Nagy lendülettel dolgoznak a munkagépek a budai Vár délnyugati fertályán, az úgynevezett Csikós udvar alatt. A Raiffeisen Ingatlan Zrt. és az osztrák WiPark Garagen AG közös projektcége az UNESCO világörökségi listáján is szereplő budai Várban 290 férőhelyes föld alatti parkolót hoz létre, melyet egy későbbi lépésben 700 férőhelyesre terveznek bővíteni. Joggal merül fel a kérdés, vajon mi szükség van ilyen nagy beruházásra egy olyan területen, ahol szerencsére viszonylag ritka az autóforgalom. A Vár és az ott élők érdekeit szem előtt tartók nyilván nem törekednek a behajtó járművek számának növelésére. Akkor meg minek az egész?

A kérdéses terület ráadásul régészetileg és műemlékileg is védett terület, így a bontáshoz és az építkezéshez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélye is szükséges. Az intézmény nevében is rögzített hivatásából arra lehetne következtetni, hogy ilyesmi szóba sem kerülhet, ám csodák csodájára a hivatal engedélyt adott a világörökségi védettségű falszakasz lebontására. Miközben különböző pecsétes írások sokasága szükségeltetik, ha az egyszeri ember saját kertjében mondjuk szerszámoskamrát szeretne felhúzni.

Bár a Budapesti Történeti Múzeum beadványban támadta meg az elképesztő döntést, a KÖH formai okokra hivatkozva (merthogy késve kapták meg az iratot) elutasította az ellenvetést, így semmi akadálya sem volt annak, hogy az „ingatlanfejlesztő” dózerek a majdani haszon érdekében meginduljanak a magyar műemlék ellen. Ötszáz év történelme vált két hét alatt porfelhő és robaj kíséretében törmelékké.

Magyar Károly, a Budapesti Történeti Múzeum középkor-osztályának vezető régésze a Demokratának azt mondta, megdöbbentő, hogy a mélygarázsépítés során nem veszik figyelembe a műemléki környezetet, és nem az újonnan kialakítandó építményeket igazítják a történelmiekhez, hanem fordítva. A szakember azt is elmondta, a föld alatti parkoló kivitelezésére több terv is született, s ezek között akadtak olyanok is, amelyek műemlékvédelmi szempontból elfogadhatók voltak. Végül azonban a rombolás mellett döntöttek.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjét, dr. Mezős Tamást úgymond rugalmas embernek tartják, szemben elődjével, Varga Kálmánnal, akit „ortodox” műemlékvédelmi szemléletű vezetőnek ismertek. Képes volt például lebontatni a hírhedt Citadella-teraszt, csak azért, mert a befektetőnek nem volt építési engedélye… Varga Kálmán keményen kiállt Erzsébetváros műemlék épületei védelmében is. Vagyis nem volt az a típus, akit az úgynevezett ingatlanfejlesztők a szívükbe zárnak.

Akárhogy is, megkerülhetetlen kérdés, vajon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal milyen megfontolás alapján engedélyezte a műemlék ledózerolását, s mi a biztosíték arra nézvést, hogy a jövőben nem válik ingatlanfejlesztők martalékává bármely más műemlékünk.

A Demokrata megkereste az ügyben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, ahol azonban szűkszavúan azt közölték, a Magyar Távirati Irodának adott tájékoztatáson kívül nincs egyéb mondandójuk. Az MTI-nek előadottak szerint az intézmény forgalomtechnikai szempontok miatt adott engedélyt a falbontásra, mivel a mélygarázs másképp nem épülhetett volna meg. A hivatal álláspontja szerint ugyanis a létesítmény feltétlenül szükséges a Várnegyed védelméhez.

Hogy miért gondolják így, arra nem tértek ki a KÖH munkatársai. Az viszont kiderült, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal döntéshozói forgalomtechnikai kérdésekben is jártasak, emberileg pedig roppant együttérzők, hiszen nem szerették volna, ha a beruházás késlekedik, netán elakad holmi ötszáz éves fal miatt…

Parkolóházat, mélygarázst építeni igen jó üzlet. A Várban, ahol csillagászati összegbe kerül a parkolás, különösképpen. Egy hétszáz férőhelyes mélygarázs tehát szép hasznot termel gazdáinak. Igaz, a beruházók előzetes tájékoztatása szerint egyelőre még nem tudni, milyen díjszabással lehet majd igénybe venni a mélygarázst. Ez ugyanis függ a Várban jelenleg érvényben lévő parkolási díjtól és a környéken várhatóan megépülő új ingatlanoktól is. Előreláthatólag az ott élőknek is fizetniük kell majd a parkolásért. A tervek szerint év végén adják át az első 290 helyet. A beruházás költsége durván 2,2 milliárd forint.

A mélygarázsra a budavári önkormányzat és az Oktatási és Kulturális Minisztérium közös tulajdonában lévő Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. írt ki pályázatot, amit a pénzügyi forrást biztosító Raiffeisen Ingatlan Zrt. és a majdani üzemeltető osztrák WiPark Garagen AG közös leányvállalata, a WIPark Budavár Garázsüzemeltetési Kft. nyert meg. A társulás kilencven évre kapta meg hasznosításra a föld alatti parkolóházat, melynek tulajdonjoga a magyar államé marad. Az üzleti titkok ismerete nélkül is világos, hogy a külföldi beruházóknak óriási hasznot hoz a mélygarázs.

A botrányos várbéli rombolás kapcsán ismét előkerül a régi rendellenesség, mely szerint az UNESCO hiába nyilvánítja a világörökség részévé bármely hazai műemlékünket, ez idehaza pusztán amolyan ajánlásnak minősül. Amit jó esetben megfogadnak, rossz esetben, vagyis például olyankor, amikor a pénz beszél, a kutya pedig ugat, elnéző mosollyal figyelmen kívül hagynak. Országgyűlésünk ugyanis mindmáig képtelen volt megalkotni a világörökségi értékek védelméről szóló törvényt. Ennek híján pedig a szakma képviselői vagy a civil értékőrzők tiltakozhatnak kifulladásig, a dózerek akkor is nekimennek kulturális örökségünknek, a védelmükre hivatott intézmény pecsétes engedélyével, természetesen.

Jól tudjuk persze, hogy verseny, meg befektetés, meg haszon, de azért nemigen tartjuk elképzelhetőnek, hogy Kulturális Örökségvédelmi Hivatal római megfelelője bármilyen, mégoly hasznos beruházás érdekében engedélyt adjon mondjuk a Colosseum egy részének lebontására. Mint ahogy valószínűleg a bécsi Burgot sem fogják légkalapáccsal szétfarigcsálni azért, hogy ott egyesek ingatlant fejleszthessenek. Bizony vannak olyan szegletei a világnak, ahol fontosnak tartják a múlt értékeinek megőrzését.

Valószínűleg az a Jíri Menzel-filmbe illő abszurditás is csak Budapesten történhet meg, hogy április 18-án, a műemlékvédelem világnapján a világörökség részét képező budai Várban munkagépek brummognak önfeledten egy műemlék romjai fölött. S hogy a képtelenséget fokozzuk, rögzítjük azt a fricskát is, hogy az azóta megszüntetett Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma két évvel ezelőtt a Kultúra Támogatásáért díjjal tüntette ki a Raiffeisen Bankot. Melynek egy televíziós hitelreklámjában a szereplők egyébként a Halászbástyát tervezik beépíteni. A reklámfilmet a készítői persze humorosnak szánták, hogy íme, a bank által adott hitelből akár erre is futja, de akkor is bárdolatlanul, ízléstelenül árulkodó ez a „meg vesszük kilóra a Halászbástyát” üzenet. Szerencsére itt még nem tartunk. Szikár tény azonban, hogy a budai Várban megsemmisült egy ötszáz éves műemlék, amely túlélte a törököt, az 1849-es harcokat, majd a második világháborút, hogy végül a mélygarázsépítőknek essen áldozatul.

Ágoston Balázs