Hirdetés

Magyarázkodólevelet küldött a Metropolnak a fővárosi óriáscég, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt., amelyben tulajdonképpen elismeri a Metropol legtöbb állítását, melyek szerint folyamatos a rettegés a budapesti szuperholdingban a kirúgások miatt.

A „BKM Sajtó” aláírású levélben többek között azt írják: „»…A BKM létrejötte óta dolgozói munkaviszony megszűnésére kizárólag a normál tevékenység részeként felmerülő természetes fluktuáció (nyugdíjazás, fegyelmi elbocsátás, munkavállalói felmondás, minőségi csere) formájában került sor néhány esetben« Éppen ezt hívják, ahogy korábban is írtuk, »lopakodó elbocsátásoknak«: amikor nem pótolják a távozókat, nem töltik fel az üres státusokat. Azokat az állításokat meg sem próbálják cáfolni, hogy több a szemét és a gaz a városban, miközben 3000 szemeteskukát szereltek le – csak éppen megpróbálják a kormányra fogni”, írja a lap.

Ezt írja a BKM: „A kormányzati elvonások miatt a Főváros közismerten nehéz gazdálkodási helyzete drasztikus mértékben leromlott, például a köztisztasági feladatokra csaknem 1,9 milliárd forinttal kevesebb jut. Emiatt a Városháza a korábbi több mint 11 ezerhez képest idén csupán mintegy negyedével kevesebb utcai hulladékgyűjtő-edény üzemeltetését tudta megrendelni.” Azt is megerősítik, hogy a kéményseprőcégnél csoportos leépítés történt: „a jogszabályban a feladat ellátására a továbbiakban kötelezett szervezet a tevékenységet korábban ellátó Főkétüsz-munkavállalókat nem kívánta állományba venni. …A Főkétüsz által fenti okok miatt végrehajtott csoportos létszámleépítés 2021. áprilistól valósult meg, míg a megmaradó Főkétüsz-tevékenységek és -munkavállalók 2021. szeptember 1-jével olvadtak be a megalakuló BKM Nonprofit Zrt-be.”

Azt sem cáfolják, hogy az FKF-nál is tisztogatnak: még belső levelezés is volt arról, hogy az elküldöttek létszáma ne érje el a csoportos létszámleépítés határát.

A BKM Sajtó szerint „…az FKF Nonprofit Zrt. menedzsmentje hozott – a főpolgármesteri bejelentéstől függetlenül, időben azt messze megelőzően – döntést még 2020 október végén a létszám csökkentéséről. Ez alapján történt meg azon folyamatok és munkakörök átvizsgálása, amelyek elláthatók a munkakört betöltő személyek számának csökkentésével és a feladatok racionálisabb szervezésével. … A valóság az, hogy összesen 17 fő munkaviszonya szűnt meg, amelyből összesen 4 fő dolgozott fizikai munkakörben.”

Az ünnepek előtt rúgták ki Karácsony Gergelyék a kétgyerekes férfit

Folyamatos a „ritkítás” a budapesti közműcégeknél a már nyár eleje óta bizonytalanságban tartott férfi szerint, aki a Metropolnak adott megrázó videóinterjújában elmondta: a cégvezetők egyértelműen a fizikai dolgozókra utaznak. A munka nélkül maradt férfit különösen felháborítja, hogy miközben az alkalmazottak sorra kerülnek az utcára, egyre hosszabb Karácsony Gergely tanácsadóinak a listája, egymillió körüli fizetésekért. Az erről szóló lista körbejár a fővárosi közműcégeknél. Ráadásul néhány fővárosi vezető szinte provokálja a dolgozókat, amikor naponta váltogatott sokmilliós luxusórákat villantva jachtozik valahol a tengereken, hogy aztán dicsekedve kiposztolja az erről szóló képeket. Van olyan is közöttük, aki pofátlanul ráírta az ilyen képekre, hogy „HOME OFFICE”.

Korábban írtuk

„Sorra rakják ki az embereket. Tucatszámra”

„Nyár elején, közepén megsúgta valaki, hogy engem is ki akarnak rúgni, mert megritkítják a cégeket. Az az igazság, hogy nem akartam elhinni. Arra gondoltam, 22 év után miért éppen engem raknának ki. Arra is gondoltam, van két kiskorú gyerekem és arra is gondolnak valahogy. Azt nem merem megmondani honnan súgtak, mert félek, hogy utánanyúlnak. Azért sem gondoltam, hogy kirúgnak, mert szerintem értek ahhoz, amit csinálok. Nyár óta gyomorgörccsel mentem be mindennap. Nincs olyan nap, hogy ne jönnének hírek új kirúgásokról. Sorra rakják ki az embereket. Tucatszámra. Persze vigyáznak, hogy ne legyen egyszerre tíznél több (ami már csoportos leépítésnek minősül, így az bejelentésköteles), egyszerre csak hármat-négyet” – nyilatkozta a férfi.

A kisembereket kirúgják, „a tanácsadókról, csókosokról lista van”

„A fővárosi fürdőktől tudok, a kéményseprőktől, a Főtávtól, a közterület-fenntartóktól, pedig ott mindig azt mondják, hogy létszámhiány van. A csókosok közül… ott biztosan tudnék… ott senkit nem rúgtak ki. Náluk nem érdekesek ezek a milliók.Körbemegy egy lista Karácsony tanácsadóiról is. Mindenki látta a fizetést…

Nagyon durva kommentek voltak. Vagy harmincan vannak ezen a listán. Alig lehet megszámolni. Itt alig van egymillió alatti fizetés. És azt mondják, ezek az emberek be se járnak dolgozni. Többen figyelik őket Facebookon, hogy mit csinálnak a főváros pénzén.”

A további részletekről IDE kattintva a Mandiner honlapján olvashat.