Magyarországon a fogpótlás luxusnak számít, noha rágószervünk részleges vagy teljes hiánya komoly betegségeket idézhet elő, az esztétikai szempontokról már nem is beszélve. Kevés olyan európai ország van, ahol annyi elhanyagolt fogazatú vagy fogatlan ember él, mint Magyarországon. A rossz fogazat, a szájhigiénia hiánya, az ápolatlanság, a fogatlanság a szegénység egyik fokmérője.

Ha egy létminimum alatt tengődő embernek megfájdul a foga, elmegy az SZTK-ba és kihúzatja. Ez háborús időket idéző létállapot, vagy még annál is rosszabb, mert még a háborúban is fabrikáltak fogakat, kalapáccsal, fémlemezből. Tévedés, ha azt gondoljuk, hogy ez a gond csak az időseket sújtja. Igen sok húsz-harminc éves fiatalt is látni, hiányzó fogakkal.

– A minap kaptam egy munkát. Harmincas éveiben járó fiatalembernek fölül 4, alul 6 foga van összesen. Az összes többit pótolni kell. Egyelőre ideiglenes pótlást készítünk, mert több mint valószínű, hogy a páciensnek beültetésre lesz szüksége – mondja Takács Péter fogtechnikus.

Fogak hitelből

Ha az ember tanulmányozni kezdi a fogászati kezelések árjegyzékeit, azonnal megérti a fogatlanság okát: egy átlagos jövedelemmel rendelkező magyar állampolgárnak ezek az árak megfizethetetlenek. Ha pedig már nincs lecsiszolható fog, azaz nincs mire hidat rögzíteni és műfogat kell beültetni, jobb, ha a páciens első útja nem a rendelőbe, hanem a bankba vezet.

– Két fogat ültettek be, az implantátumokért és a hídért összesen hatszázezret fizettem – mondja egy páciens, aki a saját megítélése szerint olcsón megúszta. A beültetés jól sikerült, a fogai szépek, ám 15 évig fizeti a törlesztőrészleteket, a lakására pedig jelzálogot jegyzett be a bank.

Az árak láttán valóban tátva marad az ember szája. A legolcsóbb a foghúzás: 3500 forintért megszabadítanak a fájós fogtól a legtöbb rendelőben, ám az elvesztett fogak pótlása ennél jóval többe kerül. A korona (hagyományos fémkerámiából) 25 ezer forintba, cirkóniumból, porcelánnal 38 ezer forintba, egy aranykorona elkészítése 30 ezer forintba kerül – plusz az arany ára. Egy három fogból álló híd fémkerámiából 80 ezer forintba, cirkóniumból 90 ezer forintba kerül. A négy fogból álló fémkerámia hídnak már 100 ezer forint az ára.

Vajon miért ilyen drága a fogpótlás? Talán a fogtechnikai költség emeli magasra? Úgy tűnik nem, mert olykor-olykor előfordul, hogy egy kisnyugdíjas végső elkeseredésében egyszerűen kikerüli a fogorvost. A fogtechnikus pedig elvállalja a pótlást. Ez azonban tilos, bár vitathatatlanul olcsóbb. A fogtechnikus nem nyúlhat a páciens szájába, kivéve azt az idősebb korosztályt, amelyiknek volt még úgynevezett fogász végzettsége. Az ötvenes években ugyanis óriási fogorvoshiány volt az országban: ezt a hiányt a fogtechnikusokból átképzett fogászokkal pótolták. Ők nem voltak fogorvosok, de gyakorlati tudásuk orvosi szintű volt e téren.

Ma már más a helyzet. A beteggel az orvos áll kapcsolatban, a fogtechnikusok szerepe alárendelt, piaci részesedésük pedig egyre zsugorodik, ahogy újabb és újabb frissen végzett, OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező, ám teljesen gyakorlatlan fogtechnikus jelenik meg a munkaerőpiacon. A fogtechnikusok egy része a létéért küzd. Egy átlagos fogért a fogtechnika mindössze 7-8 ezer forintot kap. Ritkán 10 ezret. Egy négy fogból álló híd esetén a fogtechnika árbevétele 28-35 ezer forint között mozog, miközben a fogorvos a négy fogért átlag 100 ezer forintot kap betegétől, ám tényleges munkája csak a két tartófoggal van, a közbülső két fogat a technikus készíti el. A kivehető fogsorok esetében már jobb az arány: a fogorvosok általában 50-75 ezer forintot kérnek el páciensektől, a fogtechnika körülbelül 40 ezret kap érte.

Természetesen a fogorvosnak is jelentős anyagköltségei vannak, amihez hozzá kell adni a rendelő felszerelésének, az asszisztenciának, a majd mindenütt meglévő röntgenkészüléknek a költségeit is. És vitathatatlan tény, hogy a kezelés felelőssége száz százalékban a fogorvost terheli. Az arány azonban mégis eltúlzottnak látszik. A fogtechnikusnak is nagyon komoly, 10-30 milliós gépeket kell beszereznie, a nagyfrekvenciás öntőgéptől a porcelánkályháig, a frézgéptől a polimerizáló gépig, ha csak egyetlen fogat is gyártani akar. Emellett az alapanyagot kizárólag importból tudja beszerezni, ugyanis hazai alapanyaggyártás nincs. Egy fogtechnikai üzem tehát csak akkor rentábilis, ha folyamatosan termel, lehetőleg sorozatgyártásban. Ezt azonban csak a legszerencsésebbek mondhatják el magukról.

A fogorvosok nem osztják a fogtechnikusok többségének álláspontját.

– A fogorvos orvosi munkát végez. A felelősségét nem lehet összehasonlítani egy iparos felelősségével. Ami a magánrendelők árképzését illeti, az árak kialakításában sokféle szempont játszik szerepet: számít, hogy valaki csak fogorvos vagy szájsebész, amint az is, hány éve praktizál, hány visszatérő betege van, milyen a pacientúra összetétele, a szolgáltatások spektruma, a rendelő felszereltsége és elhelyezkedése, az orvos elérhetősége, a földrajzi fekvés. Nyugat-Magyarországon például a fogorvosi árak nagyságrendekkel magasabbak a kelet-magyarországi áraknál, és még hosszan sorolhatnám az árképzés szempontjait, de ezek között a fogtechnika árai gyakorlatilag nem játszanak szerepet. Mégpedig azért nem, mert a fogtechnikai árak között nincs jelentős különbség – mondta a Demokratának egy húsz éve a fővárosban praktizáló fogorvos.

Ez valóban igaz. A fogtechnikai árak fej-fej mellett vannak, nincs nagy különbség még országosan sem. Nincs igazi verseny a technikusok között: aki jól megél ebből a szakmából, az annak köszönheti, hogy folyamatosan jelentős megrendelései vannak. A fizetőképes kereslethez viszonyítva tehát úgy tűnik, túlképzés van fogtechnikusokból. A fogatlan emberek láttán viszont nem fér kétség hozzá, óriási a hiány. Fogtechnikusokból csak a fogorvosok számához képest van sok.

Róth Lajostól, a Fogtechnikusok Országos Szövetségének elnökétől megtudtuk, hogy Magyarországon az alig öt-hatezer fogorvosra mintegy 3 ezer fogtechnikus jut, ami azt jelenti, hogy átlagosan két fogorvosra jut egy technikus. A két fogorvos az ideje legnagyobb részét töméssel, gyökérkezeléssel, szájsebészeti műtétekkel, fogkő-eltávolítással tölti, és csak egy részét fogpótlással. Így azután nem csoda, ha sok fogtechnikusnak nincs munkája.

– Pedig ha mindenki elmenne fogat csináltatni, akinek hiányzó foga van, biztos, hogy minden fogtechnikus húsz évig dolgozna megállás nélkül és még akkor sem végezne a munkával – állapítja meg Róth Lajos.

Nem túlképzés van tehát, hanem hiány. Óriási hiány. Fogakból, fogorvosokból és technikusokból egyaránt. Ismételjük meg: öt-hatezer fogorvos jut a teljes magyar lakosságra. Ez borzasztóan kevés. Tízszer ennyire lenne szükség. Ám itthon még így is olcsóbb a fogászati kezelés, mint Nyugat-Európában. Németországban például egy teljes kerámiakorona ára 110 ezer forintnak, egy teleszkóp-korona 150 ezer forintnak felel meg. Csakhogy Németországban a betegkassza a költségek 70 százalékát megtéríti, a fogtechnikus és az orvos pedig ötven-ötven, sőt újabban hatvan-negyven százalékban osztozik a bevételen. Nem tévedés: Németországban a bevétel hatvan százaléka a fogtechnikai labort illeti.

Takács Péter évekig dolgozott Lipcsében egy nagyobb fogtechnikai laborban, így jól ismeri az ottani viszonyokat.

– Ha egy pótlás 800 euróba kerül, abból legalább 450 eurót a labornak fizet ki a betegkassza. Ennek az a magyarázata, hogy a labornak igen jelentős anyagköltsége és beruházásigénye merül fel, ha lépést akar tartani a fejlődéssel – osztotta meg németországi tapasztalatait a Demokratával Takács Péter.

Konyhadent a szuterénben

Magyarországon azonban nem ez a helyzet. Sokan csak „konyhadentként” emlegetik azokat a labornak nem nevezhető barkácsműhelyeket, bérelt szuteréneket, amelyekben a hazai fogtechnikusok jelentős része (legalább egyharmada) mesterséges világítás mellett, elavult technológiával, régi gépekkel dolgozik. Sok fogorvos be sem lép az ilyen helyiségekbe, csak átadja a lenyomatokat és sietve távozik. Fejlesztésre leginkább azok tudnak pénzt áldozni, akiknek saját fogorvosi rendelőjük és fogtechnikai laborjuk van, egyetlen vállalkozás keretében. Így működik Karsai András rendelője is Letenyén.

– Én magam fogtechnikus vagyok, de úgy gondoltam, az a legjobb megoldás, ha komplex szolgáltatást nyújtok a pácienseimnek. Tizenöt éve a rendelőmben praktizál egy Erdélyből áttelepült fogorvosnő, aki vállalkozásban dolgozik, a teljes árbevétel tíz százalékáért. Enyém a kockázat, én veszek minden anyagot, de ki merem jelenteni, így a betegek is jobban járnak, hiszen olcsóbban jutnak fogpótláshoz, és fejlesztésre is tudunk forrást biztosítani – avat be egy Magyarországon ritka felállás kereteibe a fogtechnikus.

Karsai András vállalkozása példa értékű. A fogorvos megkapja a tíz százalékot a teljes árbevételből és akkor keres jól, ha sokat dolgozik. A vállalkozás a profitot fejlesztésekre fordítja, így mind több igényes beteget is el tud látni.

De nem csak Letenyén, a határ közelében szinte mindenütt virágzik a fogászati turizmus, ám főleg Nyugat-Magyarországon adják egymásnak a kilincset az angol, ír és osztrák betegek. A magyar fogászat egyik fellegvárában, Sopronban a város méretéhez képest feltűnően sok fogorvosi rendelőt és fogtechnikai labort találunk, amelyek nagyon jól megélnek hivatásukból, elsősorban a nyugati piacra dolgozva.

– Az olaszok, a németek, az osztrákok valamennyi beavatkozásról számlát kérnek, a kinti betegkassza ugyanis a beavatkozások 70-80 százalékát finanszírozza, attól függően, hogy a betegnek milyen biztosítása van – tudjuk meg egy soproni fogtechnikustól.

A magyar páciens azonban nem ilyen szerencsés…

Újra mosolyogni

A fogatlanság felszámolásának útját Ungár Pál dunakeszi fogtechnikus a tb-finanszírozás kiszélesítésében látja. Másrészt, szerinte nem volna szabad, hogy ellentét legyen fogorvos és fogtechnikus között.

– A fogorvos, az asszisztens és a technikus egy csapat, ugyanazért a célért dolgoznak. Az alapvető gond az, hogy nincs pénzük az embereknek. A fogpótlásokra, az idősek kivehető fogsorát kivéve, gyakorlatilag semmilyen tb-támogatás nincs – mondja a 46 éves fogtechnikus, akinek már a nagyapja is ebben a szakmában dolgozott.

Ám mint kiderült, már arra sincs. 2009. augusztus 16-tól a kivehető fogpótláshoz a normatív támogatást már csak kizárólag közgyógyellátási kötelezettség mellett lehet igénybe venni.

– A fogászati ellátás keretében a fogpótlásokkal kapcsolatban meg kell különböztetni a fogorvosi munkát és magát a fogpótlást, ami gyógyászati segédeszköznek minősül. A társadalombiztosítás különböző módon finanszírozza, illetve támogatja ezen két szolgáltatást – tudtuk meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságától. – A fogorvosi munkát egyes biztosítottak térítésmentesen, míg mások teljes térítés mellett vehetik igénybe. A gyógyászati segédeszköz, a fogpótlás árához egyes biztosítottaknál a jogszabályban meghatározott mértékű támogatás jár. A jelenlegi szabályozás szerint a kivehető fogpótlásokhoz normatív támogatás (50 százalék) kizárólag közgyógyellátási jogosultság mellett vehető igénybe. Kiemelt (80 százalékos) támogatást az alábbi esetekben adnak: az arc, az állcsont, a szájüreg fejlődési rendellenességei, daganatos megbetegedései, maradandó baleseti sérülés esetén, vagy a rágórendszer egyéb súlyos megbetegedései, illetve csontvelő- transzplantált beteg góckutatása miatt elvégzett fog eltávolítása után.

Hasonló a helyzet a rögzített fogpótlások esetén is, azzal a különbséggel, hogy normatív támogatásra (50 százalék) a 18 év alattiak, valamint a terhes és gyermekágyas nők is jogosultak a szülést követő 90. napig. Ugyanakkor normatív támogatással még a kivehető fogpótlások sem vehetők igénybe a közgyógyellátás kivételével, tudtuk meg a szaktárca illetékesétől, aki hozzátette, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság a fogászati ellátással kapcsolatos kérdéskörben a közeljövőben szakmai munkacsoportot állít fel.

Hogy mi a megoldás? Fogorvosok és fogtechnikusok egyaránt a mai torz piaci viszonyokat a fogászati ellátás terén kialakult szabadverseny számlájára írják. Holott ez tipikusan olyan terület, amelyet nem lenne szabad kiszolgáltatni a piac farkastörvényeinek.

Csak az államnak van eszköze arra, hogy beavatkozzék. A megoldás sokak szerint az árak szabályozása lenne, valahogy német mintára. A megfizethető árakkal jól járnának a fogorvosok, mert több lenne a páciens, de lenne bőven munkájuk a fogtechnikai laboroknak is. Jól járna a társadalombiztosítás, mert egy sor betegséget időben megelőzhetnének. A legjobban mégis a beteg járna: ép fogsorral a szájukban az emberek újra mernének mosolyogni.

Hernádi Zsuzsa