Folyók, amelyek összekötnek
A klímaváltozás hatására fellépő tartós vízhiány a folyók árterein is egyre súlyosabb probléma. Ezért van szükség olyan megoldásokra, amelyek segítik a vízmegtartást és a vizes élőhelyek megújítását. Ezt a célt is szolgálja a világon egyedülálló, öt országot összekapcsoló Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum. A Demokrata a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban járt, a magyar–horvát határ közvetlen közelében.
Az Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot, Magyarországot és Szerbiát összekapcsoló Dráva, a Mura alsó szakasza, valamint a Dráva-torkolat feletti Duna-szakasz Európa ökológiailag egyik legegységesebb folyórendszere. A vizek egy 700 kilométeres zöld övet formálnak, társítva az öt ország csaknem egymillió hektáros, természeti és kulturális egységet felmutató térségeit.
A terület hazánkat és Horvátországot érintő szakaszát 2012-ben hivatalosan is nemzetközi védelem alá helyezték, Mura–Dráva–Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra-rezervátumként. A kétoldalú megállapodáshoz idén szeptemberben Ausztria, Szlovénia és Szerbia is csatlakozott, így jött létre a világon egyedülálló ötoldalú Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum.
Holtágaktól az élő vízig
A békalencsével és vízitökkel benőtt Fekete-víz nevű patak mentén haladunk az Ormánság keleti részén található szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpont 13 kilométer hosszú tanösvényén. A mesterséges gyepek mentén húzódó útszéli árok falában gyurgyalagok költőhelyei sorakoznak. A vizes élőhely a frissen megalakult ötoldalú Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum kiemelt természetvédelmi területe. Az úgynevezett Cún–Szaporca-holtágrendszer a Dráva folyó legnagyobb egybefüggő, szinte érintetlen őstermészeti térsége.
– Az Ormánság egykor vízjárta vidék volt, ami azt jelenti, hogy ártéri erdők, patakok, mellék- és holtágak, mocsarak, csatornák hálózata alkotta – meséli Hódossy Attila, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) természetvédelmi őre. – A szabályozás előtt, amikor a folyó még szabadon járta a vidéket, vízzel töltötte fel és éltette a holtágakat. A szabályozás után azonban a holtágak utánpótlása megszűnt, jelentős részük feltöltődött és eltűnt, a mellékágak is részben víz nélkül maradtak. A gyors folyású, szűk gátak közé szorított Dráva medre azóta is folyamatosan mélyül, ráadásul a környező országokban található 17 vízerőmű is felfogja a hordalékot, ami tovább erősíti a kedvezőtlen folyamatot. Ennek következtében a 60-as évek óta legalább másfél-két méterrel mélyült a folyó medre, ami hátrányosan befolyásolja a mellékágak vízellátását és a talajvízszintet – sorolja a szakember.
Megtudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben a vidék növény- és állatvilága is megsínylette az egyre apadó vízkészletet. Egyes helyeken például százéves tölgyfák száradtak ki a talajvízszint csökkenése miatt. Fokozottan védetté vált többek között a lápi póc, illetve a réti csík nevű halfaj, amelyek a XIX. századi nagy folyószabályozások előtt még általánosan elterjedtek voltak a vidéken, de a kócsag és a gém élettere is jelentősen szűkült.
A DDNPI szakemberei folyamatosan dolgoznak a terület vízpótlásán. Az Ős-Dráva Látogatóközpont létesítésével egy időben Szaporca határában duzzasztót is építettek a Fekete-vízre, hogy évente kétszer – a tavaszi és az őszi időszakban – a patakból tölthessék fel a holtágrendszert az élőhely védelmében.
Vándorló meder
A nevéhez hűen a fák törzsén fejjel lefelé mászkáló csuszka éneke nem mindennapi élmény, de látunk a vizes élőhelyen vadászó szürke gémet és a víz fölé hajló bokor ágáról felröppenő jégmadarat is.
A fák lombkoronája formálta romantikus erdei úton haladunk, azon az ösvényen, ahol néhány évtizede még géppuskával felszerelt magyar határőrök járőröztek. Az erdei csapás mentén határkő jelzi, hogy 219 méter után véget ér a magyar fennhatóság. Az egykor szigorúan őrzött útszakaszt – amely az Országos Kéktúrának is része – mára az itt kanyargó tanösvény békés kirándulói vették birtokukba.
A Dráva mellékága vonalán autózva érjük el az élő folyót. A túlpart már Horvátországhoz tartozik. Az ezerszínű Dráva az esős, borongós idő ellenére is gyönyörű arcát mutatja. A homokpadokkal és galériaerdőkkel tarkított vadregényes magyar folyóparttal ellentétben a horvát oldalon szántóföldek sorakoznak.
– A magyar táj mondhatni érintetlen szépsége a szocializmus évtizedei alatti különösen szigorú határvédelmi ellenőrzés miatt maradhatott fenn, hiszen az intenzív gazdálkodás, illetve a turizmus nem tudta birtokba venni a part menti vidéket. A mi felelősségünk is, hogy megőrizzük a páratlan természeti kincseket felvonultató gazdag élőhelyet.
Hódossy Attila azt is elmeséli, hogy az államhatáron túli horvát terület a trianoni békediktátum előtt még Magyarország része volt. A trianoni határ eredetileg a Dráva főmedrének középvonalán haladt, vagyis a folyó természetes választóvonalat képezett a két ország között, de az árvízvédelmi töltések – 60-as évekre tehető – megépítéséig a folyó medre északi és déli irányban is folyamatosan változott. Ez az oka annak, hogy ma már nem esik egybe a meder és az országhatár, sőt többtucatszor metszik egymást Magyarország és Horvátország között. A Dráva, mellék- és holtágaival lényegében nem ismer országhatárokat, így a természetmegóvó munka is közös küldetéssé vált.
Az értékek tudatosítása
A 2015-ben átadott látogatóközpont főépületében Wágner László természetvédelmi őr interaktív applikáció segítségével mutatja, hogyan változott a Dráva medre a folyószabályozások idején – Mária Terézia korában, majd a XIX. század első felében, végül a 1960-as években –, amíg el nem nyerte mai vízrajzi helyzetét. A szakember tájékoztatása szerint még az 1980-as évek végén is vágtak itt át folyókanyarulatot a János-szigeti holtágnál. A lenyesett kanyarulat mára már szinte teljesen feltöltődött, jelentősen leszűkítve a régebbi életteret.
– Több tízezer évvel ezelőtt a Dráva alakította a térség arculatát. Egykor tőlünk jóval északabbra, nagyjából a Harkány–Sellye-vonalon folyt. Kevesen tudják, hogy az első hazai gőzhajót is Sellyén építették, ám a település ma már hét kilométerre fekszik a Drávától. Az erőszakos szabályozás mellett nem segítették a vízmegtartást a 70-es évek mezőgazdasági törekvései sem, amikor mesterségesen vonták ki az éltető vizeket a talajból a szántóföldeken.
A régmúlt időszak megkérdőjelezhető döntéseiről és a vizes élőhelyek jelenkori újjáélesztésének esélyeiről is beszámol az Ős-Dráva Látogatóközpont gyűjteménye.
Az Ormánság természeti és néprajzi értékeit, valamint a hagyományos gazdálkodás világát megjelenítő komplexum emellett interaktív kiállítással, őshonos állatokat bemutató majorsággal, tanösvényekkel és változatos programokkal várja a látogatókat. Évente tízezer vendéget fogadnak, elsősorban hazai családokat, óvodai és iskolai csoportokat, de határon túli magyarok is szép számmal ellátogatnak Szaporcára.
Ottjártunkkor éppen fiatal egyetemi hallgatók versenyeztek az Év Ifjú Kócsagőre címért.
Az élőhelyvédelemtől a holtágak és mellékfolyók stabil vízellátásán át az idegenforgalmi beruházásokig számos területet ölel fel az ötoldalú Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum tevékenysége. Ezt részletezte a Demokratának Závoczky Szabolcs, a DDNPI vezetője.
– Mi a jelentősége az ötoldalú megállapodásnak a nemzeti természetvédelmi munkához képest?
– Az együttműködés elsődleges célja a teljes élőhelyrendszer természeti értékeinek egységes kezelése és védelme. Ugyanakkor bízunk benne, hogy nemzetközi összefogással hatékonyabban tudunk majd részt venni az uniós pályázatokon is.
– Hány embernek ad otthont a Mura, Dráva, Duna folyók által összekapcsolt bioszféra-rezervátum?
– A pontos számot nem tudjuk, de nagyságrendileg két hazai megye lakosságáról beszélhetünk, tehát több százezer emberről.
– A rezervátum Magyarországra eső része a Duna–Dráva és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területét érinti. Hogyan kapcsolódnak össze a földrajzilag távol eső régiók?
– A Balaton-felvidéket a Zala megyét is érintő Mura folyó kapcsolja a Dráva, illetve Duna menti területekhez. A Mura ugyanis mellékfolyóként a Drávába, a Dráva meg a Dunába ömlik Horvátország területén. Így alkotnak határokon átnyúló ökológiai egységet.
– Említene néhány olyan sikeres modellt, amelyek az elmúlt években valósultak meg az akkor még kétoldalú magyar–horvát együttműködés részeként?
– Kerékpárutat jelöltünk ki a határ mindkét oldalán, Horvátországban látogatóközpont épült, és szerveztünk közös drávai vízi tábort is, amelynek helyszíne a Szentborbás avízitúra-kikötő volt. Az összefogás eredményeként keltek új életre a XIX–XX. századi folyószabályozás során kialakult barcsi Ó-Dráva-holtág természetes élőhelyei. Ugyanakkor sikerült stabilizálni a szaporcai Ó-Dráva-meder vízellátását is.
