Hirdetés

Mint ismeretes, Franciaországban az alkotmányba foglalták a terhességmegszakításhoz való jog védelmét, és Emmanuel Macron francia államfő a nemzetközi nőnapon megerősítette, hogy szeretné, ha a terhességmegszakításhoz való jogot rögzítenék az Európai Unió Alapjogi Chartájában.

Macron elnök háborúpárti és életellenes politikájával szemben szervezett a Szent István Intézet és a Védett Társadalom Alapítvány demonstrációt a francia nagykövetséghez.

Földi-Kovács Andrea, az Axióma központ igazgatója elmondta, a gyengék eltaposásához nem kell erő. Földi-Kovács Andrea beszédében a francia alkotmánymódosítás kapcsán rámutatott, az sérti a francia forradalom hármas jelszavát is, ellent mond a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek. Életpárti fordulatra van szükség itthon és Európa többi részében is, hangsúlyozta. A magyar keresztényeket is emlékeztette, fel kell szólalni az abortusz és az eutanázia ellen.

Puskás Balázs, a Gyermekjogokért Egyesület alelnöke szerint egy trójai falóként érdemes tekinteni erre a francia intézkedésre.

Korábban írtuk

Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztő-helyettese beszédében rámutatott, maga Jézus Krisztus is lényegében egy nem kívánt terhességből született és vált a világ megváltójává.

Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke, biztonságpolitikai szakértő arról beszélt, körülöttünk a halál kultúráját látjuk. Emlékeztetett, Macron elnök a harmadik világháborúval játszik egy olyan konfliktus kapcsán, aminek kiterjesztése semmiképp nem lenne a probléma megoldása. Macron elnök pedig sajnos ezen az úton jár. Tiltakozni kell a halál kultúrája és a háború eszkalálása ellen is, hangsúlyozta.

Philippe Pellet beszédében rámutatott, a francia elnök döntései az elit döntése, nem Franciaország, a francia állampolgárok véleményét jelenti. Büszkék lehetünk arra, hogy a magyar alaptörvény első szava Isten, emelte ki. Európa eltűnésre van ítélve, ha megtagadja francia gyökereit, húzta alá.

A demonstráción fellépett Varga Miklós énekes is, aki elénekelte ikonikus dalát, az Európát. Az énekes a dal előtt elmondta: innen üzeni „Micron úrnak”, hogy ha majd ő maga az első sorban menetel, akkor beszéljen a háborúról.