A kormánypárt arra reagált, hogy előzőleg az MSZP és a DK is a koronavírus-járvány alatti lélegeztetőkészülék-beszerzést kritizálta. A szocialisták közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a lélegeztetőgépek beszerzését érintő korrupció emberölésnek számít, a DK pedig azt közölte, büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés miatt, mert „valaki nagyon jól járt a túlárazott lélegeztetőgépekkel”.

Hirdetés
Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív, illusztráció, szerk.

A Fidesz erre válaszul úgy fogalmazott: miközben a baloldal „kamuvideók” gyártásával, a védekezés akadályozásával és feljelentgetéssel van elfoglalva, addig egészségügyi, külügyi, rendvédelmi szakemberek ezrei dolgoztak az országban azért, hogy a védekezéshez és az életmentéshez szükséges mindek eszköz rendelkezésre álljon.

A sikeres védekezésnek köszönhetően más országokkal ellentétben Magyarország el tudta kerülni a többezres haláleseteket – hangsúlyozta közleményében a nagyobbik kormánypárt.

Közölték: a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszerezni, itt nem fordult elő és nem is fordulhat elő az, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép.