Hirdetés

Gréczy Zsolt (DK) azt kérdezte, mit kíván a kormányzat tenni annak érdekében, hogy kevesebb magyar fiatal vándoroljon ki?

A képviselő úgy fogalmazott, hogy drámaian csökkent a házasságkötések száma és soha ennyire kevés gyermek nem született. Aki lakást akar venni, az vállalja, hogy eladósodik, eközben nem épülnek bérlakások, kevés a gyermekorvos, 27 százalékos áfa terheli a pelenkát és a gyermekkocsit – sorolta.

Drámai következményei vannak annak, hogy a fiatalok már most is tömegesen hagyják el az országot – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a Gyurcsány-kormány idején sokkal jobb volt fiatalnak lenni.

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára azt felelte, hogy 2010 előtt a fiatalok munkanélküliségi rátája megközelítette a 28 százalékot, ez a mutató jelenleg 13,5 százalékos. Hozzátette, hogy a 2010 előtti kormányok szétverték a családtámogatási rendszert is, 2011 óta azonban kétszázezerrel több gyerek született. Hangsúlyozta, a jelenlegi kormány visszaállította a hároméves gyest, újra bevezette a családi adó- és járulékkedvezményt. Több, mint duplájára nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, több, mint 250 ezer család jutott ingatlanhoz vagy újította fel otthonát a csok plusszal, januártól pedig vidéki otthonfelújítási program indult – hívta fel a figyelmet.

A felszólalást és az arra adott választ az alábbi videóba beletekerve tudják megtekinteni:

Korábban írtuk