– A hatvannégy százalékos részvétel alacsonynak vagy magasnak számít?

– Mindkettő egyszerre igaz. Ha az eddigi parlamenti választások első fordulóit figyeljük, akkor 1998 után a második legalacsonyabb választási részvétel született, viszont elég közel van három másik választás részvételi adataihoz. Másrészt a vártnál magasabb volt a részvétel, mert a közvélemény-kutatók előzetesen ötvenöt-hatvan százalékos választási részvételt kalkuláltak. Ehhez képest a hatvannégy százalék egy jelentős eredmény, és azt mutatja, hogy a választók tudtak választani a politikai étlapról, és nem volt igazuk azoknak, akik azt mondták, hogy a választók nagy tömegben elfordultak a politikától. Feltehetőleg a kormány teljesítményével való elégedetlenség, továbbá az új politikai erők megjelenése voltak azok a tényezők, amelyek a várakozásokhoz képest emelték a részvételt.

– A közvélemény-kutatók hogyan vizsgáztak?

– A 2002-es és a 2009-es nagy tévedések után most meglepően homogén eredményeket közöltek, alig voltak eltérések egymás adatai között. A legtöbb párt esetében hibahatáron belül volt a tévedésük, egyedül a Fideszt mérték felül. Nyugodtan kijelenthetem, hogy idén megbízhatóak voltak a közvélemény-kutatások. Ez örömteli, mert Magyarországon kialakult egy elég erős szkepszis a kutatásokkal szemben, nem ok nélkül. Az, hogy a kutatások nagyon hasonlítanak a végső eredményre, erősíti az ezekbe vetett hitet.

– Orbán Viktor szerint történelmi jelentőségű választásokon vagyunk túl. Egyetért ezzel?

– Kétségtelenül kijelenthetjük, hogy az 1990-es első választás után a legnagyobb változást a magyar politikai életben, a pártrendszerben ez a választás hozta. A hétköznapok szintjén nehéz észrevenni ennek jelentőségét, de ha távolabbról tekintünk a mostani választásra, láthatjuk, hogy nem csupán egy kormányváltásról van szó, hanem a korábbi pártrendszer szinte teljes egészében összeomlott. A pártok versenyében egy 2+2+2-modell rajzolódott ki. A korábbi pártstruktúrákból csak két régi politikai erőnk maradt meg, ráadásul az egyik olyan történelmi győzelmet aratott, amelyre az 1990 utáni választásokon nem volt példa. Arra a szavazatarányra, amellyel most a Fidesz megnyerte a választást, még nem volt példa, talán csak a Kisgazdapárt 1945-ös sikerével említhető egy lapon. A másik ilyen politikai erő, a szocialista párt egymillió-háromszázötvenezer szavazót veszített el, azaz a szavazóinak több mint a felét. Pozíciója alapvetően rendült meg, nagypártból középpárttá vált. Megjelent a parlamentben két olyan párt, amelyek korábban nem voltak ott. Az egyik a korábbi középpártokra jellemző támogatottságnál is nagyobb pozíciót foglal el a politikai palettán, a Jobbik tizenhat százalékos eredménye több, mint amit a középpártok az 1990 utáni választásokon elértek. Az LMP, amely a választások legnagyobb meglepetését produkálta, a kispártoknál lényegesen többet szerzett. Továbbá eltűnt a parlamentből két rendszerváltó politikai erő, az MDF és az SZDSZ. Ezek alapján mondom, hogy egy egyszerű választásnál több történt. A magyar politikában földrengésszerű változás következett be.

– A jobboldal a kétharmados győzelem küszöbén van, a baloldal pedig igencsak messze van az egyharmadtól. Ezzel megszűnt a politikai oldalak jobb- és baloldal szerinti felosztása?

– Ezt nem állítanám. A parlamenti arányok fontosak, de a politikai vitáknak nem ez az egyetlen indikátora. Nem vagyok biztos abban, hogy a baloldal tartósan elveszítette befolyását, ez majd a következő négy évben fog eldőlni. Az viszont biztos, hogy egy aszimmetrikus politikai helyzet jött létre, ahol egyértelmű erőeltolódás következett be a jobboldal irányába. A helyzet leginkább a 2005-ös lengyelországi választásokra hasonlít, ahol a két jobboldali párt a baloldallal szemben domináns pozícióba került. Tehát van egy aszimmetrikus politikai helyzet a parlamenti mandátumokat illetően, de még nem tudjuk, ez mennyire bizonyul tartósnak. Kétségtelen, hogy felpezsdíti, megváltoztatja a magyar politikát, hogy az MSZP-nek és a Fidesznek a saját oldalán riválisa támadt. Megszűnt az a kvázi kétpárti struktúra, amelyben csak két erőcentrum működött, ahol két nagy politikai erőnek csak a vele szemben lévőre kellett figyelnie. Sokkal izgalmasabb, érdekesebb, több központú lehet a magyar belpolitika, miközben a szereplők száma nem növekedett jelentősen. De azzal, hogy megváltoztak a szereplők, ezáltal a 2010 utáni magyar politika is kiszámíthatatlanabbá vált.

– A Fidesz az első fordulóban 206 mandátumot szerzett, és még van 57 egyéni körzet, ahol második fordulót kell tartani. Az egyik számítás szerint a kétharmadhoz Fidesznek ötvenkét körzetben kell nyernie, egy másik szerint csak negyvennyolcban.

– Attól függ, hogy az országos listás mandátumokból mennyit számítunk a Fidesznek. Matematikai tény, hogy még ötvenkét mandátumra van szüksége a Fidesznek, a kérdés, hogy ezt honnan szerzi meg. Nemcsak a még állva maradt egyéni körzetekben gondolkodhatunk, hanem az országos listás mandátumokban is. Akik szerint csak negyvennyolc kell a Fidesznek, azok azt mondják, hogy a másik négyet az országos listáról fogják megszerezni. Felhívnám a figyelmet, hogy miközben a kétharmados többségnek jelentősége van a magyar belpolitikában, egy kicsit túlértékelt a szerepe. Az, hogy Magyarországon fontos dolgok történjenek, nem a kétharmadtól függ. Kétharmad nélkül is számtalan dolog megváltoztatható, módosítható. Azok a problémák, amelyek Magyarországot jellemzik, az államháztartásban, az oktatásban, az egészségügyben, feles többséggel módosíthatóak. A kétharmad leginkább a hatalmi viszonyokat, a közjogi szerkezetet érinti. Az állampolgár szemszögéből nézve a kétharmadnak nincs akkora jelentősége, mint a parlamenti többségnek. Továbbá, ha lesz is a Fidesznek kétharmada, egészen biztos, hogy csak szűken, egy-két mandátumos többséggel. Komoly munkát igényel, hogy ez a többség biztosítva legyen. Minden parlamenti képviselő szavazatára szükség lehet, a miniszterelnöktől kezdve a házelnökig. Bár a következő két hétben a politikai viták erről fognak szólni, én ennek a jelentőségét csökkenteném. Ami fontos, az eldőlt az első fordulóban: a Fidesznek abszolút többsége van és megkezdheti a kormányzást. Ez volt a lényege a 2010-es választásnak, és nem a kétharmados többség.

– Milyen kampány várható a második fordulóban?

– A klasszikus értelemben vett kampány az egyéni körzetekben csak most kezdődik. A Jobbik és az MSZP célja, hogy egy-két egyéni mandátumot elhozva megakadályozza a Fidesz kétharmados többségét. A Fidesz pedig akár kockáztathat is, a tizenkilencre nyugodtan lapot húzhat, mert az abszolút többséget egyáltalán nem veszélyezteti semmi. Úgy gondolom, érdemes lesz a Fidesznek belemennie a politikai vitákba. Azt sem tartom kizártnak, hogy interaktívvá válik a kampány, olyanná, amilyet korábban sokan hiányoltak.

– Hogyan fog a Fidesz mozgósítani?

– Nem hiszem, hogy ebben változás lenne. A Fidesz 2002 után leginkább a közvetlen elérésben fejlődött. A 2002-es választás jól mutatta, hogy a kampánytechnika ezen részében a szocialista párt volt erősebb, 2002 után aztán a Fidesz komoly energiákat mozgósított, hogy ezt a hátrányát leküzdje. Már nemcsak leküzdötte, hanem versenyelőnnyel is rendelkezik. Nagyon újat már nem kell kitalálniuk a második fordulóra. Azt kell elmagyarázniuk, miért fontos, hogy szavazóik részt vegyenek a második fordulóban is. A második fordulót illetően a kulcskérdés a választói reakció, az, hogy hogyan reagálnak a választók az első forduló eredményeire. Két szélső eset képzelhető el. Vagy lesz egy úgynevezett „győzteshez húzás”, amit úgy is mondhatnék, hogy a nem győztesek elbizonytalanodása. Azaz nem a Fideszhez fognak újabb szavazók áramlani, hanem a Fideszen kívüli politikai erők szavazói nem lesznek annyira elszántak, és így arányaiban a fideszes szavazatmennyiség megnövekedhet. A másik reakció, hogy a Fidesz túlhatalmától való félelem miatt a nem fideszes szavazótábor aktivizálódhat, és kialakul egyfajta kompenzációs igény, hogy az első forduló „aránytalanságát” visszabillentse. Ez azt eredményezné, hogy jobban szerepelnek a nem fideszes jelöltek a második fordulóban, mint az elsőben.

– Lehetnek visszalépések a második fordulóban?

– Ebben egyik párt sem érdekelt. A Jobbik és az MSZP saját szavazóinak nehezen tudná magyarázni, hogy jó pozícióban lévő jelöltjeik miért nem indulnak a második fordulóban. Bárki, aki a Fidesz számára lépne vissza, egy nehezen védhető helyzetbe kerülne a saját szavazói előtt, mert a kampányban nem beszéltek arról, hogy közelebb állnak a Fideszhez. A Jobbik és a Fidesz közötti viszony is nagyon elmérgesedett a választási kampány végére. Előkészítetlen lenne egy visszalépés, és csak megzavarná a választókat, mert szavazói szinten ez nincs kidolgozva, felépítve, megmagyarázva. Azt kimondhatjuk, hogy Budapesten az LMP lett a mérleg nyelve. A huszonegy még állva maradt választókerület közül tizenháromban ott vannak a harmadik helyen, kilenc és tizenhét százalék közötti eredménnyel. Az ő szavazóik dönthetik el, hogy mi lesz Budapesten az MSZP képviselőjelöltjeinek sorsa. A mérleg nyelve szerepnek akkor van értelme, ha a döntéshez szükség van valakinek a szavazataira. Kétharmad tekintetében is előfordulhat, hogy az LMP lehet a mérleg nyelve. Könnyen lehet, hogy a Fidesz az LMP-vel törekszik majd arra, hogy ha nem is állandó, de eseti jelleggel, együttműködésben fogadjon el törvényjavaslatokat. Ennyiben az LMP-nek felértékelődhet a szerepe. Kérdés, hogy az LMP érdekelt lesz-e abban, hogy a Fidesszel együtt szavazzon. Ez már a 2010 utáni politikai stratégiák kérdése.

– Lendvai Ildikó a választási eredményeket értékelve Kubatov-szavazókról beszélt. Várható-e, hogy az MSZP azzal fog kampányolni, választási csalás történt, és ha igen, ennek milyen mozgósító hatása lesz?

– Biztos vagyok benne, hogy ezzel fognak kampányolni, de hogy lesz-e hatása, azt nem tudom. A Kubatov-történettel az MSZP megtalálta azt a sztoriját, amire a két választási forduló közötti kampányát fel kívánja fűzni, amely számukra a reményt nyújtja, hogy segíthet a szavazók mobilizációjában. Ezt a vasat, ami még meleg, a szocialista párt megpróbálja még jobban felhevíteni, de nehéz megmondani, erre hogyan reagálnak a szavazói.

– Van-e valamilyen üzenetértéke annak, hogy az eredmények értékelésénél Mesterházy Attila mögé nem állt oda a szocialista vezérkar, helyettük ismeretlen arcokat láthattunk?

– Nem tudjuk, ez mennyire volt szándékos, hogy ő kérte, új arcok álljanak mögé, és mennyire volt kényszer, hogy mások nem voltak hajlandóak megjelenni. Az biztos, hogy a Szocialista Párt csak akkor tudja megtartani az első számú kihívó szerepét, ha nemcsak a választás estéjén, hanem hosszú távon is képes lesz új arcokkal megjelenni. Ha tartósan háttérbe tudja vonni azokat a kulcsfigurákat, akik az elmúlt nyolc év kormányzati „teljesítményére” emlékeztetik az embereket.

– A Jobbik az elmúlt hetekben már győztesnek hirdette magát, és sok szavazója nyilván így is várta. Rájuk hogyan hathat ez a jelentős kudarc?

– A Jobbik túl magasra tette a lécet a választás előtt, irreálisan magasra, miközben ez számukra óriási eredmény a várakozásokhoz és a korábbi eredményeikhez képest. A politikusi nyilatkozatok után lehet, hogy vannak olyan jobbikos szavazók, akik ha nem is kudarcnak, de valamennyire csalódásnak élik meg a harmadik helyet. Ez jól mutatja, mennyire veszélyes irreálisan magas elvárásokat kitűzni. A jövőre nézve ez fontos figyelmeztetés a többi párt számára is.

– Vona Gábor harmadik helye Gyöngyösön kudarc a Jobbiknak?

– Nem gondolom. Az egyéni jelöltek nem tudnak annyit hozzátenni az egyéni választókerületi küzdelemhez, hogy meg tudják változtatni a pártok közötti preferencia-sorrendet. Nincsen olyan választókörzet, ahol az egyéni jelölt szimpátiája meg tudta volna fordítani a pártok közötti országos erősorrendet. Irreális volt az az elképzelés, hogy ő Gyöngyösön egy személyben megfordítja az országos közhangulatot, amely egyértelműen egy irányba mutat. Az 1990-es választások néhány egyéni körzetét leszámítva a voksolás az egyéni körzetekben is pártok közötti választást jelentett, és nem személyek közöttit.

– A Jobbik imázsa az „új erő”, a semmiből jött párt. Most van egy másik új erő, az LMP, akik szintén a semmiből jöttek, és még újabbak, mint a Jobbik. Ez hogyan hat?

– Ez egy fontos megállapítás, mert pont ez a választások egyik üzenete, hogy egy nagyon erős igény mutatkozott valami új iránt. Nem is azt gondolom problémának egyik párt esetében sem, hogy van egy másik, aki ezzel az üzenettel jutott be a parlamentbe. Ez a versenyelőny, amit a Jobbik és az LMP élvezett, nagyon hamar megszűnhet, hiszen onnantól kezdve, hogy a parlamentbe kerülnek, nehezen nevezhetőek új politikai erőnek. Minden egyes nappal egyre inkább részeivé válnak a magyar politikai rendszernek. Ha elvesztik az újdonság jellegüket, akkor nagy kérdés, hogy mi marad. Amikor már nem számítanak rendszeren kívüli erőnek, lesz-e még olyan, ami miatt a választók szívesen kitartanak mellettük. Ez dönti el mindkét párt sorsát 2014-re vetítve.

– Működhet-e az LMP hagyományos kereteken, politikai kategóriákon kívülre helyezett politizálása a parlamentben?

– Biztos, hogy nem. Abban a formában, ahogy egy parlamenten kívüli politikai erő politizál, a parlamentben nem lehet. Azonban a politika hagyományos formái mellett – és nem helyette – meg lehet találni azokat az eszközöket, amelyekkel valamennyire fenntartható ez az alternatív imázs. Tehát nem azt gondolom, hogy „lehet más a politika”, hanem azt, hogy lehet másként is politizálni. A jövő kulcskérdése, hogy ezt be tudják-e bizonyítani.

Lass Gábor