Ilaria Salis mentelmi jogáról holnap szavaz az Európai Parlament
Folytatódott az antifa-per
Tanúmeghallgatással, tanúvallomással és a Mikó utcában megtámadott egyik német sértett sérüléseiről szóló orvosi szakvélemény ismertetésével, valamint bizonyító etejű kamerafelvételek megtekintésével folytatódott ma a bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt Simeon Ravi Trux és bűntársai elleni eljárás.
A magát nőnek képzelő és ezért Majának hívató, hazájában korábban több erőszakos bűncselekményért eljárás alá vont 24 éves német férfi a két évvel ezelőtti budapesti antifasiszta terrortámadásokban való részvételért áll a Fővárosi Törvényszék előtt. Mint ismert, 2023. február 9. és 11. között németekből és olaszokból álló, egy albánnal és egy szírrel kiegészült nemzetközi szélsőbaloldali bűnszervezet öt brutális támadást hajtott végre előre begyakorolt módon, pszichopata precizitással általuk jobboldalinak vélt emberek, köztük külföldiek ellen a magyar fővárosban. A falkában, hátulról támadó gyáva antifák ideológiai gyűlöletből elkövetett bűncselekményeinek következtében többen rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek, és csak az isteni csodának köszönhető, hogy nem halt meg senki. Két vádlott, a német Anna Christina Mehwald és az olasz Gabriele Marchesi ellen távollétükben folyik az eljárás, mindketten szabadlábon vannak hazájukban. Az elsőrendű vádlott, a hazájában korábban erőszakos bűncselekményekért eljárás alá vont olasz Ilaria Salis tavaly egy kommunista pártszövetség jelöltjeként európai parlamenti mandátumot és vele mentelmi jogot nyert, így az ellene folyó eljárást kényszerűségből föl kellett függeszteni. A Fővárosi Törvényszék tavaly júniusban kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlament illetékes bizottságánál, erről holnap szavaz az Európai Parlament.
A tárgyalás alatt, amelyen ma a német nagykövetség képviselője is jelen volt, ezúttal is antifasiszták hangoskodtak a bíróság épülete előtt, mozgalmi popzenét üvöltettek, időnként egy nő hisztérikusan kiabált németül, máskor antifa harci rigmusokat üvöltöttek.
Bizony épp ideje betiltani és felszámolni ezt a terrorszervezetet.
Velük szemben felsorakoztak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái, molinójukon az antifasiszták tudtára adva, hogy nemkívánatosnak tartják magyarországi jelenlétüket. A vádlott, Simeon Ravi Trux ma is széles vigyorral arcán lépett a terembe.
Dr. Sós József bíró kérdéseire válaszolva a magát zsidónak valló, amúgy Hadházy Ákos tüntetéseinek szereplőjeként ismert Gimpel Tamás tanú úgy emlékezett, hogy a 2023. február 11-én a Bank utcában súlyosan bántalmazott idős rockzenész kabátján egy koponya képében SS-jelvényt vélt fölfedezni, amire állítása szerint határozottan emlékszik, azt azonban különös módon nem tudta felidézni, hogy a megtámadott idős férfi ruházatán hol volt az állítólagos felvarró. Elmondta, hogy nagyjából öten támadták meg a sértettet, akit szerinte nem akartak komolyan bántalmazni. Ez meglepő állítás az eddigi tanúvallomások és a megtámadott férfi rendkívül súlyos sérülései ismeretében: szétnyílt a feje, arccsontja szilánkosra tört, az orvosi szakvélemény szerint sérülései két hónap alatt gyógyultak. Ráadásul a 2023-ban tett vallomásában még úgy nyilatkozott, hogy a támadók erősen ütlegelték a sértettet. Összességében a tanú, aki a tárgyalóteremből távoztában odaintett az antifasiszta hallgatóságnak, érzékelhetően jelentékteleníteni igyekezett a sérülések által is igazoltan brutális támadást. Érdeklődve várjuk az október 8-i szembesítést.
Sós József bíró felolvasta a 2023. február 9-én a Nyugati pályaudvaron az egyik vonaton megtámadott Lipták Tamás tanúvallomását. Ebből kiderült, hogy előbb egy fiatal nő, majd a peronról egy fiatal férfi figyelte és a telefonjával le is fényképezte, majd ketten együtt tartottak a vonat felé, melynek indulását várta a sértett. A lány megpróbálta gázspray-vel lefújni, de nem találta el rendesen, így csak az arca szélét érte a gáz. A támadók elfutottak.
A tárgyaláson ismertették a 2023. február 11-én a Mikó utcában megtámadott német turista, Robert Fischer sérüléseit igazoló, a támadást követően a Szent János kórházban készült orvosi szakvéleményt. Eszerint koponyaalapi, valamint arc- és karzúzódást szenvedett, és csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem alakult ki súlyosabb állapot.

A mai tárgyaláson lejátszott, a Fővám téren három lengyel turista ellen elkövetett brutális támadáshoz kapcsolódó kamerafelvételek segítségével a tettesek bűncselekmény utáni mozgása, illetve ruházat alapján többük személyazonossága rekonstruálható. A felvételek elemzéséről készült összefoglaló jelentés szerint a Fővám téri bűncselekmény után két csoportban menekülő tettesek egyike Simeon Ravi Trux volt. A felvételek alapján bizony jól azonosítható a transzvesztita férfi, ugyancsak azonosított bűntársai többek között a Németországban előzetes letartóztatásban lévő, többszörösen börtönviselt erőszakos bűnöző, Johann Guntermann (a jobboldali emberek sokaságát válogatott brutalitással szinte halálra verő, megnyomorító Hammerbande egyik vezére), Paul Joscha Müntnich, Teo Linus Müntnich, a német állampolgársággal nem is rendelkező szír Zaid Altayeb, Philippine Nele Aschoff, Emilie Samira Dieckmann, Paula Leoni Pretzel és Clara Judith Wittkugel. A felvételeken látható egy mindmáig nem azonosított, a többi bűnözőnél idősebb, kopasz férfi is.
A tárgyalás pénteken a Bank utcai brutális támadással kapcsolatos bizonyítással folytatódik.
