A kirúgott tábornokot hivatali visszaéléssel vádolják, mert 2006. október 23-án műveleti területté nyilvánította a Kossuth teret. A tárgyalás májusban folytatódik.

„A kollégáim és én is, jó napot kívánok, a törvények és jogszabályok szerint jártunk el. A munkánkat végeztük. Köszönöm szépen, be kell mennünk” – mondta Gergényi Péter.

Budapest egykori rendőrfőkapitánya ezúttal megjelent az ellene indított per tárgyalásán, sőt, azt sem tiltotta meg, hogy az arca megjelenjen a sajtóban.

Gergényi Péter ellen a Deport 56 nevű szervezet vezetője indított hivatali visszaélés miatt pótmagánvádas eljárást. Szerinte ugyanis az azóta menesztett vasprefektus kijátszotta a gyülekezési törvényt, amikor 2006. október 23-án fél évre műveleti területté nyilvánította a Kossuth teret.

Mivel súlyos betegsége miatt a pótmagánvádló nem jelent meg a bíróságon, a tárgyalást elnapolták. Gergényi Péter távozóban is csak annyit mondott, hogy ő mindig betartotta a törvényt, azt viszont nem mondta meg, melyiket.

„Törvényeket és jogszabályokat említ. Melyik törvényről van szó? Kérném szépen ezt majd a bíró úr megállapítja a végén, de a hatályos jogszabályokra gondoltunk” – tett hozzá a volt budapesti rendőrfőkapitány.

Gergényit volt beosztottjai is feljelentették szolgálati visszaélés miatt, de azokat az eljárásokat meg kellett szüntetni, mert a volt rendőrfőkapitány nem jelent meg a tárgyalásokon, közben pedig letelt a menesztése utáni egyéves büntethetőségi idő.

(hírTV)