Pártállam helyett jogállamot! – A köztársasági elnök mára csupán Orbán bábja! – A Demokratikus Koalíció és a Liberálisok közös sajtótájékoztatója:

Gepostet von Liberálisok am Donnerstag, 3. September 2020
Hirdetés

A csütörtöki sajtótájékoztatón Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja azt mondta, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az elmúlt tíz évben „a köztársasági elnök szerepét is teljesen legyalázta”. Áder Jánosnak semmi más szerepe nincsen, csak „fedezni a bűntársait” – fogalmazott a politikus.

Az államfő, akinek a magyar emberek érdekeit kellene képviselnie, a szakmai útmutatások meghallgatása nélkül írja alá a Fidesz által elfogadott törvényeket – jelentette ki. Áder János aláírta a „CEU kiüldözésének törvényét”, a köznevelési és az új tb-törvényt, valamint a „rabszolgatörvényt” – közölte Ráczné Földi Judit.

Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője azt mondta, hogy Orbán Viktor rendszere távolról sem jogállam, hanem egy pártállam, aminek az egyik pillére a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Úgy fogalmazott: Áder János „igazi pártállami pártkatonaként” a Fidesz érdekeit szem előtt tartva ír alá minden törvénymódosító javaslatot.

Korábban írtuk

A két politikus a sajtótájékoztató alatt „Pártállam helyett jogállamot!” feliratú molinót tartott a kezében. Az esemény után „ebben az intézményben tíz éve pártállamot épít a Fidesz” feliratú matricákat ragasztottak a Sándor-palota előtt álló oszlopokra.

A sajtótájékoztató végén a más témákban feltett kérdésekre Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt. Kikérték a véleményét arról, hogy a Kúria kimondta, a miskolci kórház szülészetén hátrányosan különböztették meg a roma nőket. A politikus azt felelte, hogy egy jogállamban senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés a származása, a vallási hovatartozása vagy a nemi identitása miatt. Egy jogállamban az is természetes, hogy egy párt politikusa nem minősíti a független szervek, például a bíróság munkáját – tette hozzá.