ide irányították, mert annyira fontosnak ítélték ezeket a munkálatokat. Ma a költségvetés ezredének is örülnének a restaurátorok. Nem mindegy, hogy a világörökség címre a visegrádi középkori királyi központ és vadászterület, illetve Esztergom középkori vára öszszevonásával Dunakanyar kultúrtáj néven pályázó vidék mit tud felmutatni. Szakács Gábor