A DK szóvivője egyebek mellett azt írta, azt javasolják, hogy a „tragikus teljesítményt” nyújtó kormány fontolja meg, hogy nemzetközi segítséget kér, látva, hogy az orvosok, az ápolók és a lélegeztetőkapacitás leterheltsége már nemigen fokozható.

Hirdetés

Erre a Fidesz úgy reagált, Gyurcsányék a vakcinák kapcsán is csak bizalmatlanságot keltenek és álhíreket gyártanak.

A helyzet az – emelte ki a kormánypárt -, hogy Magyarország az átoltottságot tekintve „éllovas” Európában és a második helyen áll az uniós ranglistán.

A magyar egészségügy pedig felkészült, továbbra is jut minden arra rászorulónak kórházi ellátás és lélegeztetőgép – tették hozzá.

Korábban írtuk

„A járványt akkor győzhetjük le, ha a lehető leggyorsabban a legtöbb ember megkapja a védőoltást. Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy Magyarország minél előbb maga mögött tudhassa a járványt” – hangsúlyozta a Fidesz.