Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

Jelenleg a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) vizsgálja az X-en a minap megosztott videókat, amelyeken az Action for Democracy (A4D) vezetői elismerik, hogy Soros György áll a szervezeten keresztül a magyarországi baloldalnak juttatott milliárdok mögött – közölte a Mandinerrrel Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője. Szavai szerint igyekeznek beszerezni a teljes felvételeket, ebből a célból már fel is vették a kapcsolatot az illetékes – köztük tengerentúli – szervekkel.

– Bár az X-en megvágott részleteket közöltek, az kijelenthető, hogy a videók nem tűnnek manipuláltnak, hiszen a szereplők – az A4D vezetői – láthatóan kötetlenül, hosszasan beszélgetnek arról, hogy miként akarták befolyásolni a magyar választásokat, hogy kinek a megbízásából és milyen pénzből igyekeztek kormányra segíteni az ellenzéket – fejtette ki Lánczi Tamás. Hozzátette: példátlannak tartja a videókon elhangzottakat, amelyek igazolni látszanak azokat a feltételezéseket, amelyeket az elmúlt két évben csak sejteni lehetett. – Az eddig is ismert volt, hogy a 2022-es országgyűlési választás kampányában az ellenzékhez érkező külföldi pénzeknek mi volt az elosztási mechanizmusa. Ám most abba is kapunk valamilyen betekintést, hogy mi volt a pénzek eredete.

– Ezt kell teljes mértékben feltárni az eredeti, vágatlan felvételek vizsgálatával – fogalmazott az SZH vezetője, hozzátéve, hogy akár több különböző bűncselekmény is megvalósulhatott.

Az X-en megosztott videók egyikén Korányi Dávid, az A4D első számú vezetője arról beszélt, hogy – élve az amerikai törvények adta lehetőséggel – szándékosan tartották titokban, hogy Soros György volt a legfőbb donor, mivel úgy gondolták, ez rontaná az itteni megítélésüket.

Korábban írtuk

Tehát a tőzsdespekuláns anonimitásba burkolózva gyakorlatilag korlátlan mennyiségű pénzügyi eszközzel avatkozhatott be a magyar belügyekbe.

– Ebből is jól látható, hogy ezt nem könnyű megakadályozni, de az SZH, olyan állami szervekkel együttműködve, mint az Állami Számvevőszék vagy a Nemzeti Információs Központ, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elejét vegye az ilyen kísérleteknek, még a júniusi önkormányzati választások előtt – szögezte le Lánczi Tamás. Hozzátette: amennyiben az említett szereplők analóg módszerekkel próbálnának készpénzt bejuttatni hazánk területére – például szatyorban, csomagtartóban –, az már a bűnüldöző szervek hatáskörébe tartozik. A teljes vizsgálat lezárultával az SZH akár törvénymódosítási javaslatot is tehet.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.