2000 év után újra római hajósok a Közép-Európában

Amikor a mai, motorizált világban oly gyorsan és egyszerűen juthatunk el bárhova, a sebességet hajlamosak vagyunk az iparosodás számlájára írni. Eszünkbe sem jutna, hogy Európa népei már az ókorban olyan technikai tudással rendelkeztek, amelyet mi csak gépekkel tudunk helyettesíteni. 2000 évvel ezelőtt állítólag a római császár 11 nap alatt hajózott el Ulmtól egészen Nándorfehérvárig, hogy megküzdhessen ellenfelével, II. Konstanciussal. A Regensburgi Egyetem Történelem Tanszékének hallgatói be akarták bizonyítani a források hitelességét. Útra keltek Julian Apostrata császár igazáért.

A regensburgi diákok útjának előzményei 2003-ig nyúlnak vissza. Ekkor Mainzban egy építkezés során igen ritka leletre bukkantak. Feltárták egy olyan római flottilla majdnem teljes maradványait, melyből kétezer éve a Dunán még 1000-1200 hajózott, védve a Római Birodalom határát. Annak ellenére, hogy a birodalom legelterjedtebb határvédő hajója volt, és több ezer ilyen hajó szelte a vizeket Európa-szerte, ennyire ép állapotban még egy sem került felszínre.

A felfedezés hatására határozta el Heinrich Konen, a Regensburgi Egyetem történelemprofesszora, hogy diákjait római légiós kiképzésben részesíti. A képzés részeként pedig felépítették a Mainzban talált hajó pontos mását.

– Az egyetem történész-régész szakos hallgatói közül hatvanan vettek részt az építkezésben. Egy éven át dolgoztak, hogy teljesen természetes anyagokból, sajátkezűleg elkészítsék a flottilla pontos és korhû mását – meséli Stephan Mittermeier, az építkezés vezetője, a hajó kapitánya.

Méreteit tekintve a bárka egyike a késô-római kor legkisebb hajóinak, tizenöt pár evezôvel rendelkezik. 21,4 méter hosszú, 2,7 méter a szélessége. Önmagában 5,3 tonnát nyom, de 8,5 tonnáig lehet terhelni. Azon a harminc emberen kívül, akik eveztek, még öt fő szolgált egy ilyen hajón. A kapitánnyal, a kormányossal, az orrkormányossal és a két vitorlakezelővel vált teljessé a 35 fôs legénység.

Mivel semmilyen dokumentum nem maradt fenn a rómaiak hajózási szokásaival kapcsolatban, a már Legio III. Italica névre keresztelt, regensburgi történészhallgatókból álló „újkori” légió elkezdte tesztelni az elkészült járművet. Bejárták vele környék folyóit, hogy kiderüljön, hogyan viselkedhetett egy ekkora hajó a különböző helyzetekben. A próbahajózások során persze a legénység is megtanulta kihasználni a flottilla adottságait a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb közlekedésre.

A hajó viszonylag kis mérete lehetôvé tette, hogy ne csak a nagyobb folyókon – így a Dunán -, hanem a kisebb mellékágakon is könynyedén mozoghassanak a hadtestek. A flottillákkal gyorsan lehetett a seregeket szállítani egy háború esetén, de az egyszerű határvédelemre is ez a hajó volt a legalkalmasabb. A Római Birodalom határai a lehető legtermészetesebbek voltak. Folyók választották el őket a szomszédos országoktól, ugyanakkor mellékágaik összeköttetést nyújtottak belsô területeikkel. A gyorsan mozgó, könnyen forduló flottillák a nagyobb patakokat is egyszerűen bejárták, óvva a birodalom békéjét. A korabeli feljegyzések szerint csak a Dunán egyszerre több mint ezer hasonló hajó végzett járőrszolgálatot. A folyó 15-20 km-es szakasza tartozott egy-egy flottillához.

A történetek szerint Julian Apostrata császár Ulmban útra kelt, hogy a vele szemben fellépô, magát római császárnak kikiáltó II. Konstanciussal leszámoljon. 11 napon át hajózott a Dunán, míg Nándorfehérvárra ért, Konstancius székhelyére. A csata végül Julian Apostrata győzelmével zárult, a 11 napos utat viszont sokan megkérdőjelezték. Ma ugyanis, a folyó szabályozása után is majdnem 2000 km a két város közötti távolság, az eredeti hosszról pedig csak úgy lehet elképzelésünk, ha a magyarországi szabályozás során levágott 538 km-re (a folyó hazai szakaszának 40 százaléka!) gondolunk. Rettentő nagy távolság. Julian Apostratának és flottillájának a feljegyzések szerint mégis sikerült. Egy olyan korban, amikor nem benzinnel működő motor segítette a hajósokat, hanem a saját testi erejüktől függött a hajó sebessége. Az ár gyorsasága akkoriban a kanyarulatok miatt még nem volt ilyen egységes és hosszan elnyúló egyenes szakaszok sem segítették a császár útját.

A Legio III. Italica 35 fős csapata azért kerekedett fel, hogy megtegye a 750 km-es utat Regensburgtól Budapestig. A korábbiakban mért eredmények szerint ugyanis ez a távolság már megfelelő arra, hogy a hajó nyílt vízi sebességét meghatározzák. 19 nap kellett a légiónak, hogy megérkezzenek a fővárosba. Útjuk során több olyan nap akadt, amikor az időjárás nem engedte a haladást. Bár a hajót egyetemisták, vagyis nem evezésre kiképzett fiatalok hajtották, még utazásuk utolsó napján, kifáradva is sikerült nekik 10 óra alatt 100 km-t leevezni, Komáromtól Budapestig. Útjukon a bajor televízió kísérte őket és rögzítette, ahogy 35 fiatal, több mint 2000 évvel később bebizonyítja a római hajózás egyik csodáját.

Annak ellenére, hogy nem mindennap vállalkozik arra valaki, hogy felépítsen egy teljesen hű másolatot egy római hajóról, amivel később áthajózza fél Európát, nem mellesleg eléri célját, és történelmi ténnyé tesz egy mondát, hazánkban meglehetősen csekély érdeklődés kísérte az eseményt. A csekély számban megjelent újságírókon kívül csak a turisták egy-két bámészkodó csoportja lett figyelmes a furcsa jelenségre. Ők jókor voltak jó helyen. Pedig ilyesmi kétezer évenként egyszer fordul csak elő.

Gerhát Petra