– A rendszerváltás után két évvel, 1991-ben alakult meg a szervezet. Milyen céllal hozták létre?

– Ez igazából a rendszerváltozás következménye volt. Az akkor Magyarországra áramló romániai és NDK-s menekültek érdekében tenni kellett valamit. Úgy gondoltuk, a különböző egyházi tevékenységek önmagukban, túlterheltségük következtében nem elegendők egy ilyen ügy kezelésére. Mivel Európában körülbelül hetven éve működtek egyházi hátterű segélyszervezetek, elgondolkodtunk rajta, miért ne lehetne hazánkban is létrehozni egyet. A célunk az volt, hogy az egyházi szervezetek ne külön-külön, hanem egységbe tömörülve, közösen segítsenek a rászorulókon. Ennek az eredménye lett, hogy reformátusok, evangélikusok, metodisták, unitáriusok és az ortodox egyházak összefogásával létrejött a Kelet-Közép-Európában egyedülálló Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.

– Minek köszönhető a nemzetközi elismerés?

– Úgy látszik, Európa sem a darabolódás felé akar haladni, hanem inkább az összefogás mellett tette le a voksát. A nagy kérdés az volt, képesek vagyunk-e úgy integrálódni, hogy szerepünk is legyen. Mi bevittük a magunk képességeit, a magunk tudását a nemzetközi mezőnybe, és ezáltal elismertséget szereztünk.

– Kik a segélyszervezet célcsoportjai, kiknek segítenek?

– Alapvetően két célkitűzéssel hoztuk létre a szervezetet. Az egyik, hogy természeti katasztrófák esetében gyors segítséget nyújtsunk határon innen és túl egyaránt (Erdély, Temesköz, Kárpátalja – különösen a természeti katasztrófák esetében), illetve a hazai szociális tevékenységben olyan feladatokat vállaljunk, amelyekhez nagyobb struktúra, nagyobb tapasztalat, nagyobb szakmai háttér kell, mint a hagyományos egyházi, diakóniai feladatokhoz. Így például drogambulanciákat működtetünk, családoknak átmeneti otthont tartunk fenn, foglalkozunk hajléktalanokkal és szenvedélybetegekkel is.

– Tevékenységükhöz nyilván szükség van rendezett anyagi háttérre is. Kiktől kapnak hozzájárulást?

– Kezdetben az alapítók szerény támogatása jelképes összeg volt. Elsősorban partner segélyszervezetektől kaptunk nemzetközi hozzájárulást, ami a felépítés időszakára vonatkozott. Ezzel tudtuk talpra állítani a szervezetet. Mára már azt mondhatjuk, önfinanszírozókká váltunk, pályázatokon indulunk, amik közül sokat meg is nyerünk. Gyűjtéseket szervezünk, adományokat fogadunk. Ezenkívül vannak állandó segítőink, több tíz ezer támogatónk, magánszemélyek és cégek, valamint önkénteseink, jószolgálati nagyköveteink, mint például dr. Lévai Anikó, valamint Kovács Kokó István, de említhetnénk alapító egyházaink református és evangélikus vezetőit is. Ők mind részt vesznek az osztásainkon, és gyakran jönnek velünk különböző helyszínekre.

– A roma gyerekek szocializációja nem mindig megy könnyen. Önök hogyan próbálják meg elfogadtatni velük az alapvető normákat?

– Amikor pár évvel ezelőtt Olaszliszkán elkezdtünk foglalkozni a roma gyerekekkel, kissé féltünk az előző évek tapasztalataitól, mivel a hazai, illetve külföldi projektek közül a legtöbb kudarcba fulladt. Létrehoztunk egy romafejlesztő házat, ahol a cigány és nem cigány gyerekek közös foglalkozásokon vesznek részt. Itt leginkább alapdolgokkal – többek között a mosdó és mellékhelyiség használatával – ismerkedhetnek meg, illetve készségeiket fejleszthetik, tehát felzárkózásukat segítjük. Egyelőre azt érzékeljük, hogy a falu nagyon jól fogadta ezt a kezdeményezést, eredményről azonban csak pár év múlva lehet beszámolni.

– Mit takar a szemléletformáló programjuk?

– Vannak olyan – minket közvetlenül talán nem, de közvetve mindenképp érintő – kérdések, mint a szegénység, a klímaváltozás, az ivóvízkészlet fogyása, a mindenkire kiterjedő oktatás kérdése, vagy például az AIDS, amikről beszélni szeretnénk. Formáld te is a világot! – ez a mottónk. Ezt a szemléletformát szeretnénk eljuttatni iskolákhoz, tanárokhoz, kicsit konfrontálni szeretnénk a világ gondjait a mi gondjainkkal.

– Vannak hasonló külföldi szervezetek, amelyek ennyire odaadóan segítenek magyar rászorulókon?

– A háború után egészen a rendszerváltozásig elsősorban az egyházakon keresztül komoly segítség érkezett Magyarországra. Manapság azonban már nekünk kell megragadni a lehetőséget, és nem arra várni, hogy Nyugat-Európa segítsen rajtunk. A nyugati országok listájáról lekerült hazánk, mivel mi is uniós tagok lettünk. Ők továbbmentek a világ más pontjai felé, nekünk pedig ölbe tett kezek helyett cselekednünk kell, és segíteni magunkon. Az Európai Unió által kínált anyagi lehetőségeket ki kell használnunk. Ehhez összefogás kell, a magyar emberek pedig képesek rá.

Szencz Dóra