Folyamatosan lehet belépni a rezidens képzésbe
A szakorvos képzésbe történő belépésről szóló, májustól életbe lépett jogszabályok szerint megszűnt az az előírás, miszerint évente csak egy alkalommal, meghatározott időpontig lehetett jelentkezni a rezidens képzésbe. Mindez azt jelenti, hogy míg korábban minden év augusztus elsejéig kellett jelentkezni a szakképzési rendszerbe, addig az új rendeleteknek megfelelően a szakorvos képzésbe rezidensként történő belépés folyamatos.
Az egészségügyi szolgáltatók és az egyetemek így évente nem csak egy alkalommal jogosultak rezidenseket felvenni. Mind az egyetem, mind a rezidensek jól járnak, ha évente több alkalommal is lehetőség nyílik a szakképzésbe történő bekapcsolódásra. Ez lehet évente rendszeresen közzétett álláshirdetésekkel, vagy folyamatos belépés biztosításával. Mint bármely más rezidenseket foglalkoztató egészségügyi szolgáltató, az egyetemnek is lehetősége van az alkalmazandó rezidenseket előzetesen felmérni, személyes meghallgatás alapján meggyőződni ismereteikről, alkalmasságukról, tanulmányi eredményüket figyelembe venni, ez azonban immár nem határidőhöz kötött.
Az idén végzettek számára ugyanakkor adott lehetőség, hogy pályázzanak a „Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly Ösztöndíjára”, valamint a „Szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos Ösztöndíjára.” A Nemzeti Erőforrás Minisztérium nettó havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal kíván a szakorvos jelöltek jövedelmi helyzetén javítani. A pénzt pályázati úton ösztöndíj formájában kaphatják azok, akik vállalják, hogy a támogatás érdekében a szakképzés befejezését követően legalább annyi ideig fognak Magyarországon dolgozni, amennyi ideig a Szakorvosjelölt Támogatási Program által támogatásban részesülnek. A pályázónak ugyanakkor kötelezettséget kell vállalnia arra is, hogy a betegellátással összefüggésben hálapénzt nem fogad el.