G. Fodor Gábor: „Ez egy fontos interjú volt”
G. Fodor Gábor politológus az Origónak arról beszélt, hogy a Patrióta-interúban a miniszterelnök egy történelmileg fontos pillanatban beszélt egy változó világról és a magyarok helyzetéről ebben a világban, és a kormányfő emlékeztetett is arra, hogy mire lesz érdemes fókuszálni a következő időszakban.A politológus elmondta, hogy bár miniszterelnök sokszor ült már mikrofon mögé ebben az évben, de „ez egy fontos interjú volt, mert elrendezi a dolgokat a fejünkben” azzal kapcsolatban, hogy minek mi a jelentősége, merre tart a világ, és ebben hol vagyunk mi, magyarok.
Felidézte: a 2024-es évnek az volt az egyik jellegzetessége, hogy nagyon a belpolitikára fókuszáltunk és mindenki a Magyar Péter-jelenséggel volt elfoglalva, ám kiemelte, hogy a Patrióta-interjúban „egy olyan helyzetértékelést kaptunk a miniszterelnöktől, ami egy kicsit átalakítja ezeket a hangsúlyokat”.
A politológus szerint készen áll az ország arra, hogy a háború remélt befejezése után repülőrajtot vegyen; ebben segít, hogy a felvett hitelek kamatai csökkennek, és hogy megtörténtek olyan nagy gazdasági beruházások, amelyek jövőre működésbe lépnek, mint az autó- vagy akkumulátorgyárak.
Ezek „a józan ész szabályai szerint” el kell, hogy indítsák a gazdaságot, így „minden esélyünk megvan arra, hogy Magyarország emelkedő pályán legyen, és alapvetően az Európai Unión belül is egy éllovas pozíciót foglaljunk el”. A politológus azonban kiemelte: ehhez a munkát el kell végezni, erről beszélt a miniszterelnök is.
A teljes interjút IDE KATTINTVA az Origón olvashatják el.