Fotó: MTI/Nyíregyházi Egyházmegye/P. Tóth Nóra
A Nyíregyházi Egyházmegye által közreadott képen Fülöp Attila, a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Mátészalkai Görögkatolikus Bölcsőde átadó ünnepségén 2024. június 3-án

Fülöp Attila úgy fogalmazott, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy minden segítséget megadjon a magyar családoknak a vágyott gyermekek megszületéséhez. Hozzátette: a bölcsődék szolgálják a helyi közösségek, a családok és a családpolitika érdekét is.

Hirdetés

Az államtitkár szavai szerint a bölcsődei férőhelyhiány akadálya tud lenni a gyermekvállalásnak. Ezért döntött úgy a kormány, hogy minden erőforrást és lehetőséget megad ahhoz, hogy a bölcsődei szolgáltatást a saját településükön elérjék a családok – mondta.

„Ne a bölcsődei szolgáltatás hiánya legyen az oka, hogy egy édesanya nem tud visszamenni dolgozni, és ezért nem vállalnak gyermeket” – fejtette ki.

Fülöp Attila hangsúlyozta, ma Magyarországon 65 ezer bölcsődei férőhely áll rendelkezésre, „ez pont kétszer annyi, mint amennyi 2010-ben volt.” Úgy folytatta: jelenleg országszerte 1130 településen, vagyis minden harmadik településen elérhető bölcsődei szolgáltatás. „Ez három és félszer több települést jelent, mint 2010-ben” – állapította meg, hozzátéve: a kormány ezen az úton szeretne tovább menni, mert az irány jó, de a férőhelyek száma még a mai napig sem elég.

Korábban írtuk

Kiemelte azt is, hogy a bölcsődei beruházások nem csak a gyerekeknek fontosak, hanem azért is, mert a fejlesztések révén méltó munkahelyhez jutnak a bölcsődei dolgozók is.

„A mostani, kicsit zavaros és békétlen világban minden erőnkkel azon kell dolgozni, hogy a jövőben is megmaradjon az a béke és együttműködés, aminek köszönhetően ezek a fejlesztések megvalósulnak” – magyarázta az államtitkár, aki szerint „a béke talaján álló, fejlődésre alkalmas együttműködést mindenkinek szem előtt kell tartania”, máskülönben mindent el fogunk veszíteni.

Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a bölcsődei nevelők és a gyermek, illetve a nevelők és a szülők között különleges kapcsolat van, mert a szülők „a lenagyobb dologgal, a bizalmukkal ajándékozzák meg a bölcsődei dolgozókat.”

„A bölcsőde a család ölelő karjának meghosszabbítása” – fogalmazott a polgármester, kiemelve: a „legfontosabb, hogy a pici gyerekeknek szeretet adjunk.”

Kovács Sándor, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője a bölcsődefejlesztések fontosságát hangsúlyozva arra mutatott rá, hogy a szülők foglalkoztatását is elősegíti, ha a gyermekeiket már az óvodáskor előtt intézménybe tudják adni.