Fotó: Ujhelyi István Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

A napokban még a kormányellenes Ujhelyi István is úgy nyilatkozott az Indexen: fordulat jöhet a visszatartott uniós források ügyében, és 13 milliárd eurónyi összeg szabadulhat fel Magyarország számára.

Az EP-képviselő – brüsszeli kapcsolataira hivatkozva – azt állítja, hogy az Európai Bizottság a következő hetekben zöld jelzést ad az igazságügyi reformnak. Ezzel nagyjából 13 milliárd euró válik elérhetővé Magyarország számára. Azt is hozzátette, hogy közel van a jogállamisági mechanizmus megszüntetése, amely újabb hatmilliárd eurót oldhat fel. Az tehát csak a szokásos politikai játszma része, hogy az Európai Parlament négy frakciója nemrég kijelentette: elégtelennek tartják az igazságügyi reformot. Johannes Hahn költségvetési biztos egyik levelében a Népszava állítása szerint az szerepel: a bizottság folytatja az értékelést, és amíg az előírt feltételek nem teljesülnek, addig nem folyósítják a forrásokat.

Johannes Hahnnak azonban november 7-én be kell számolnia a tárgyalások állásáról, amely a kormány és a bizottság között folyik. Ettől, az eddigi hírek fényében, akár pozitív változás is várható.

Ezt erősítette meg az ATV-ben Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektmenedzsere is. Mint mondta: „nyílt titok, hogy a színfalak mögött zajlik egy alkufolyamat, és lényegében akármilyen nyilatkozatok hangzanak is el jelenleg, a deal része lehet, hogy a végén Orbán Viktor is átengedi az uniós költségvetés módosítását, és akkor megérkezhetnek Budapestre az EU-s helyreállítási források”.

Korábban írtuk

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.