Noha az egészségügyi reform képviselői korszerűsítésről, igazságosabb kapacitáselosztásról szónokolnak, több értékes gyógyító munkát, kimagasló teljesítményt nyújtó közintézmény sorsa kérdőjeleződhet meg a kormány által elfogadott kórháztörvény értelmében. Több kórház fölött Damoklész kardjaként lebeg, hogy működhet-e tovább az intézmény, vagy a megszüntetettek sorsára jut. A budapesti svábhegyi gyermekgyógyintézetet is a megszűnés fenyegeti, amennyiben márciusban nem köti meg velük az OEP a finanszírozási szerződést. Pedig az intézmény vezetése igent mondott a kapacitás racionalizálására, sőt azóta már lemondtak a kórházi ingatlan mintegy négyötödéről is, hogy a Svábhegyi Gyermekkórház a jelenlegi helyén maradhasson. A minisztérium szakállamtitkára szerint azonban van korszerűbb gyógyszer is, mint a friss levegő…

Meredeken kapaszkodik a fogaskerekű, egyre távolabb kerülve és egyre többet mutatva meg a ködös-szmogos, zajos fővárosból. Ahogy emelkedik, olyan hirtelen változik a táj. A vasút két oldalán erdők és a gyönyörű villák bukkannak elő, a kertekben feldíszített fenyőfák jelzik a búcsúzó ünnepet. Különös, de szinte érzékelhető, ahogy a hegyi táj szépségére az emberi szervezet reagál. A tüdő fokozatosan megtelik tiszta levegővel, egyre frissebben lüktet a vér az erekben: a fáradt sejtekben hirtelen életkedv és energia támad. Mint a partra vetett hal, ha megkönyörülnek rajta a dagály hullámai: újra vidáman lubickol, felismeri élete természetes közegét, amitől megfosztva jó ideig hasztalan vergődött. A Svábhegyen csend és meghitt nyugalom. Január eleje van, álmos újévi ébredés. Jó lehet itt élni, gondolja az ember: harapni lehet a friss levegőt. A hűvös, kristálytiszta hegyi klímában nyoma sincs a városi ködnek, ide nem ér föl a szűk utcákban megrekedő állott bűz. Mintha még az autóforgalom is elkerülné a Svábhegyet. Hónak persze nyoma sincs, a hatalmasra nőtt fenyők hiába várják az idén a hópihe pamacsokat, ám így is bájosan övezik a Mártonhegyi úton fekvő villaszerű épületeket. Ezekben az épületekben kapott otthont a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézet, amelynek elődje, a Szabadsághegyi Állami Gyermekszanatórium 1949-ben kezdte működését. Feladata akkoriban a tuberkulózisban szenvedő gyermekek kezelése volt, a háború után ugyanis a szegényes táplálkozás és a nyomorúságos körülmények következtében rengeteg gyermek betegedett meg tuberkulózisban. A tbc akkoriban népbetegség volt. A korabeli intézmény is inkább hasonlított egy magaslati üdülőhöz, ahol a gyermekeket jól táplálták, és tanították is őket. Az intézményben általános iskola, majd később óvoda és gimnázium is működött. 1951-ben a tüdőkórház a központi telephelytől mintegy két kilométerre fekvő Béla király úti épülettel bővült. Akkoriban májustól szeptemberig szinte teljesen a levegőn éltek a gyerekek… – Ma már más betegségek ellen kell küzdenünk – mondja dr. Baktai György, a főigazgató főorvos általános helyettese. – Úgy is mondhatnánk, hogy intézetünk története népbetegségtől népbetegségig terjed. A tbc-től az allergiáig… A tbc sem szűnt meg egészen, sőt felütötte a fejét a multirezisztens változata, amelynek terjedése ugyan ma még nem számottevő, ám a határnyitást követően fel kell készülnünk a megbetegedések számának növekedésére. Mégis azt kell mondanunk, hogy ma az allergiás megbetegedések, és ezen belül is az asztma okozza a legtöbb megbetegedést. Baktai főorvos osztályán, a bronchológián rend, tisztaság és családias hangulat fogad. Van néhány kórterem, amelyik inkább emlékeztet szállodai szobára: a nővérek is hotelszobának hívják őket. A kórházi viszonyokat ismerve meglepődik az ember: a kétágyas, zuhanyzós szobát úgy alakították ki, hogy a szülő is ott lehessen gyermekével. Beépített bébifürdőkád és színes televízió fokozza a kényelmet. Az egyik ilyen szobában fiatal nő figyeli, ahogyan kislánya, Kata jóízűen elfogyasztja az ebédet. Mind egy szemig, fel sem néz, nem marad a tányéron még egy morzsa sem. A gyönyörű, hároméves kislány érdeklődve figyeli, amint a szobába lépünk. – Ízlik az ebéd, Kata? – szólítjuk meg a szőke, kék szemű, copfos kislányt. – Igen – válaszolja nevetve. Mi lehet a baja? Hisz olyan vidámnak, érdeklődőnek látszik. Bágyadtságnak, elesettségnek semmi nyoma… Pedig Katának beteg a tüdeje. Édesanyja reménykedve pillant a szobába lépő főorvosra. – Sokat javult a gyermek állapota – nyugtatja meg a doktor. Nem először vannak itt. A kislány beszűkült légzésfunkciója rendszeres kezelést igényel. Ők is el voltak keseredve, amikor az intézmény megszűnéséről hallottak. – Egyetértek a demonstrálókkal. Magam is el akartam jönni – teszi hozzá az asszony. A többi kórterem kicsit zsúfoltabb, de mindenütt barátságos rend és tisztaság fogad. – Igen, össze kell húznunk magunkat. Nincsenek végleges formában berendezett kórtermek. Ez már a múlt. A nővérek mindig a jelentkező szükségletnek megfelelően rendezik át a szobákat. Az intézmény vezetése ezt azt követően vállalta, hogy az Egészségügyi Ellátórendszer Struktúra átalakításának támogatására kiírt pályázatban a 250 kórházi ágy 180-ra való csökkentésével 105 millió forintot nyert. És ekkor, szinte a nyertes pályázatról szóló értesítéssel egyidejűleg érkeztek az intézmény megszüntetéséről szóló első hírek. Noha Gyurcsány Ferenc miniszterelnök éppen a svábhegyi tüdőkórház bronchológiai osztályának könyvtárában hirdette meg a „legfőbb kincsünk a gyermek” elnevezésű programot, az érkező hírek egyre inkább rácáfoltak a korábbi ígéretekre: kiderült, hogy a Sportkórházhoz hasonlóan nem tervezi a tárca az intézmény további finanszírozását. – A hír a Magyar Nemzetben és a Népszavában egyszerre jelent meg – emlékszik vissza a főorvos arra a hidegzuhanyként érkező értesülésre, amelyet azután demonstráció követett. A Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai, Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézet Közalkalmazotti Tanácsa és EDDSZ Csoportja petíciót fogalmazott, szülők és gyermekek tüntettek az intézmény ellehetetlenítése ellen. Zempléni Katalin az Asztmás és Allergiás Gyermekek Magyarországi Egyesületének képviseletében hangsúlyozta, hogy az országban kizárólag a Svábhegyen kezelnek tbc-s, illetve anyagcserezavarral (cisztás fibrózissal) küzdő tüdőbeteg gyermekeket, a svábhegyi levegő pedig nem hasonlítható a belvárosival. A Svábhegy legfőbb jellegzetessége ugyanis éppen az az alpesi-magashegyi mikroklíma, amely lehetővé teszi a légúti megbetegedések hatékony kezelését. Még akkor is, ha erről egyeseknek más a véleményük… – Hihetetlennek tűnt az egész, hiszen az intézményünk vezetése a kezdetektől deklarálta, hogy támogatja a reformfolyamatot. Ezért is nyújtottuk be azt a pályázatot, amelyben a 250 kórházi ágy 180-ra való csökkentését vállaltuk. A reformfolyamat részeként azt is vállaltuk, hogy a 78 ezer négyzetméteres korábbi alapterületről 19 ezer négyzetméterre húzódunk össze… Egyébként is úgy tudtuk, hogy a bezárás azokat az intézményeket sújtja, amelyek korszerűtlenek, szakmailag nem megfelelő munkát végeznek, vagy adósságot halmoztak föl. Ezzel szemben intézetünk nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is a megbecsült, kiemelt kórházak sorába tartozik. Erről tanúskodik, hogy mintegy kétszáz külföldi orvos, közöttük több mint százan német nyelvterületről nálunk részesültek posztgraduális bronchológiai képzésben. Ami pedig a korszerűsítést illeti, csaknem az összes épületünket felújítottuk. Tartozásunk nincs – szögezi le Baktai György. Akkor viszont mi a megszüntetésről szóló híresztelések oka? Amiről azóta is egyeztetések folynak? Baktai főorvos a tájékozatlanságban látja a legfőbb okot. Abban reménykedik, hogy miután egyeztetéseket kezdett a kórház menedzsmentje a fenntartó egészségügyi minisztériummal, és a főigazgató főorvos már személyes tárgyalásokat is folytatott Molnár Lajos egészségügyi miniszterrel, aki karácsony előtt az intézménybe látogatva ismét elismerte, hogy a Svábhegyen értékes gyógyító munka folyik, bízik benne, hogy talán márciusra megváltozik az egészségügyi tárca álláspontja, és az OEP újra megköti a finanszírozási szerződést az intézménnyel. A tüdőkórház pedig maradhat a jelenlegi helyén, a Svábhegyen, hisz vállalták az ágyszámcsökkentést. Lemondtak közel 60 ezer (!) négyzetméterről. Komoly szakmai tekintéllyel rendelkeznek, fekvőbeteg-szakellátást biztosítva a 0-18 éves gyermekeknek. Az intézetben gyermekallergológia, pulmonológia és fejlődésneurológia is működik, a beutaltak köre országos. A csecsemő- és gyermekrehabilitáció területén az Országos Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Intézettel, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézettel, valamint a Gyermekgyógyász Társaság Gyermekpulmonológiai, Gyermekkardiológiai Szekciójával együttműködve végzik munkájukat. Az intézményben 2006-ban 42 orvos, 159 egészségügyi szakalkalmazott és közel száz, a szakmai munkát segítő alkalmazott tevékenykedett. A háromszáz dolgozót foglalkoztató intézményben több mint 8600 fekvő és 42 ezer járóbeteget kezeltek tavaly. – Eddig szerencsére együtt maradt a csapat. Az intézmény megszűnéséről keringő hírek ellenére sem indult meg az elvándorlás, a dolgozók nem tekintik afféle süllyedő hajónak az intézményt. Valamennyien abban bíznak, hogy végül kedvező döntés születik. Hiszen minden feltétel adott: ki vannak alakítva a különböző orvosszakmák, jók a személyi és tárgyi feltételek. Ám attól többen tartanak, hogy a kórházat végül mégis átköltöztetik egy másik intézménybe. És nem minden alap nélkül. A bizonytalanságot követő felháborodást az a cinikus, az államtitkár asszony szájából elhangzott mondat váltotta ki, amely szerint „vannak ma már korszerűbb gyógyszerek is, mint a friss levegő”. Pedig ebben téved. Képzelje el a kedves olvasó, hogy vajon mennyire lehet hatékonyan kezelni az asztmás rohamot a ködös-szmogos nyolcadik kerületben! Így történt, hogy palackba zárt svábhegyi levegőt küldtek karácsonyra a parlamenti képviselőknek a svábhegyi gyerekek, akik szüleikkel együtt így tiltakoztak az intézmény bezárása ellen. Mert igenis kell a friss levegő, amit nem pótolhat semmiféle gyógyszer. Különös ellentmondás, hogy miközben a tárca folyamatosan a gyógyszerkiadások mérséklésére sarkallja az egészségügy résztvevőit, a természet adta gyógymódokat mégis gyógyszeres kezelésre cserélné… A tiltakozók arra kérték Sólyom László államfőt, hogy vegye védelmébe a magyar egészségügyet, a beteg gyermekeket, orvosokat, kórházi dolgozókat, és ha az Országgyűlés elfogadja a kórháztörvényt, ne írja azt alá. Karácsony előtti utolsó munkanapján, az éjszakába nyúló szavazás végén a kormánypárti képviselők szavazatával mégis elfogadta az Országgyűlés a kórháztörvényt, annak ellenére, hogy Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa még a szavazás napján is, ismételten felszólította a kormányt, hogy vonja vissza a kórházak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Mikola István azt is kifogásolta, hogy a Fidesz nem kapta meg azt a listát, amely a regionálisan elosztható ágyak számáról rendelkezik. Szerinte az egészségügyi vagyon kiárusítása mögött ingatlanbiznisz folyik óriási ütemben, az új tőketulajdonosok rászabadultak az egészségügyi közvagyonra. A fideszes szakpolitikus több példát is említett, egyebek mellett a Szabolcs utcai kórházat, amely jogutód nélkül szűnik meg, a telket pedig a kormányzati negyed kialakítására használják fel. Köztudott tény ugyanis, hogy a Szabolcs utcai kórházépület alatt a Széchenyi-forráshoz hasonló gyógyhatású hőforrás található: a verebek wellnessközpont, illetve gyógyszálló kialakításáról csicseregnek. Mikola István aggódik az Országos Idegsebészeti Intézet Amerikai úti palotája, valamint a Pszichiátriai Intézet lipótmezei épülete miatt is: felbecsülhetetlen értékű közvagyon kerülhet veszélybe. És ebbe a sorba illeszkedik a Sportkórház csakúgy, mint a svábhegyi gyermekgyógyintézet, mert mi értelme lenne egyébként az intézmények meglehetősen költséges átköltöztetésének? Baktai doktor kiemeli, hogy a szakmai egyeztetés a minisztériummal eredményesnek tűnik, az elmúlt napokban pozitív hírek jelentek meg a sajtóban is. Beadtak egy független szakmai szakértőkkel megvitatott anyagot, amely bizonyítja, hogy a tevékenységek áthelyezésénél gazdaságosabb a működtetés a jelenlegi helyen. Ők a maguk részéről mindent megtesznek, hogy az intézet a Svábhegyen maradhasson, hisz már a Svábhegyre vezető úton a panaszok enyhüléséről, könnyebb légzésről számolt be több páciensük. – Vannak betegeink, akik azt is megfigyelték, hogy melyik kanyarban szűnnek meg az asztmás rohamok – tette hozzá. Kell ennél meggyőzőbb érv? Kellene. Hernádi Zsuzsa