Gulyás Gergely úgy értékelt: ha a választások nem erősítik meg békepárti álláspontját, a kormány nem tudta volna elérni, hogy Magyarország kimaradjon a NATO ukrán katonai missziójából. A miniszter kiemelte: a választási eredményeknek köszönhető, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral szerdán sikerült „korrekt módon”, a magyar érdekeket érvényesítve megállapodni.

Hirdetés

„Magyarország sem pénzzel, sem fegyverrel, sem katonával nem vesz részt a NATO ukrán missziójában”

– mondta, hozzátéve, a kormány nagyon veszélyesnek tartja a missziót, amely a háború kiterjedésével járhat Magyarország közvetlen közelében. Ugyanakkor jelezte, Magyarország a háború elől menekülőknek, ahogy a háború kitörése óta eltelt bő két évben, úgy a továbbiakban is menedékjogot biztosít, senkit nem küldünk vissza sorozásra Ukrajnába.

Elfogadhatatlan az EU-bíróság ítélete

Gulyás Gergely felháborítónak, igazságtalannak és elfogadhatatlannak nevezte az EU-bíróság ítéletét, amellyel 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt.

„Az ítélet ellentmond az Európai Unió jogának, összeegyeztethetetlen a magyar alkotmánnyal, és azt az országot bünteti, amelyik a kezdettől fogva elutasítja a migrációt és védi a saját, illetve Európa külső határait”

– mondta. Hozzátette: az ítélet egy normális bíróságon soha nem születhetett volna meg.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra is, hogy az ítélet a kereseten is túlterjeszkedett. Az Európai Bizottság 7 millió eurós elmarasztalást és az ítélet teljesítéséig napi 6 millió forint bírságot kért, a bíróság ezzel szemben 200 millió euróra marasztalta el Magyarországot és az ítélet teljesítéséig napi 1 millió eurót, tehát a kért bírság hetvenszeresét állapította meg. Ez a miniszter szerint a kommunista rémuralom és a Rákosi-rendszer azon ítéleteire emlékeztet, amikor csak börtönt vagy életfogytiglant kértek, de halált szabott ki a bíró.

Az ítélet teljesen szembemegy mindazzal, amit az európai jogról, a magyar alkotmányról, a külső határvédelemről és a migrációval szembeni hatékony fellépésről gondolunk – jelentette ki.

Az elmúlt két hétben 310 milliárd forintnyi, kormányzati forrásokkal támogatott fejlesztést adtak át

Vitályos Eszter kormányszóvivő közölte: az elmúlt két hétben 310 milliárd forintnyi, kormányzati forrásokkal támogatott fejlesztést adtak át Magyarországon. A 84 nagyobb projekt közül kiemelte: közúti infrastruktúra-fejlesztésekre 125 milliárd forintot fordítottak, ebből 116 milliárdot a Kalocsa-Paks hidra, mintegy 2,5 milliárdot pedig az M1-es új pátyi lehajtójára.

Az egészségügy területén kiemelte a Pécsi Tudományegyetem klinikai központjának új sürgősségi gyermekgyógyászati központját, amelynek létrejöttéhez 2,7 milliárdos támogatást adott a kormány. Szólt arról is: átadták a négymilliárd forintból kialakított újbudai gyermekegészségügyi központot és egynapos sebészetet, Etyeken pedig új egészségügyi centrum nyílt.

„A kultúra és közművelődés területén csaknem 14 milliárd forint értékben valósultak meg új beruházások”

– mondta. Hozzátette: ebből 12 milliárd a geszti Tisza-kastély felújítását szolgálta. Emellett, jelezte, lezárult a szolnoki várkerület turisztikai célú fejlesztése, átadták Sátoraljaújhelyen a 700 méter hosszú, 80 méter magasan ívelő Nemzeti összetartozás hídját; a projekt költsége 4,3 milliárd forint volt.

A vállalkozásfejlesztési beruházások között említette a kormányszóvivő, hogy közel 115 milliárd forint támogatásból Szombathelyen új szenzorgyártó kapacitással bővült egy meglévő elektronikai alkatrészgyártó üzem, 250 új munkahelyet teremtve ezzel, míg Szikszón 80 milliárd értékű kapacitásbővítést hajtott végre a Hell Energy; itt 240-nel bővül a foglalkoztatottak száma.

Szólt arról is: szerdán családbarát beruházásokat – 16 családi apartmanházat, 114 négyzetméteres fedett közösségi teret és naperőművet, játszóteret, multifunkcionális sportpályát és új urnatemetőt – adtak át a Nógrád vármegyei Mátraverebély-Szentkút római katolikus nemzeti kegyhelyen. „Egy olyan búcsújáróhely ez, ahová évente 300 ezer zarándok látogat el” – jelezte a kormányszóvivő, megemlítve, a teljes beruházásra 3,4 milliárd forintot biztosított a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Vitályos Eszter szólt arról is: csaknem 20 milliárd forint értékben adtak át oktatási célú fejlesztéseket: egy másfél milliárd forintból felújított és bővített iskolát Kulcson, valamint megtörtént a Miskolci Egyetem tudományos adatelemző módszertani központ és levéltári nyílt adatforrástár műszaki átadása.

Mezőhegyesen 4,2 milliárd forintból sportcsarnok épült, Karcagon 9,2 milliárd forintból létesült a Liget úti sportcentrum – tette hozzá, megemlítve a harkányi fürdő új csúszdaparját is. Hozzátette: Bükkábrányban átadták Magyarország első zöldhidrogén-üzemét.

Az otthonfelújítási programról szólva Vitályos Eszter elmondta: hétfőn kerül fel a végleges pályázati felhívás az energiaügyi tárca honlapjára, ekkortól előregisztrálhatnak a beruházók által választható kivitelezők. A lakosság számára július elsejétől nyílik meg a pályázati lehetőség – mondta.

Néhány héten belül kiderül, hogy a Fidesz melyik képviselőcsoporthoz csatlakozik az EP-ben

Számos kérdést kapott a miniszter a vasárnapi önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választásokról.

Gulyás Gergely azt mondta, a választások lebonyolítása hagyományosan magas színvonalú Magyarországon, most sem lehet rá panasz. A főpolgármester-jelöltekre leadott szavazatok újraszámlálásról közölte, ennyire szoros küzdelemnél mindenkinek az az érdeke, hogy az eredmény megkérdőjelezhetetlen és legitim legyen. Arra számít, hogy az újraszámlálással egyértelműen eldől, hogy a választást ki nyerte.

Szerinte az eredménynek sokféle megközelítése van, a legutóbbi eredményhez viszonyítva a kormánypártok kevesebb százalékot kaptak, de két nagyon nehéz év van a kabinet mögött: háború, nehéz energia- és nem könnyű gazdasági helyzet.

„Ilyen nehéz két év után Európa legjobb eredményét értük el és annyi szavazatot kaptunk, mint európai parlamenti választáson még soha, és több szavazatot kaptunk, mint a második, a harmadik és a negyedik helyezett együttvéve, ez különösebb indokolást nem kíván”

– fogalmazott a fideszes politikus. A Momentum választási eredményét kérdésre úgy értékelte, jó hír, hogy a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon nincs öt százaléka. A DK elnökéről azt mondta, a Fidesz-KDNP 2004 óta azért dolgozik, hogy Gyurcsány Ferenc egyre kevésbé határozza meg a baloldalt, ehhez képest egyre jobban meghatározta, most van egy kis megtorpanás.

Gulyás Gergely elmondta: az európai parlamenti választások eredményét értékelve összességében jobbra tolódást tapasztal, figyelmeztetett azonban arra, hogy ezzel még nem kerültek többségbe a szuverenista erők.

Kívánatosnak tartaná – mondta –, ha a szuverenisták egy EP-frakciót hoznának létre, ezt azonban egyelőre kérdésesnek nevezte. Közölte, néhány héten belül kiderül, hogy a Fidesz melyik képviselőcsoporthoz csatlakozik az EP-ben.

„Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportban a nagy többség szeretettel várja őket” – mondta, megjegyezve, már az Európai Néppártból való kilépése után is sürgetették a Fidesz csatlakozását.

„Mi döntöttünk úgy, hogy ha lehet, akkor egy ennél nagyobb jobboldali egységet szeretnénk létrehozni, most is van ilyen célunk, de nem biztos, hogy eredményes lesz”

– mondta.

Emmanuel Macron francia államfő pártjának EP-választáson mutatott teljesítményét úgy értékelte: aki a leginkább volt háborúpárti, az szenvedte a legnagyobb vereséget. „Úgy tűnik, a francia közvélemény nem tudott azonosulni a francia katonák Ukrajnába küldésének tervével” – jegyezte meg.

Elmondása szerint Brüsszelben akkor kerülne le Magyarországról a reflektorfény, ha mi a háború támogatói közé kerülnénk, megnyitnánk a migráció előtt a határainkat és az óvodákban hajlandók lennénk gendertájékoztatókat tartani, ám a magyar kormány ezekre nem hajlandó. A Fidesz és a német AfD együttműködésére vonatkozó kérdésre elmondta: ilyesmi fel sem merült.

Az Európai Néppárttal kapcsolatban legfőbb kritikaként annak háborúpártiságát említette. „Úgy látszik, a választási eredményt, részben egyébként joggal, sikerként értékelik” – mondta el, hozzátéve: a néppárt a baloldallal és a liberálisokkal keresi az együttműködést.

Elképzelhetetlen, hogy a KDNP és a Tisza Párt közös frakcióban üljön

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elképzelhetetlennek tartotta, hogy a Tisza Párt a KDNP-vel közös frakcióban, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában üljön. Hozzátette, ez kétféleképpen állhat elő: nem veszik fel a Tisza Pártot, vagy kilép a KDNP.

Kérdezték arról, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke pénteken Budapesten a Tisza Pártnál tesz látogatást, hogy az esetleges frakcióhoz történő csatlakozásukról tárgyaljon. Gulyás Gergely közölte, nem lát abban nagy meglepetést, hogy hosszabb ideje a KDNP kifelé jön a néppártól, és van, aki befelé megy; hogy ezt most Márki-Zay Péter, vagy Magyar Péter teszi, nagy különbség nincs közte.

„Ez megerősíti azt, hogy az Európai Néppárt balra tolódott, míg a választási kampányban néhány hétig úgy tett, mintha jobbra nyitna, a választás estéjén jobbra zárta a pozícióit”

– mondta. Hangsúlyozta, a Fővárosi Közgyűlésben nem terveznek együttműködést a Tisza Párt frakciójával.

A közgyűlés összetételéről és például a költségvetés elfogadásához szükséges többség megszerezhetőségéről szólva úgy értékelt: nagyon sok erő került be a Fővárosi Közgyűlésbe, ráadásul sokan laza pártkötődéssel rendelkeznek, így várhatóan sok átalakulás lesz még a Fővárosi Közgyűlésben, és egyáltalán nem lehetetlen többséget szerezni egy költségvetéshez.

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjére vonatkozó kérdésre felelve jelezte: Szentkirályi Alexandra a jövőben is Budapesttel kíván foglalkozni, ezért várhatóan a Fidesz fővárosi frakcióját is ő fogja vezetni.

Korábban írtuk

Szentkirályi Alexandra visszalépéséről közölte, a Fidesz-KDNP önkéntesen és egyoldalúan lépett vissza, Vitézy Dávid joggal mondhatja, hogy ő ezt nem kérte, nem tartozik a kormánypártoknak semmivel.

Karácsony Gergely főpolgármester elmúlt ötéves tevékenységét teljes kudarcnak értékelte, szerinte ehhez képest Vitézy Dávid csak jobb lehet. Elmondta: nem tervezik az önkormányzati választáson vereséget szenvedett polgármesterek jogköreit korlátozni utódaik októberi hivatalba lépéséig, ez nem is lenne alkotmányos.

Az önkormányzati választásokról még azt közölte, minden megyében és Budapesten is a legnagyobb bizalmat a kormánypártok listája kapta; Pest megye és Budapest kivételével a listákon is mindenhol abszolút többségben van a Fidesz-KDNP-nek.

A megyei jogú városok közül hármat vesztettek, négyet nyertek – mondta, hozzátéve, van több olyan hely is, ahol nem országos politikai okokra vezethető vissza a szavazás eredménye, ez még inkább igaz a kisebb településeken.

Kovács Gergelynek, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökének XII. kerületi győzelméről azt mondta, reméli, hogy a XII. kerület ezután sem válik drogkereskedők tanyájává. A fideszes jelölt vereségét azzal indokolta, vélhetően nem mondták el elégszer, hogy nem alkalmas polgármesternek az, aki a saját elmondása szerint akkor élt a legjobban, amikor drogot termesztett.

Arról, milyen ugratásokat kell hárítania a Magyar Péterrel, a Tisza Párt alelnökével való korábbi barátsága miatt, azt mondta, leginkább Orbán Viktor miniszterelnök viccelődik vele, például azzal, hogy a párt tagsági díját be nem fizető Magyar Péter adósságát az ajánlón, vagyis rajta kellene behajtani. Erre ő azt szokta felelni – tette hozzá –, hogy visszamenőleges hatályú jogszabályt nem lehet hozni, így nem fizet.

Július elején alakul meg az új EP

Gulyás Gergely szerint nem túl pozitív látlelet az olasz demokráciáról és a választói akarat egy részéről, hogy a budapesti erőszakos cselekmény miatt eljárás alá vont köztörvényes bűnözőt választottak európai parlamenti képviselővé Olaszországban.

Hozzátette: ha az EP felfüggeszti új tagja mentelmi jogát, a megbízatás ideje alatt is folytatható ellene az eljárás; ha ezt nem teszik meg, a megbízatás idejére az leáll, az elévülés pedig nyugszik.

Amikor a Brüsszel elfoglalásáról szóló korábbi miniszterelnöki kijelentésekről kérdezték az európai parlamenti választások eredményének fényében, Gulyás Gergely úgy fogalmazott, megvetettük a lábunkat; még nem foglaltuk el, de beljebb vagyunk, hozzátéve, nagy hadművelet ez, amihez lehet, hogy legalább még egy európai parlamenti választásra lesz szükség.

Másik kérdésre válaszolva azt közölte: július elején alakul meg az új EP.

Gulyás Gergely a július 1-jén kezdődő magyar uniós elnökségről azt mondta, szeretnének többet foglalkozni a versenyképességgel, valamint az agrár- és a kohéziós politikával, továbbá a demográfiával.

Magyarország a pénzügyi zsarolásnak nem fog eleget tenni

Az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bevándorláspolitikával kapcsolatos döntéséről a miniszter azt mondta, a kormány a következő ülésén tárgyal az ítéletről.

„A döntés megkérdőjelezi az Európai Tanács az Európai Bizottságnak szóló azon felhívását, hogy a bizottság változtasson a migrációs szabályokon és tegye lehetővé a hatékony határvédelmet”

– érvelt. Közölte, Magyarország a pénzügyi zsarolásnak nem fog eleget tenni, a döntés ugyanis arra irányul, hogy Magyarország megváltoztassa a külső határvédelmet és a migrációs álláspontját, de Magyarország nem fogja azt feladni.

Azt mondta, nyilvánvaló, hogy nem egy rendes bíróságról, hanem egy politikai testületről van szó.

„A magyar kormány álláspontját erősítette meg az Emberi Jogok Európai Bírósága” – mondta egy másik kérdésre válaszolva Gulyás Gergely a gyógyíthatatlan ALS betegséggel élő Karsai Dániel alkotmányjogász ügyében hozott ítélet kapcsán. Jelezte ugyanakkor, hogy még lehetőség van jogorvoslatra.

A Karsai Dánielnél tett látogatásáról azt mondta, az alkotmányjogász Facebook-bejegyzése rövid, de korrekt összefoglalása beszélgetésüknek.

A miniszter Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdai budapesti látogatását maximálisan eredményesnek tartotta, mert Magyarország továbbra is békepárti állásponton maradhat.

Elmondta, a NATO olyan katonai missziót tervez, amely a háborúban résztvevő katonák kiképzését, felfegyverzését jelenti.

„A katonai misszió jó eséllyel nem fog itt megállni, és annak, aki ebben részt vesz, annak az a katonai misszió révén bekövetkező ötös cikkely miatti közös védelemben is részt kell vennie, ez pedig az országhatáron kívüli fegyveres cselekményeket is jelenthet”

– magyarázta.

„Hacsak nem lesz gyors békemegállapodás és nem húzzuk ki valahogy novemberig, a NATO az ukrajnai misszió keretében be fog vonulni Ukrajna nyugati területeire, akár békefenntartó jelleggel. Magyarország ebben nem vesz részt”

– rögzítette. Hangsúlyozta ugyanakkor: ha Oroszország egy NATO-országot a saját területén támad meg, és nem az ukrán NATO-misszió miatt következik be konfliktus, abban Magyarország is részt vesz.

„A kormány jónak tartja Magyarország NATO-tagságát, nem akar kilépni a NATO-ból, Magyarország – ahogy kedden Jens Stoltenberg is elmondta – teljesíti a NATO felé a vállalásait” – mondta. Ugyanakkor a kormány megítélése szerint a NATO most túllép azokon a kereteken, amelyeken védelmi szövetségként nem lenne szabad túllépnie.

A Magyarországon is gyártott Lynx harcjárművek esetleges ukrán harctérre szállításáról azt mondta, ezekre a járművekre a magyar hadsereg a vevő, belátható időn belül nincs esély arra, hogy Ukrajnába szállítsanak ilyen járműveket.

Tudomása szerint nem látni annak jelét, hogy más tagállam kimaradna az ukrán misszióból. Kiemelte, hogy a szerdai megállapodás az új főtitkár személyét is kötelezi.

Hozzátette, a találkozón az új NATO-főtitkár személye nem került szóba. „Ha a többi tagállam ragaszkodik Mark Rutte holland miniszterelnökhöz, akkor neki Magyarország támogatásáért tennie és bizonyítania kell” – jelezte.

Fotó: MTI/Soós Lajos
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. június 13-án

Gulyás Gergely arra kérdésre, hogy a NATO-megállapodás után Magyarország az EU-ban sem vétózza-e meg a továbbiakban az Ukrajnával kapcsolatos döntéseket, a miniszter azt felelte: nincs összefüggés a kettő között.

Arra a kérdésre, mikor küldik ki Csádba a magyar katonákat, Gulyás Gergely azt mondta, nincs ezzel kapcsolatos pontos menetrend. Hozzátette: tárgyalnak a misszióról, a cél az, hogy legyen katonai misszió Csádban.

A költségvetési egyensúly helyreállítása fontos célja a kormánynak

A reptér megvásárlásáról azt mondta, a nemzetgazdasági tárca és a tulajdonosok július elején tájékoztatót tartanak az ügyletről. Elmondta, a cél az, hogy épüljön egy új terminál és a lehető leghamarabb meghaladja a húszmilliót a Budapestre érkező turisták száma, de kellően fejlett infrastruktúrával akár a harmincmillió is elérhető. Beszélt az infrastrukturális fejlesztésekről is, egyebek mellett a reptéri gyorsvasútról.

Ha ez így történik – folytatta –, akkor ez egy anyagilag is megtérülő befektetés lesz. Hozzátette: jó és megnyugtató az, hogy egy nemzetbiztonsági kockázatokkal terhes, háborús időszakban magyar többségi tulajdonban van a reptér.

Arra a kérdésre, hogy még mindig az a terv, hogy a reptér 29 százalékát katari beruházók vásárolják meg, a miniszter közölte, pillanatnyilag nem ez a tulajdonosi szerkezet.

Egy másik kérdésre elmondta, a tranzakció állami része az ezermilliárd forinthoz áll majd közelebb.

„A költségvetési egyensúly helyreállítása fontos célja a kormánynak” – hangsúlyozta a miniszter, a megszorítás ennek eszközeként nem szerepel a kormány szótárában.

Megemlítette: az idei, 4,5 százalékos hiánycél két százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és ezt anélkül érik el, hogy megvágnának bármilyen jóléti, az embereket érintő állami juttatást. Megszorítás nem lesz ezek között – fogalmazott, megjegyezve, a gazdasági növekedéstől függ, hogy ehhez már közel vagyunk, vagy kell még valamit tenni ennek érdekében.

A forint gyengüléséről azt mondta, hektikus a mozgása az euró-forint árfolyamnak, de szerinte az idei év végi egy-két százalék fölötti hiánycsökkentés és a gazdasági növekedés beindulása hosszú távon biztosítékot fog adni, hogy ilyen hektikus árfolyamváltozások ne vagy lényegesen ritkábban legyenek.

Csák János távozása a kormányból nem függ össze a választásokkal

Hangsúlyozta, hogy Csák János távozása a kormányból nem függ össze a választásokkal. A leköszönt kulturális és innovációs miniszter jóval korábban eldöntötte lemondását, ez az ő döntése volt, de megvárta vele a választásokat – fűzte hozzá.

Elmondta azt is: további változtatásokat a miniszterelnök nem tervez a kormányban.

A most létrehozandó Batthyány-Strattmann László Alapítványról szólva elmondta, annak feladata az lesz, hogy az egyedi méltányossággal biztosított gyógyszerekről szóló döntéseket meghozza.

Ehhez speciális szaktudás kell, amely ebben az alapítványban rendelkezésre fog áll – hangsúlyozta, hozzátéve: az alapítványi forma lehetővé teszi a civil felajánlások kezelését is.

A több százmilliárd forintos kormányzati ingatlanvásárlás kapcsán beszélt arról is, a kormány célja, hogy az állami szervek állami tulajdonú irodaházakban legyenek.

Európának az az érdeke, hogy mindenkivel üzleteljen

A Kínából behozott elektromos járművekre kivetett európai büntetővámról és az ez elleni magyar tiltakozásról úgy nyilatkozott: Európa nem a győztese, hanem a vesztese lesz a folyamatnak, ha a kínaiak is bevezetnek hasonló vámokat.

Kiemelte: minden bonyolultabb technikával készült terméknek van Kínában gyártott eleme, a világgazdaság a konnektivitásra épít.

Ehhez képest úgy dönteni, hogy mi próbáljuk leválasztani magunkat a Kínával való gazdasági együttműködésről, az száz- és ezermilliárdokban kifejezhető károkat okoz Európának. Ez nem egy észszerű piacvédelem, hanem egy teljesen észszerűtlen, ideológiai alapú versenyképeség-rontás – fogalmazott Gulyás Gergely, egy másik kérdésre jelezve, egyes területeken, mint a gabona, lehet szükség átmeneti korlátozásokra.

„Európának az az érdeke, hogy mindenkivel üzleteljen” – jelentette ki a miniszter, aki elmondta, kis veszélyét látja, hogy ez kihatna a magyarországi kínai befektetésre, sőt akár előnyt is jelenthet az ázsiai cégeknek, ha van európai gyáruk. Hangsúlyozta: a nagy járműipari cégek vezetői semmilyen külgazdasági korlátozást nem helyeselnek.

Ezek a lépések az európai versenyképességet teszik tönkre és a gazdaságnak ártanak, és nem véletlen, hogy abban a világgazdasági versenyben, amiben Európa nem állt rosszul húsz évvel ezelőtt, Kínához képest lemaradtunk és az Egyesült Államokkal nem tudjuk tartani a lépést – mondta a miniszter.

A kormány által tervezett oltóanyaggyárról szólva arról számolt be, hogy az a Debreceni Egyetem tulajdonában van, és rövidesen elkészül.

Az orosz flotta kubai látogatását értékelve arra emlékeztetett: volt már hasonló a történelemben, ami a hidegháború legnehezebb pillanataihoz vezetett.

„Magyarország legnagyobb baja, hogy nincs ereje békepárti álláspontja érvényre juttatásában, de a kormány mindent megtesz azért, hogy az ország kimaradjon a háborús pszichózisból”

– jegyezte meg.

A svájci békekonferenciára kitérve kiemelte, hogy azon nem lesz jelen mindkét háborúzó fél, Magyarország azonban a kormányfői utáni legmagasabb, külügyminiszteri szinten képviselteti magát.

„Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója addig nem téma, amíg attól nem várható eredmény”

– jelezte.

Balog Zoltán református püspökről és a vele csütörtök reggel a 777blog.hu oldalon megjelent interjúról szólva közölte: megegyezik a véleménye a református püspökkel, aki azt mondta, hibázott a kegyelmi ügyben. Hozzátette ugyanakkor, továbbra is nagyra becsüli Balog Zoltánt.

A hétvégén kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságról szólva úgy fogalmazott: ha nem mi nyerjük, remélem, az olaszok.

Elmondása szerint a helyszínen is fog a magyar csapatnak szurkolni. „Ha továbbjutunk, onnantól minden ajándék” – közölte.

Vitályos Eszter az otthonteremtési támogatások visszafizetését érintő, friss törvénymódosítással kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy eddig ezt csak kormányrendelet szabályozta. Kiemelte: a módosítás értelmében ha felmerül a visszafizetési kötelezettség, azt méltányosságból el lehet engedni.

A kormányszóvivő megemlékezett arról, hogy ezen a napon ünneplik a magyar védőnők napját.