A Budapesten élők számára a gödör kifejezés fogalommá vált, a hagyományostól eltérő értelmet kapott. Az erre a névre keresztelt, közkedvelt budapesti szórakozóhely ugyanis 2002-től közel tíz éven át működött az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park területén. Januárban az eddigi üzemeltető szerződése lejárt, a klub irányítását február 1-jétől a Design Terminál Nonprofit Kft. vette át. A közbeszédben persze még a vezetőcsere megtörténte előtt futótűzként kezdett terjedni, hogy a hely bezárja kapuit és teljes egészében megszűnik, fiatalok egy csoportja pedig olyan pletykát híresztel, miszerint a kormány rátette a kezét az intézményre, és saját kénye-kedve szerint fogja átalakítani, tönkre téve azt, ami a sértettek szerint eddig jól működött.

Ezekből semmi sem igaz, sőt amellett, hogy a későbbiekben Akváriumként működő klub modernebb külsőt és a mai igényeket kielégítő, valamint az előírásoknak megfelelő belső kialakítást kap, programkínálata is bővül, színesedik. Ennek ellenére a Facebook közösségi oldal egy csoportosulása már most arra kér mindenkit, hogy a jövőben bojkottálja a megújuló létesítményt.

A szóban forgó területet eredetileg a Nemzeti Színház mélygarázsának és fogadótermének szánták, a kivitelezést azonban félbehagyták. Az építésziroda, amely később a Gödör Klubot üzemeltette, 2000-től vett részt a beruházásban, majd 2002-ben, a komplexum hosszú távú rendezését biztosító döntés hiányában felkérték egy új, kulturális központ működtetésére. Így nyitotta meg kapuit a Gödör, amelynek életét viszont éppen a fentiekből és a kusza tulajdonviszonyokból kifolyólag a bizonytalanság jellemezte.

Az építési telek a főváros, míg az alapépítmények a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tulajdonát képezték, magát a szórakozóhelyet pedig az UNI-CO Kft. működtette. Évtizedes döntésképtelenség következtében az ideiglenes helyzet tartósnak bizonyult, ennek ellenére a Gödör lassan a budapesti alternatív kulturális élet egyik központjává, egyben a város közkedvelt találkozóhelyévé nőtte ki magát. Félig fedett jellegénél fogva nemcsak nyári programok lebonyolítására volt alkalmas, hanem télen is nagyszámú tömeget fogadott be.

A klub, bár kétségtelenül nagy népszerűségnek örvendett fennállása során, az elismerések mellett rengeteg kritikát is kapott. Ennek legfőbb oka, hogy az Erzsébet téri ingatlan a mai napig befejezetlen, mondhatni félkész állapotban van. Már az átadáskor több kivitelezési hiba merült fel, a helyzet pedig azóta sem javult, sőt, az épület jelentős mértékben amortizálódott. Szinte azonnal feltűnik az arra járóknak, hogy a megépített medence nincs használatban, a gránit járólapok legtöbbje megrepedt, a korlátokat díszítő üvegeket kiverték, a park végében található faburkolat pedig levált, és nemcsak esztétikailag nyújt lehangoló látványt, de balesetveszélyes is.

Tavaly októberben Terézváros alpolgármestere egyeztetést kezdeményezett az ügyben, amelyen Filep Ákos, a klub korábbi vezetője is részt vett. Elmondása szerint a terület építészetileg számos olyan feltételnek nem felel meg, amely elengedhetetlen lenne a lakók nyugalmát nem zavaró működéshez. A Gödör saját költségén igyekezett orvosolni a gondokat. Zajvisszaverő támfalakat építettek be, a téren mobil illemhelyeket állítottak fel és többször próbáltak szót érteni a környezetet rongálókkal, szemetelőkkel. Ezen intézkedések azonban nem jelentettek hosszú távú megoldást. Nyilvánvaló, hogy a rendezéshez jogharmonizációra, a hatóságok közötti együttműködésre, szemléletváltásra és természetesen nagyobb anyagi forrásokra, pályázaton elnyert összegekre lett volna szükség, amely az átmeneti jelleg következtében nem valósulhatott meg.

A problémák maradtak, a Gödör ugyanakkor ezektől függetlenül is sikeresen működött, amit igazol, hogy programjai tíz évadot éltek meg, évi mintegy 150 ezer látogatóval. Rendkívül népszerűek voltak saját rendezésű eseményei, mint az Athe Sam!/Itt vagyunk – Roma Összművészeti Fesztivál, a Víg Végnapjaink Fesztivál, a Világveleje Fesztivál, a Budapesti Tánc- és Performance Fesztivál, a Gödör Esszencia, de tartottak itt Országos Táncházi Mulatságot, hetente szerveztek családi táncnapokat, tehetségkutató hétfőket, jazzszerdákat. A klub helyet biztosított továbbá a Kutatók Éjszakájának, a Fekete Tűz – roma kultúrát bemutató eseménynek, a 20 év New Wave irodalmi programsorozatnak és idegen nyelvek tanulását segítő összehozó rendezvényeknek, hogy csak a legfontosabbakat említsük az évi mintegy 1200 program közül.

A Gödör kétségtelenül valami újat hozott a budapesti kulturális életbe, ami azonban a vezetőváltással nem ér véget, sőt, azzal, hogy az új üzemeltető mellé kerestek egy szakedzett programszervezőt, aki eddig nem volt, talán garanciát jelent arra, hogy a szórakozni vágyók az eddiginél jobb minőségű szolgáltatást fognak kapni az Akváriumban.

– A támadások legfőbb oka, hogy nem pályáztatás során kerültem a posztomra, hanem a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézménye, a Design Terminál Vagyonkezelő Központja nevezett ki. A kritikusok azt gondolják, politikai összefonódások állnak a háttérben, ugyanakkor nem győzöm hangsúlyozni, ilyen pozíciókra nem szoktak kiírni pályázatot. Mint minden más művelődési házban, itt is fölvettek egy programigazgatót, aki én volnék – mondta a Demokratának Muraközy Péter, akinek szakmai hozzáértését más mellett a Gerendai Károly vezette Sziget Szervezőirodában való munkája bizonyítja.

– Nem a Gödör kulcsait kaptam meg, hanem annak jogát, hogy a jövőben változatosabbá tegyem a szórakozóhely programkínálatát – tette hozzá. A szakember ezzel kapcsolatban kifejtette, progresszív irányba szeretnének elmozdulni, de persze az új kínálatban is lesznek régi fellépők, és csakúgy, mint eddig, könnyűzenei koncertekben, színházi és táncprogramokban gondolkodnak.

– Örülnénk, ha az eddigi vendégkör megmaradna, de természetesen bővíteni is szeretnénk a célközönséget. Mivel a kormányzat az Erzsébet teret márciustól egyben szeretné kezelni, összevonják az ott szétszabdalt létesítményeket. A klubból, a lépcsős teraszból és a füves részből álló területek egységessé válnak, a szórakozóhely programjait a vendéglátásból befolyt összegekből fogják finanszírozni. Az üzemeltetésért és a működés logisztikájáért pedig a különböző fesztiválokon tapasztalatot szerzett Gamma Trade Kft. felel, ők február elsejétől megbízásos szerződéssel üzemelnek, s a cég szerződése határozatlan időre a nyilvános pályázat nyertesével kötendő szerződés hatályba lépéséig, de maximum egy évre szól.

– Az Akvárium kisebb renováláson esik át, ezzel márciusra készülünk el, 2013-ban viszont egy másfél milliárdos felújítás várható. Ennek következtében a medence alá kerül a bárpult, ugyanakkor a koncerteket a hátsó teremben bonyolítanánk le. A kávézó megmarad, mellette egy kis pult és egy kisszínpad épül, a jelenlegi hosszú pult helyén ruhatár létesül, és kialakítunk egy dj-pulttal ellátott részt is. A vizesblokk ajtaja a leendő ruhatárra fog nyílni. Rendbe tetetjük a medencét, a teraszon lecseréljük a bútorokat, s létrehozunk egy grillteraszt, illetve egy nyitott bárt a József Attila út felőli részen. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a jövőben a szabadtéri programokra, valamint arra, hogy a környék ezek véget értével is tiszta maradjon – számolt be a Demokratának a Gamma Trade Kft. ügyvezetője, Maros Róbert.

Az átadás-átvétel tíznapos szünettel járt, de február 10-én újra beindult az élet a klubban, amit a fiataloknak ezentúl egy hétvégére sem kell mellőzniük a felújítási munkálatok miatt. A főváros szívében lévő szórakozóhelyen tovább pezseghet az élet, s az idő múlásával remélhetőleg a háborgók is rájönnek majd, az Akvárium továbbra is egy olyan Gödör marad, ahová szívesen beesnek egy-egy programra az emberek.

Szencz Dóra, Morauszki Csilla