A Fidesz frakcióvezető-helyettese kiemelte, hogy mostanra történelmi rekordot döntött a gáz ára; Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Svédországban, és a szomszédos Romániában is „iszonyatos sebességgel” emelkedik a rezsi ára.

Hirdetés

„A magyar családokat most védi a rezsicsökkentés, de ne legyen kétségünk, a baloldal ismét teljesen elszabadítaná a rezsiárakat” – fogalmazott Böröcz László, hozzátéve, hogy a baloldalt az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki a kormányzása alatt a sorozatos rezsiemelésekre cinikusan csak annyit mondott, nem kell félni, nem fog fájni.

„Neki nem is fájt: miközben a magyar embereknek megduplázta, a saját cégének csökkentette az áram árát, és mindeközben a háromszorosára emelték a gáz árát is” – fűzte hozzá a fideszes politikus.

Jelezte azt is, a baloldal kormányzása alatt tizenötször volt rezsiemelés, miközben külföldiek kezére játszották a közművállalatokat és hagyták, hogy ezek a cégek a magyar családokon nyerészkedjenek.

Böröcz László szerint nem véletlen, hogy a baloldali kormányzás alatt a magyar családok fizették az Európai Unióban a legtöbbet a gázért és az áramért.

„A baloldal ma is arról beszél, hogy a világpiaci árhoz kell igazítani a magyar energiaárakat. Ez azt jelenti, hogy nemcsak eltörölnék a rezsicsökkentést, hanem teljesen elszabadítanák az energiaárakat a magyar családok és nyugdíjasok kárára. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen, állítsuk meg őket! – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezető-helyettese, hozzátéve, hogy ezért írják alá a Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! petíciót.

Korábban írtuk