A hazáért halt hősi halált a sokoldalú sportember
Elesett a szövetségi kapitány
Nagy sportolóink, sportvezetőink örökre beírták magukat hazánk kultúrtörténetébe. Némelyek közülük, ha koruk történelmi tébolya megkövetelte, a haza védelmében életüket áldozták.
Ilyen volt a francia felmenőkkel rendelkező Gillemot (ejtsd: Zsilmó) Ferenc, a Műegyetemi FC és az egykori óbudai élcsapat, a 33 FC futballistája, a Magyar Labdarúgó Szövetség egyik alapítója, 1902. október 12. és 1904. június 2. között a magyar nemzeti tizenegy első szövetségi kapitánya.
Gillemot Ferenc százötven évvel ezelőtt, 1875. szeptember 11-én született Budapesten. Sportpályafutását sikeres kerékpárosként kezdte, 1896-ban és 1898-ban a Budapesti Torna Club színeiben megnyerte a 100 kilométeres országúti versenyt. Később futott, evezett, úszott, birkózott, bokszolt, sízett. 1897-ben lett a Műegyetemi FC futballistája, a játék mellett bíráskodott, sportszakíró volt és edzősködött is.
Szakmai módszerei messze megelőzték korát, nemcsak a személyre szabott technikai és kollektív taktikai fejlesztést tartotta elengedhetetlennek, hanem a más sportágak bevonásával folyó erőnléti edzéseket és az utánpótlásképzést is. Irányításával a magyar válogatott öt meccsből hármat megnyert, kettőt elveszített. Felkészültsége, elmélyült, rendszerezett, nemzetközi kitekintésű tudása, sokoldalúsága a legszebb pályafutásra jogosította fel, ám jött az első világháború.
Hazafiként a fronton
Gillemot Ferenc izzó lelkű hazafiként önként vonult be az Osztrák–Magyar Monarchia pólai haditengerészeti központjába, később a Magyar Királyi Budapesti 1. Népfölkelő Gyalogezred egyik századparancsnoka lett főhadnagyi rendfokozatban.
Innen 1916-ban önként kérte áthelyezését Dél-Erdélybe, Petrozsénybe, miután Románia megtámadta a Monarchiát. 1916. október 26-én egy 1840 méter tengerszint feletti magasságon lévő hegyi állás védelmére rendelték. Népfölkelőivel szél- és hóviharban foglalta el az állást,
és eredményesen védelmezték a jelentős túlerőben lévő román támadókkal szemben.
1916 november elején öt szuronyrohamot vertek vissza súlyos véráldozatok árán két századdal és mindössze négy géppuskával. 1916. november 9-én a hatodik rohamot is visszaverték, de a harcokban Gillemot Ferenc főhadnagy is hősi halált halt. A kiváló sportembert és hős katonát posztumusz kitüntették a III. osztályú vaskoronarenddel.
„Sebezhetetlennek hitt, halállal komázó”
Kiss Balázs honvéd őrnagy emlékező írásából (A sportpályáról a géppuskafészekbe, Nagy Magyarország, 2013/1. szám) ismerjük az ezredtörténetben megörökített eseményeket: „A 9-re virradó éjszaka negyven ember esett el ezen a ponton, közöttük ezredünk egyik büszkesége, a sebezhetetlennek hitt, halállal komázó, óriási termetű, legendás hírű Gillemot Ferenc főhadnagy. Utolsó tartalékát akarta bevetni az előnyomuló ellenséges erők ellen, vakmerően példát akarva mutatni, kiugrott a fedezékből és ott érte a halálos golyó. Hősi halála mély gyásza az ezrednek, de dicsőséges példa, amely a dacos kitartás, a rendíthetetlen akarat, és lángoló honszeretet csodálatos energiáját fenntartja bennünk és győzelmekre vezeti a megmaradottakat. Gillemot főhadnagy tetemét két napig cipelték hordágyon a bajtársai, hogy a völgyben temethessék el.”
Gillemot Ferenc főhadnagy urat 1917. május 13-án helyezték végső nyugalomra a budapesti Kerepesi úti temetőben. A nagy sportoló, sportvezető a kompromisszumot nem ismerő szakmai szenvedély és az önfeláldozó hazafiság nem fakulóan ragyogó példája
– megérdemelné, hogy közterület viselje nevét, és szobor őrizze emlékét.
