Sötét van, hideg és még az eső is szakad. Amikor Kovács Márton barlangkutató kinyitja a lakatot a Frankel Leó úti kerítés kapuján, csak reméljük, hogy igazak a hírek és hamarosan egy termálvizes barlangtó mellett állunk. Ott ugyanis meleg van. De az út persze nem ilyen egyszerű. Először óvatosan átsétálunk a több mint négy évtizede nem használt, romos törökfürdő épületén, majd megmásszuk az alkalmi, fából készült lépcsőt. A József-hegyi táróban már legalább nem ázunk.

– A hetvenes években Kessler Hubert vezetésével kilenc dorogi bányász kezdte fúrni, építeni a tárót. Akkor már tudtak arról, hogy a szomszédos Malom-tó alatt ott van a Molnár Jánosról elkeresztelt barlang, a búvárok több száz méter hosszúságú járatot is ismertek már, és a kutatók úgy gondolták, jó esély van további barlangtermek felfedezésére is. Állítólag egy olyan terv is volt, hogy ha elkészül a rózsadombi SZOT szálló, akkor az ott pihenő elvtársakat le tudják vinni a barlangba, majd ezen a tárón keresztül, száraz lábbal tudnak kisétálni a Frankel Leó útra – meséli Kovács Márton.

A barlangász fiatal fővárosi karsztkutató társaival együtt részt vett a barlangtó Leél-Őssy Szabolcs, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke, Adamkó Péter, a Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató és Hegymászó Sportegyesület elnöke és Surányi Gergely geofizikus által irányított felfedezésében. – Aztán a pénz elfogyott, és mivel nem találtak lényegében semmit, a táró építése harminc évvel ezelőtt félbemaradt. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy ez se volt kis teljesítmény. A táró legalább három méter széles, és a közel kétszáz méter hosszú járatot gyönyörűen kiépítették barlangkővel.

– Az igazi áttörés 2003-ban volt. A Malom-tó felől búvárok kutatták tovább a járatokat, és öt évvel ezelőtt találtak egy óriási barlangtermet. Ennek méretét húsz ezer és harmincezer köbméter közöttire becsülik, a teremben lévő tó vízfelülete pedig több mint háromszáz négyzetméter. Csak hogy érzékeljük a nagyságát, elférne itt a budapesti bazilika – mondja Kovács Márton.

Egyre kíváncsibbak vagyunk a látványra, alig várjuk, hogy bejussunk. A táró rácsos kapuja mögött szalmából épített fal magasodik, egyelőre így védik a járatot és a tavat attól, hogy a hőmérséklet és a páratartalom jelentősen megváltozzon. A barlangkutató lebontja a szalmafalat, majd több mint százméteres séta után már a tóhoz vezető lejárathoz érünk. Az út egyébként, leszámítva a port, kifejezetten kellemes. A táró falán lámpák világítanak, a hőmérséklet pedig húsz Celsius-fok körül lehet – mintha egy fűtött aluljáróban mennénk.

Utunk végén egy embermagasságú, vésett járaton ereszkedünk le körülbelül tíz métert, hogy aztán a kutatók által épített stégen állva elénk táruljon a világ legnagyobb termálvizes barlangtavának látványa. A víz kékes-zöldes színű, hőmérséklete 27-28 fok. Itt már a kabátok is lekerülnek, hiszen a levegő sem hidegebb, a páratartalom pedig magas, kilencven százalék fölötti. Ahhoz azonban, hogy mindez száraz lábbal, egy-két perces sétával megközelíthető legyen, rengeteg munka kellett.

– Amikor a termet megtalálták a búvárok, arra lettek figyelmesek, hogy hallani a Frankel Leó úti villamosok zaját. Összevetették a táró térképét a járatokról készített barlangtérképpel, és arra jutottak, hogy a barlangtó és a táró közötti távolság viszonylag kicsi, öt és húsz méter közötti lehet. Ennek tudatában kezdtünk fúrni egy hat és fél méter hosszú fúrófejjel. Befúrtunk öt métert, hiába. Aztán hat és felet, de még mindig nem volt semmi – ecsetelte a kutatás nehézségeit Kovács Márton, hozzátéve, hogy nagyon nehéz pontos barlangtérképet készíteni, hiszen elég, ha néhány centit, vagy néhány fokot tévednek a kimérésnél, ez összességében többméteres eltéréseket eredményezhet.

– Miután a fúrással nem jutottunk eredményre, segítségünkre sietett Surányi Gergely barlangkutató, geofizikus barátunk. Egy nagyon ritka módszerrel kimérték, hol lehet összekötni a barlangtermet a táróval. Bement egy búvár a barlangtóhoz, a táró felé eső sarokban elkezdte verni a falat, míg a fal másik oldalán geofonnal mérték a zajokat. Ezzel a módszerrel az egyik ponton kilenc méterre becsülték a fal vastagságát. Legyártattunk toldalékokat a fúrófejre, és ha nem is könnyen, de sikerült átlyukadnunk. Ez idén augusztus végére esett, onnantól november elejéig lényegében csak véstünk, bontottunk, így elkészült a most látható járat.

A barlangkutató hozzátette, a táróban még a hetvenes években Adamkó Péter kérésére kihagytak ablakokat, és úgy tűnik, azokon keresztül újabb barlangokat találhatnak. A most a sajtónak bemutatott barlangteremről elmondta: azért egyedi, mert nem szokványos, hogy a hévizes barlangtermek ekkorák legyenek. A világon ugyan vannak ennél sokkal nagyobb barlangtermek is, de ilyen méretű hévizes barlangtóról nem tudni.

– A tó azért is különleges, mert a Budai-hegység ugyan tele van hidrotermális barlangokkal, de ezeket már évszázadok, évezredek óta elhagyta a víz. Ez a barlang azonban még most is épül. A barlangtóban lévő víz az eddigi számítások szerint 30-35 ezer évvel ezelőtt hullott le csapadék formájában, és úgy tűnik, hogy többek között egy néhány milliméteres nagyságú, eddig ismeretlen rákfaj is él benne. A barlangtó mélysége egyébként kilenc és ötven méter közötti – mondta a barlangkutató.

A munka időtartamát és hosszát hallva felmerül a kérdés, hogy miből tellett a kutatásokra? Nos, a barlangászok saját zsebből fizették a költségeket, és mindegyikük társadalmi munkában dolgozott. Most kapnak némi támogatást: a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium egymillió forintot ad. Ez arra elég, hogy a bejáratnál lévő szalmafalat egy vasajtóra cseréljék.

Miközben a kutatás nehézségeiről beszélgetünk, megérkezik Adamkó Péter is, aki már a 70-es években is részt vett a Kessler Hubert irányította táróépítésben, most pedig a kutatás egyik vezetője volt. Nem kis büszkeséggel hallgatja Kovács Márton szavait, ugyanakkor tart attól, mi lesz a barlang sorsa.

– A barlang fölött szállót terveznek, és erre a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal megadta az építési engedélyt. Ezt a döntést bíróságon támadtuk meg, mert az építkezés veszélyezteti ezt a barlangrendszert. Sajnos sok esetben láthatjuk, hogy a természeti értékeknél bizonyos helyeken többet számít a pénz. Nagyon bízom benne, hogy ezt a páratlan kincset sikerül megőrizni – tette hozzá Adamkó Péter.

A Budai-hegységben most bemutatott, meleg vizes Kessler Hubert barlangterem a világon egyedülálló kincs. A befektető a pénzt látja benne, a barlangkutatók pedig meg akarják védeni. Mint ahogy a II. kerület vezetése is, hiszen mint Láng Zsolt polgármester bejelentette: szeretnék elérni, hogy a barlangrendszert az UNESCO a világörökség részévé nyilvánítsa, s a kerület a saját eszközeivel mindent megtesz a barlang védelmében. Ők is jól tudják: amit a természet sok évezred alatt felépített, azt egyetlen rossz döntéssel tönkre lehet tenni.

Bándy Péter