Fotó: MTI/Balogh Zoltán, archív, illusztráció
Hirdetés

Kifejtette: évek óta keringenek hírek arról, hogy a szocialisták titkos kifizetőhelyeket tartanak fenn, ezt hol feketekasszának, hol titkos pártszéfnek nevezték. Pár napja Szanyi Tibor volt MSZP-s európai parlamenti képviselő fogalmazott meg egy elég konkrét állítást. Eszerint az MSZP-elnökség egyes tagjai és a pártelnök között létezik egy titkos pénzügyi megállapodás, amelynek alapján egyes szocialista vezetők a tiszteletdíjuk mellett egy titkos kasszából „különpénzeket” is kapnak.

Szanyi Tibor állítása óta azonban semmit sem lehetett hallani az ügyben az MSZP-től, a pártvezetéstől és az MSZP-vel szövetséges ellenzéki pártoktól sem – jegyezte meg Hollik István.

„Mi viszont szeretnénk tudni, hogy mi ez a nagy hallgatás az MSZP háza táján a feketekasszáról” – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, hangsúlyozva: az MSZP nem teheti meg, hogy nem válaszol a felmerülő kérdésekre.

Milyen „feketekasszáról” van szó? Ki kezeli, milyen pénzek vannak benne és honnan kerülnek oda, kik kapnak belőle és mennyit? – sorolta kérdéseit Hollik István, aki szerint az is talány, hogy akik kaphatnak belőle, azoknak mit kell tenniük cserébe.

Azt is felvetette, hogy „azok a balliberális ellenzékiek, akik hangosan felszólalnak minden korrupciógyanús esetben, most miért hallgatnak”.

Minden magyar embernek joga van tisztán látni az MSZP újabb korrupciós ügyében – zárta szavait a kommunikációs igazgató.

Reagáltak a szocik
„Reagálás a Fidesz-KDNP újabb gumicsontjára” címmel adott ki közleményt a Magyar Szocialista Párt (MSZP).
„Az MSZP-nek sem fekete, sem fehér, de még piros kasszája sincsen. Aki ilyet állít az hazudik” – írják.
„A Fidesz-KDNP emelte kormányzati szintre a korrupciót, azt javasoljuk a saját házuk táján söprögessenek. Az MSZP ellen irányuló rágalomhadjárat miatt a hatóságokhoz fordulunk és a rágalmazónak bíróság előtt kell felelnie” – vagdalkoznak.

OS, demokrata.hu