Budapest, 2025. augusztus 25. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2025. augusztus 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Gulyás Gergely a Láthatatlan frontvonalak – Szuverenitásvédelem a gyakorlatban címmel rendezett pódiumbeszélgetésen arról beszélt, hogy 2010 óta nemzeti kormány van Magyarországon, ahol „a választópolgárok gyakorolják a főhatalmat” a parlamenti választásokon túl akár népszavazások segítségével.

Rámutatott, hogy ezen időszak alatt legalább ekkora negatív változások zajlottak az Európai Unióban, ahol ugyan a szabályokon nem változtattak, de az intézmények évről évre igyekeznek csökkenteni a tagállami kormányok hatáskörét.

A miniszter kiemelte: Brüsszel megpróbál például beleszólni az oktatás ügyébe is, amely esetében „soha fel nem merült, hogy nem tagállami hatáskör”, most azonban a gyermekvédelmi törvény és a modellváltások kapcsán mind a köz-, mind a felsőoktatás esetében megteszik, amiben partner az Európai Bíróság is.

Úgy vélte, az EU a „saját sírját ássa” azzal, hogy az alapszerződéseket – amelyek szerint a tagállamok a legfontosabbak – figyelmen kívül hagyja. „Brüsszel nem Moszkva, a joghoz való hozzáállást tekintve azonban egyre kisebb a különbség, ha van még egyáltalán” – értékelt.