Fotó: Gulyás Gergely, Facebook
Hirdetés

A közigazgatásban, a rendőrségnél, a katonaságban, az egészségügyben, az oktatásban, a szociális ellátásban a szolgálat minősége határozza meg a polgárok viszonyát a saját államukhoz. Ugyanis az állam csak a tisztviselői, a közszférában dolgozók teljesítményével tudja szolgálni polgárait – mondta az ünnepségen Gulyás Gergely.

A miniszter az alaptörvényt idézve hangsúlyozta: a polgároknak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság és a szabadság kiteljesítése.

Népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi – mondta.

Közlése szerint a közszolgálati egyetemen végzettek számára a diploma megszerzése jó kilátást jelent a gyors elhelyezkedésre.

Korábban írtuk

Ennek alátámasztására elmondta, hogy az államtudományi szakon eddig végzett hallgatók 89 százaléka a közszférában helyezkedett el. Az első munkába állásig eltelt idő kevesebb mint egy hónap, és a hallgatók mintegy kétharmada már a diploma megszerzésekor munkaviszonyban állt.

A minisztériumok gyakornoki programjában részt vevő hallgatók már egyetemi éveik alatt gyakornoki munkát végeznek, így hamar megismerik a közigazgatás működését – fűzte hozzá Gulyás Gergely.

Arról is szólt, hogy minden ország jelenét és jövőjét meghatározza, hogy a közszolgálatban milyen emberek dolgoznak, mennyire értik a feladatukat.

„Azok a napok, amelyeket most élünk, Magyarország másodszori európai uniós elnöksége megmutatja, hogy egy hozzáértő diplomáciai kar hatalmas ellenszélben is komoly teljesítmény felmutatására képes” – fogalmazott a miniszter.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a világ a digitális technológia és a mesterséges intelligencia megjelenése miatt minden korábbinál gyorsabban változik.

Ez esély és veszély, egyszerre megoldás korábban megoldhatatlannak hitt nehézségekre, a hatékonyság javítására, és egyszerre vet fel etikai, politikai, gazdasági kérdéseket. Ezért a technológiai robbanás korszakában a közszolgálat is élethosszig tartó tanulást követel – érvelt.

Végül Gulyás Gergely köszönetet mondott a végzős hallgatóknak, az oktatóknak, a tanároknak az elmúlt években elvégzett munkáért, és sok sikert kívánt a munka folytatásához a közszolgálat területén a haza szolgálatában.

Deli Gergely, az NKE rektora az ünnepségen hangsúlyozta, hogy a végzett hallgatók a diploma átvételével egy megismételhetetlen pillanatot élnek át, az oktatók és az intézményvezetők számára pedig az esemény hosszú távú küldetésük sikeres megvalósítását fejezi ki. Olyan intézmény diplomáját vehetik át a hallgatók, amely a köz szolgálata iránti elkötelezettséget, a közösségi szellem ápolását tekinti céljának.

Az átadott tudás birtokában a végzett szakemberek előtt nyitva áll az út, hogy nagyszerű diplomaták, köztisztviselők és vezetők legyenek – mondta a rektor.

Az ünnepségen 591-en vehették át oklevelüket.