– Hamarosan lezárul egy nyolcéves korszak, amely Gyurcsány-korszakként vonul be a történelembe. Mint történész, hogyan értékeli ezt az időszakot?

– A rendszerváltás idején, hogy ne legyen állandó kormányválság, úgy módosították az alkotmányt, hogy a kormány és a miniszterelnök hatalma nagyon erős legyen. Bethlen István is egy nagyon erős kormány- és miniszterelnöki pozíciót teremtett magának, hogy a fájó intézkedéseket is végre tudja hajtani. Az a baj, hogy a szocialisták ezt az erős hatalmat csak saját maguk túlélésére használták fel. Képtelenek voltak előállni egy olyan reformprogrammal, amelyet legalább az ő szavazóik elfogadtak volna. Nyolc évre megkapták a társadalom több mint ötven százalékának felhatalmazását. Ilyen nemzeti ajándékot az utóbbi húsz évben senki nem kapott. Bethlen István 1921-1929 között nyolc év alatt talpra állította az országot. Ráadásul a szocialisták egy jól működő gazdaságot vettek át az Orbán-kormánytól. Ezt ők is elismerték, de úgy érveltek, ők sokkal többet ki tudnának ebből hozni. Populizmussal vádolják a Fideszt, miközben ők kampányoltak a legpopulistább ígérettel: több pénzt az embereknek. A jól működő gazdaságot teljesen lenullázták. Pont egy fordított Bethlen-korszak zajlott le. Bethlen a háború és a Trianon utáni működésképtelen gazdaságot működőképes gazdasággá fejlesztette, a szocialisták pedig egy működőképes gazdaságot züllesztettek le. A Jobbik azt mondja, hogy „húsz évet a húsz évért.” Nem húsz évről van szó, hanem egyszer tizenkét évről, amikor a szocialisták kormányoztak, és kétszer négy évről, amikor az Antall-, és az Orbán-kormány irányította az országot. A húsz évből volt nyolc reményteljes évünk. Az Antall-kormány csődhelyzetben vette át az országot, mégis tudta biztosítani a működőképességet, átalakította a gazdaságot, a társadalmat, és jogállami rendszert hozott létre.

– Mit szól ahhoz, hogy baloldalról egyeduralmi törekvésekkel, egypártrendszer kiépítésével vádolják a Fideszt?

– Az, hogy a baloldal szélsőséggel vádolja az ellenfeleit, az egy régi betegség, amelyben már 1918 óta szenved. 1918-ban, amikor még nem tudtak fasisztázni és nácizni, akkor ellenforradalmároknak, reakciósoknak nevezték ellenfeleiket. A baloldal, amely szavakban nagyon tiszteli Bibó Istvánt, a gondolatait nem nagyon ismeri. Szeretik őt idézni, hogy „demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni.” De az idézetnek itt nincs vége. Úgy folytatódik, hogy nem félni „a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvéstől, az ellenség ismeretlen, gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől, és egyáltalán mindazoktól a képzelt veszedelmektől, amelyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlünk.” Ez a képzelt veszedelmekkel való riogatás 1918 óta meghatározó szerepet játszik a baloldal politikájában. Antall Józsefet is lefasisztázták. Egyetemünk egyik oktatója például kijelentette, hogy Antall József kormánya „rálépett a fasizmushoz vezető útra.” Aki nem úgy nemzeti, ahogy azt ők előírják, az mind nacionalista, fasiszta, antiszemita. A szocialisták most a Fideszt akarják úgy lejáratni, ahogy annak idején az MDF-t.

– Újabban pedig azt halljuk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nem demokrata…

– Mondja ezt a főcenzorok egyike, aki mindent elkövetett, nehogy a demokrácia kibontakozhasson. Most azok féltik a demokráciát, akik 1989 előtt szívvel-lélekkel a demokrácia ellen küzdöttek. Érthető, hogy ez elviselhetetlen azoknak, akik már akkor is demokráciát szerettek volna, amikor ők még lelkes kommunistaként az egypártrendszert tartották a világ demokratikusabb rendszerének. Magyarországon a kommunista pártot tévesen még mindig baloldalinak nevezik, holott szélsőbaloldali párt, hiszen a baloldal egyik alapeszményét, a többpártrendszeren alapuló demokráciát veszik semmibe. A kommunistáknak első dolguk volt, hogy felszámolják a demokráciát és egy totális diktatúrát valósítsanak meg. Ugyanazt tették, mint a jobboldalon a nácik és a fasiszták. A közvélekedés szerint a pártok egymás mellett, egy egyenesen helyezkednek el, a szélsőbaltól a szélsőjobbig, és azt hiszik, hogy ez a kettő van egymástól a legtávolabb. Pedig egymás mellett vannak, mert ugyanaz a céljuk, ezért leginkább egy kördiagramon ábrázolhatóak, ahol egymásba érnek. Nem véletlen, hogy Ribbentrop a moszkvai látogatása után azt mondta, úgy érezte magát, mintha régi párttársai között lenne.

– Ma mely pártok érnek össze egymással?

– Egymáshoz legközelebb azok a pártok vannak, amelyek hajlamosak arra, hogy a demokráciát ne vegyék komolyan. Egyrészt vannak a baloldalon azok a szélsőséges gondolkodású, restaurációs hajlamú emberek, akik jobb híján elfogadják az MSZP-t, de lelkükben visszavágynak a Kádár-korszakba. A másik oldalon, a jobbszélen van a Jobbik, amely egy jobboldalról indult, szélsőséges irányzat. Nem nevezném még szélsőjobbnak, bár Vona Gábor március 15-i beszéde alapján jó úton haladnak a szélsőjobb irányába. Azt mondta, ha bekerülnek a parlamentbe, nem egy párttal lesz több, hanem néggyel lesz kevesebb. Ezt lehet úgy is érteni, hogy ők egyedül akarnak lenni a parlamentben, ami a többpártrendszer megszüntetését jelentené. Mindkét pártról joggal feltételezhető, hogy a demokráciával hadilábon állnak.

– Mi a közös a ma és a múlt szélsőségeseiben?

– Az, hogy ígéretekkel kábítják az embereket, és azt ígérik, hogy máról holnapra mindent megoldanak. A szélsőradikalizmus első jelentős alakja, Robespierre gondolta, hogy a múltat el kell törölni, és tiszta lappal kell indulni, újra kell építeni mindent. Ez a politika, amelyet a szocialista-marxista-leninista elmélet is átvett, teljes csődhöz vezetett. Nem véletlenül nevezték magukat a bolsevikok a huszadik század jakobinusainak. Ezt ígéri most a Jobbik, amit a kommunisták is ígértek 1949-ben. A magyar újjáépítést mégsem a kommunisták vitték végbe, hanem a kisgazdák 1945–47-ig. A kommunisták 1949-ben ugyanazt mondták, mint az Orbán-kormány alatt a szocialisták, hogy a jól működő gazdaságból ők még többet fognak kihozni. 1953-ra teljesen csődbe vitték az országot. A szélsőség csak rombolni tud.

– Volt példa a magyar történelemben hasonló jellegű politikai megosztottságra, mint amilyen napjainkban tapasztalható?

– Volt, de talán nem volt ekkora gyűlölködés. Ennek oka a huszadik század elejére, és a gyakori hatalomváltásokra vezethetőek vissza. Nem Orbán Viktor osztotta meg a magyar társadalmat, ahogy ezt a szocialisták szeretik hangoztatni. A magyar társadalom már a századfordulón, az első világháború előtt megosztott volt. Gondoljunk Tisza István és az ellenzék kibékíthetetlen ellentétére. A tragédiák sora 1918-ban indult. 1918-tól 1958-ig, Nagy Imre kivégzéséig, negyven év alatt nyolc rendszerváltás volt Magyarországon. Királyságból köztársaság, majd proletárdiktatúra, vörösterror, utána fehérterror. Ezután egy békésebb időszak következett, majd a harmincas évek végétől már előretört a nácizmus, jöttek a zsidótörvények, a második világháború, a német, majd a szovjet megszállás. Az 1945 után kibontakozó demokráciát lefejezte egy újabb proletárdiktatúra, amelyet megdöntött az 1956-os forradalom, amit végül kegyetlenül eltiportak. A megosztottság csökkentése érdekében az értelmiségnek kellene tennie. Meg kellene próbálni a huszadik századi magyar múltat úgy áttekinteni, hogy az kölcsönösen elfogadható legyen, ahogy a korábbi századok is kölcsönösen elfogadottak, attól függetlenül, hogy ki Kossuth-, ki Széchenyi-, ki Görgey-párti. Akkor a napi politikai ellentétet nem súlyosbítaná a történelmi ellentét. Hazánkban azért súlyosabb a helyzet, mert egyedül a magyar kommunistáknak volt az a rögeszméjük, hogy a nemzeti gondolatot meg kell semmisíteni, nevetségessé kell tenni. Az összes többi volt kommunista országban a kommunista politikusok építettek a nemzeti gondolatra. A nemzeti identitáshoz az is szükséges, hogy a közösség múltjával az emberek azonosulni tudjanak. Ha nem tudnak, akkor szétesik a közösség. Magyarországon ma ezért van szétesőben a társadalom.

– Mi a választások tétje?

– A választások tétje az, hogy megkezdődik-e egy új korszak, ami ezt a botladozó húsz évet lezárja, és túl tudunk-e lépni a történelmi megosztottságon. Ehhez szükséges, hogy a történelmi megosztottságot állandóan gerjesztő baloldal jelentős vereséget szenvedjen, mert akkor megjelennének olyan új baloldali csoportok, akikkel a jobboldal is szót tudna érteni. Többször javasoltam, hogy a jobboldali politikusoknak azokra a baloldali értékekre is hivatkozni kellene, amelyre a jelenlegi baloldal, főleg a szocialisták, képtelenek. Van a magyar szociáldemokráciának egy olyan irányzata, amely mindig határozottan szembeszállt a kommunistákkal: Garami Ernő, Peyer Károly, Kéthly Anna, akiket később a kommunistákkal egyezkedők eltávolítottak a munkásmozgalomból. Garami Ernő már 1929-ben mondta, hogy a kommunisták baloldalon álló fasiszták, mert ugyanazt a diktatúrát akarják. Ha megjelenne az a baloldal, amely ezekre az értékekre épít, akkor mindjárt lenne kivel és miről tárgyalni. De amíg a jelenlegi baloldal azzal van elfoglalva, hogy a kommunista múlt minél több értékét átmentse, ébren tartsa, addig nincs miről beszélni. Fontos, hogy az egyetlen kormányzóképes erő, a Fidesz olyan győzelmet arasson, hogy egyedül tudjon kormányozni, ne kelljen parlamenti alkukkal elfecsérelni az erőket. Gyurcsány Ferenccel, Vona Gáborral nem lehet megegyezni. Ők nem tárgyalóképes politikusok, hanem rögeszmések. Kövér László helyesen mondta, hogy ha a választásokon nem kapnák meg az ötven százalékos többséget sem, akkor új választást kell kiírni. Jó volna, ha a választópolgároknak legalább annyi intelligenciájuk lenne, mint 1945-ben volt. Akkor a választásra jogosultaknak több mint kilencven százaléka ment el szavazni, és ötvenhét százalékuk az egyetlen kormányképes erőre, a Kisgazdapártra szavazott. Indult két polgári párt is, de ketten együtt nem érték el a két százalékot. Fontos, hogy a szavazópolgár tudja, a kormányképes erőre kell szavazni, mert könnyen előfordulhat, hogy az jut hatalomra, akit végképp nem szeretne. A szocialista Mitterand úgy vette át a hatalmat Franciaországban, hogy a francia baloldal a háttérből megnövesztette a szélsőséges Le Pent, aki a jobboldali szavazatok jelentős részét elvonta. Így kerülhetett hatalomra nevető harmadikként Mitterand. Ezért veszélyes a Jobbik, mert megosztja a jobboldali szavazatokat. Az elégedetlen embereket könnyű elvinni a szélsőség irányába. Azt hiszik, hogy asztalveréssel és kiabálással máról holnapra megoldhatók a gondok. A szélsőséggel csak rombolni lehet, építeni nem.

Lass Gábor