Szaddám Huszein kivégzése felháborította az arab világot

Az óév utolsó napjaiban kivégezték Szaddám Huszein volt iraki elnököt. A történelem ismétli önmagát. Atahualpa inka királyt 1532 novemberében állították bíróság elé a spanyol hódítók. A vád szerint az uralkodó „kegyetlenül bánt” ellenségeivel. 1533 augusztusában felakasztották. Atahualpa története azonban nem a bűnös méltó bűnhődéseként, hanem a bírák groteszkségeként került be a történelembe. Vajon milyen jogon törtek pálcát az inka király felett azok a spanyolok, akik végigrabolták Közép- és Dél-Amerikát, ezreket mészároltak le és járványokat terjesztettek el? A kérdést akkoriban csak bátor kevesek merték feltenni. A történelem végül őket igazolta. A spanyolok a rabolt kincsekkel sem tudták megőrizni nagyhatalmi pozíciójukat. Az új trónkövetelőkkel nem tudták felvenni a versenyt, és kiírták magukat a történelemből. Szaddám Huszein sorsa kísértetiesen hasonlít Atahualpa történetére. Azzal a különbséggel, hogy ez sokkal gonoszabb történet volt.

A sors iróniája, hogy Huszeint éppen az al-Adha ünnep első napján végezték ki. Azon a napon, amely a muszlimok számára a megbocsátás ünnepe. Arra emlékeznek ilyenkor, hogy Isten megkegyelmezett Ábrahám fiának, Izsáknak, és egy áldozati birkát küldött, hogy apja azt áldozza fel helyette. Annak idején az al-Adha alkalmából maga Huszein is százszámra osztogatta az amnesztiát a börtönök lakóinak. Az ő bíráinak nem volt szent az ünnep. Szaddám Huszeint az 1982-ben Dudzseilben elkövetett mészárlások miatt ítélték el. A vádak szerint Huszein 148 embert gyilkoltatott meg bosszúból, amiért ismeretlenek merényletet kíséreltek meg ellene. Huszein valóban nem ártatlan. De mikor állnak bíróság elé azok, akik sugárzó és foszforbombák százait vetették be az iraki lakosság ellen? Akik rommá lőtték Nedzsefet és Falúdzsát, akiknek lelkén az Abu Gharib-i fogolykínzások száradnak, és akik 2003 márciusa óta több mint 655 ezer iraki meggyilkolásáért felelősek? A kérdés annál is fontosabb, mert bár látszólag egy független iraki bíróság tört pálcát a volt diktátor felett, a Szaddám Huszein-történet minden mozzanatát amerikai ujjlenyomatok éktelenítik. Amerikai katonák tartóztatták le. Ezt követően az amerikaiak által üzemeltetett Camp Copperbe szállították. Az élete felett ítélkező, függetlennek mondott iraki bíróság működési szabályzatát amerikai ügyvédek írták. Ez nem véletlen. Ha Hágába küldik, minden bizonnyal megússza az akasztást, és Milosevicshez hasonlóan végelgyengülésben hal meg. Az amerikai kormány több mint 100 millió dollárt fordított a bíróság felállítására és működtetésére. A tárgyalás lefolyása sem volt tiszta. A védőügyvédek sorra váltak merényletek áldozataivá. A tárgyalások vége felé pedig a bábbíró, szerepéből kilépve így kiáltott a vádlottra: „Gyermekkorod óta vér tapad a kezedhez!” A halálos ítélet éppen az amerikai elnökválasztás előestéjén született meg. A végső felvonás, az akasztás pedig akkor történt meg, amikor Bush elnök bejelentette, hogy húszezer katonával kívánja növelni az Irakban állomásozó amerikai erők létszámát. Az amerikaiak iraki embervesztesége a napokban lépi át a háromezer főt. Bushnak ahhoz, hogy elnyerje népe támogatását, létfontosságú volt egy sikertörténettel előrukkolnia. Bush emellett megszabadult országa múltjának kellemetlen árnyaitól is. Huszein bőven tudott volna mesélni az amerikaiakkal való sötét kapcsolatairól. Beszámolhatott volna arról, hogyan támogatta 1980-ban Carter elnök Iraknak Irán elleni háborúját. A háborúban Irak 600 milliárd dolláros tartaléka teljesen kimerült. Regélhetett volna arról is, hogy milyen fegyvereket küldött neki Reagan elnök két évvel később, amikor Khomeini seregei már-már győzelemre álltak az irakiak felett. Azt is elmesélhette volna, hogy kitől és hogyan szerezte be a gázfegyvereket, amelyek aztán Halpcsa kurd falu lakóit küldték a másvilágra. De vallhatott volna arról is, hogy milyen rejtett jelzésekkel adott neki zöldutat a washingtoni kormány és April Glaspie nagykövet Kuvait elleni háborújához. A koronatanú azonban meghalt. Lapzártánk után pedig minden bizonnyal a második tanút, Szaddám Huszein féltestvérét, az egykor titkosszolgálati főnökként tevékenykedő Barzán al-Tikrítit is kivégzik. A kényes ügyek így mind feledésbe merülnek. A világ képernyőkre szegezett tekintettel követte nyomon, hogyan kísérik Huszeint a bitó alá. A kivégzés nagy felháborodást keltett az egész muszlim világban. Bár életében sokan voltak, akik nem szerették a diktátort, halála után mégis mártír lett belőle. Egy arab vezető, aki életével fizetett, amiért nem volt hajlandó behódolni ellenségeinek. Szeme az utolsó pillanatig nyitva maradt, és akkor is imádkozott, amikor hóhérai kinyitották alatta a pallót. A hivatalos felvétel mellett egy mobiltelefonnal készített verzió is elterjedt az interneten. A képsorok bár szemcsésen, de mégis hitelesen mutatják be a volt elnök utolsó perceit egészen addig a pillanatig, amikor teste már élettelenül leng a kötélen. A kalózvideó még a hivatalos verziónál is nagyobb felháborodást váltott ki. Különösen az iraki szunniták körében. A képsorok hátterében ugyanis síita jelszavak hangzottak fel. Pár évvel ezelőtt ez még nem lett volna baj. Akkoriban a síiták és a szunniták még békében éltek egymással. Mára azonban a megszállók hathatós propagandamunkája és az általuk szponzorált terrorbrigádok működése eredményeként pattanásig feszült az iraki felekezetek közötti viszony. A Huszein kivégzése közben hallható mondatok így súlyosan sértik az iraki szunniták érzékenységét, és olyan hatást keltenek, mintha a síiták bosszúja lenne a halálos ítélet mögött. A kivégzés körülményei azonban számos kérdést vetnek fel. Felmerül a gyanú, hogy a felvételek egy gonosz terv részét képezik, amelynek célja az iraki felekezetek közötti feszültségek kiélezése. A bizonyítékok sora hosszú. A kivégzésnél jelen lévő tizennégy tanú elméletileg mind kormánytagok és képviselők közül került ki. Ennek ellenére a telefonos felvételen mégis a „Sokáig éljen Muqtada asz-Szadr!” kiáltás hangzik fel, amelyet a „Muqtada, Muqtada, Muqtada” kiáltozás követ. Köztudott, hogy az emlegetett síita vezető nem tagja az iraki kormánynak. Emberei kizárólag az Egyesített Síita Koalíción belül képviseltetik magukat korlátozott számban. Asz-Szadr a 2005-ös választásokat is bojkottálta. A legtöbb síita politikai csoport nagy riválisként tekint a fiatal és ambiciózus vezetőre. Miért skandálták hát nevét a jelenlévők? De ha feltételezzük is, hogy mégis valamelyik tanúként jelen lévő kormánytag hangja hallatszik a felvételen: felelős, méltóságteljes politikusok miért viselkednek utcai csőcselékként? Nem kell nagy logika ahhoz, hogy rájöjjünk, a kivégzés minden részletében amerikai koreográfusok keze nyomát viseli. A gondos stratégák még a szereplők jelmezére is ügyeltek. A hóhérok nem hivatalos személyekhez illő egyenruhát, hanem civil öltözéket viseltek, olyan képzetet keltve ezzel, mintha Huszeint nem a hatóság, hanem valamely milícia végezte volna ki. Később az iraki hatóságok nyomozást indítottak a felvétel készítőinek beazonosítására. A tanúk vallomása szerint a kivégzés előtt az amerikaiak átkutatták a tanúk zsebeit és telefonjaikat elvették. Ennek ellenére két telefon mégis becsúszott. Ráadásul a tanúk elmondásából kiderül, hogy akik a képsorokat készítették, telefonjaikat nem rejtegették, hanem nyíltan maguk előtt tartották. Mindez nem lehetett a véletlen műve. Minden jel arra mutat, hogy az amerikai hatóságok saját jószántukból működtek közre a felvételek elkészítésében. Hogy miért tettek így, arra a felvétel utóélete ad magyarázatot. Az iraki síiták és szunniták közötti feszültség minden eddiginél erősebbé vált. Washingtonnak régóta fejfájást okoz Muqtada asz-Szadr síita vezető és serege, a Mehdi. Korábban már több ízben próbálták befeketíteni felekezeti feszültségek szításának vádjával. Akkoriban nem jártak sikerrel. Most azonban minden jel arra mutat, hogy a terv bejött. Ha a síita-szunnita viszály tovább fokozódik, a Mehdi a megszállók elleni harc helyett a szunnita milíciák elleni hadakozásra lesz kénytelen fordítani erőit. Az amerikaiak pedig nyugodtan pumpálhatják az olajat tovább. Washington közben mossa kezeit. A CNN értesülése szerint az amerikaiak legalább két héttel el akarták halasztani a kivégzést. Maliki kormányfő azonban elutasította a kérést. Huszein ügyében tehát – a közvélemény előtt legalábbis – az első számú bűnös nem Washington, hanem az iraki síiták. A feszültséget fokozandó, Huszeint – amerikai utasításra – szülővárosában, Tikrítben temették el. Sírja minden bizonnyal zarándokhellyé válik majd, és újabb gócpont lesz a síita-szunnita konfliktusban. A kurdok azonban jól vizsgáztak. Irak kurd származású államfője, Dzsalál Tálibáni nem volt hajlandó aláírni a halálos ítéletet. A kivégzést követően a hírforrások nem számoltak be utcákon ünneplő kurdok tömegeiről. Pedig ha valakinek, hát nekik igazán lett volna okuk az ünneplésre. Egyik legnagyobb ellenségüket tudhatják a másvilágon. Ráadásul a feléledő síita-szunnita hadakozásból ők kimaradnak, és míg a többiek egymást ölik, ők csendben építgethetik autonómiájukat. Muqtada asz-Szadr mellett a kivégzés másik nagy vesztese Washington igazi ellenlábasa, Irán, amely a síita-szunnita ellentétek fokozódásával nagyot veszíthet közel-keleti ázsiójából, és így később befolyásából is. De vesztesként kerülhet ki az ügyből Európa is. Bár az uniós vezetők egyhangúan elítélték a történteket, a Londonban, Párizsban, Brüsszelben és Európa többi nagyvárosában élő muszlim tömegek vallásuk elleni offenzívaként értékelik Huszein kivégzését. A helyzetet tovább súlyosbítja a szintén amerikai hátszelű etióp-szomáliai háború, amelynek számukra egyértelmű üzenete szerint a keresztény világ nem ismeri el a muszlim rendszerek létjogosultságát (lásd a múlt heti Demokrata cikkét). Huszein kivégzésével tehát Washington vonakodó szövetségesét, Európát jó időre magához láncolta a „terror elleni háborúban”. Sayfo Omar