Feltételekhez kötné ugyan, de támogatná az előre hozott választásokat az SZDSZ új elnöke. Fodor Gábor szerint fel kell készülni erre a helyzetre, hiszen előfordulhat, hogy a szocialisták nem tudják tartani a kisebbségi kormányzást. A korábban nyíltan koalíciópárti Fodor a kapcsolat újragondolásáról még nem beszélt, csak annyit mondott: a liberális párt jövőjéről később döntenek.

Fodor egyik támogatója, Gulyás József szerint az új elnök biztosan új politikát hoz, ám ez nem garancia a koalíció újragondolására.

Az SZDSZ válságának köszönhető a kormányválság, ám a kilépett koalíciós partner szavazataira továbbra is számít az MSZP. Burány Sándor tagadta, hogy a liberálisok elnökválasztásával egyidőben tartott hatórás szocialista elnökségi ülésen a koalíció folytatásáról egyeztettek volna.

Az MSZP–SZDSZ-koalíció a XV. Olimpiai váltófutáson is felbomlott. Hiába ígérte a szocialista és liberális politikusokból álló váltó, amelyet a Kóka-párti Gusztos Péter vezetett volna, nem indult el a belvárosi futógálán. Az SZDSZ ügyvivője pedig benevezte a bukott liberális pártelnököt, Kóka Jánost is. A szervezők azt mondták, Gusztos szombaton este 11 órakor mondta le a részvételt.

(hírTV)