Gyerekközpontúbbá kell válnia az oktatásnak – állítja Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke, aki több mint harminc éven át volt matematika–fizika szakos általános és középiskolai tanár, tizenhét évig igazgatóként vezetett egy többcélú intézményt, másfél éve pedig a központ szakmai elnökhelyetteseként, most már elnökeként vesz részt az oktatásban.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Nemrég azt nyilatkozta, hogy az elmúlt egy évben jobb lett a KLIK társadalmi megítélése. Miből gondolja ezt?

– Nem KLIK, hanem Klebelsberg Központ, mert már nem vagyunk intézményfenntartók. A KLIK mozaikszó a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ rövidítése volt, ezt a szerepet azonban a tankerületek vették át, önálló gazdálkodással és döntéshozatallal. Többek között emiatt tartom jobbnak a megítélésünket, mert közelebb kerültek az intézményekhez a döntések és a források, minden jóval gyorsabban és hatékonyabban zajlik, erősebb személyes kapcsolat van a tankerületek és az iskolaigazgatók között. Mi most középirányító szervként működünk.

– Sok helyen még mindig KLIK-et ír a sajtó a kinevezése kapcsán, még a Wikipédiában sem változtattak a központ nevén. A váltás ténye nem terjedt el széles körben.

– A visszajelzések alapján a kollégák és az intézményvezetők azért érzik a pozitív változásokat. A sarkalatos példákat felemlegetve, korábban több héten át is eltarthatott, ha egy elemet vagy egy projektorba való izzót kellett igényelnie egy iskolának. 198 kisebb tankerület összes papírja ment át a központon, ami valóban lelassította a folyamatokat.

– Szeretne változtatni a Klebelsberg eddigi gyakorlatán, szellemiségén?

– Alapvetően nem, hiszen másfél éve itt vagyok, tehát az a szellemiség, amit én képviselek, jellemzi a központ működését is. Az előző elnök, Solti Péter is hasonlóan gondolkodott, mint én, ezért is tudtunk együtt dolgozni. A korábbi KLIK-et magam is kritizáltam, ez a rendszer viszont jó irányba halad. Azt gondolom, gyerekközpontúbbá kell válnia az oktatásnak. Mindig is ez volt a célom, amióta a pályán vagyok, ezért dolgozik a maga eszközeivel a Klebelsberg Központ is.

– Mit takar a gyermekközpontúság?

– A gyerekek érdekei szerint kell működnie az iskolának. Vannak gyermekközpontú iskolák és vannak „poroszosabb” szemléletűek. Az utóbbi alatt nem azt értem, hogy keményen követelnek a gyerekektől, mert a következetesség sosem baj, sőt, sokkal könnyebb vele eredményeket elérni. Attól válik gyermekközpontúvá egy intézmény, ha építi a közösséget, olyan programokat szervez, ahol a gyerekek kibontakozhatnak, illetve lehetőséget nyújt a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra is. Jól nevel, a gyerekek befogadóak egymással, figyelnek a társaikra, érzik a felelősséget egymás és az elesettebbek iránt. Olyan oktatásra van szükség, amely előreviszi a gyerekeket, valóban használható tudást nyújt, és mindeközben nem okoz lelki sérülést. Ezenkívül nagyon fontos a szülőkkel való együttműködés és kommunikáció is, mert a nevelés közös munka.

– De ezek megvalósításához nagyobb szabadságra van szüksége az intézményeknek. A Klebelsberg Központ megköveteli, hogy minden úgy történjen, ahogy elő van írva, erősebben szabályoz.

– Ezt nem így látom. A régi KLIK fenntartóként korábban sem szólhatott bele az iskolák szakmai munkájába, ahogy most a tankerületi központok és a KK sem. Sok téren természetesen muszáj egységességet teremteni, szükség van egy iránymutatásra, de ez az elérendő célokra vonatkozik. Így arra, hogy minden gyermek kapja meg a minőségi ellátást, de a szakmai kérdésekben az iskolák döntenek, hiszen ők látják, melyik diáknak mire van szüksége. A tankerületek feladata az, hogy biztosítsák a gyerekek és szülők igényeinek megfelelő feltételeket az iskolákban. Vagyis egy tankerületen belül lennie kell olyan intézménynek, ahol magas szinten működik a tehetséggondozás, és olyannak is, ahol felzárkóztatásra van nagyobb szükség. Egy másik tudjon fogadni fogyatékkal élő tanulókat, egy harmadik pedig egyéb tanulási nehézséggel küzdő gyermekeket. A Klebelsberg Központ feladata pedig az, hogy odafigyeljen, megvalósulnak-e ezek minden tankerületi központban, illetve segítséget nyújtson a fenntartók részére a célok megvalósítása érdekében. Ezenkívül mindig azt vallottam, hogy a pedagóguson és a személyiségén múlik sok minden, és nekik szintén van szabadságuk. Persze, van egy tanterv, egy tananyag, hogy mindenki tudja, hova kell eljutni, de a módszerek a mai napig szabadon megválaszthatóak. Például egy alsós tanár szinte bármit megtehet, kiviheti a gyerekeket az udvarra tanítási órán, ha úgy látja jónak. Nem cél a tanárok szabadságának elvétele, inkább támogatni akarjuk őket abban, hogy merjenek minél több új módszert használni.

– Hogyan lehet elérni nyitott párbeszédet a szülőkkel, főleg egy nagyobb osztálylétszám mellett?

– Ez is pedagógustól és intézményvezetéstől függ. Az általam vezetett iskolába 930-an jártak, ismertem mindegyik gyereket és a szüleiket is. Egy tanár ajtajának nyitva kell lennie a szülők irányába, ugyanis a problémákat az elején kell észrevenni, mert egy gyerek életében továbbgyűrűznek, egymásra rakódnak, és egy ponton túl már nem lehet valódi segítséget nyújtani.

– A központnak mekkora ráhatása van erre?

– Csak annyi, hogy ezt elmondom. Előfordul, hogy a tankerület-igazgatók tanácsot kérnek egy konkrét ügyben.

– Milyen fejlesztéseket hajt végre a központ?

– Két nagy infrastrukturális pályázat van, az egyik hatvan-, a másik harmincmilliárd forintos, mindkettő a konvergenciarégiókra vonatkozik, tehát Közép-Magyarországon kívül az egész ország területére. A nagyobb összegű pályázat építkezéseket, vagyis tanterembővítéseket, emeletráépítéseket, tornaterem-építéseket, teljes rekonstrukciókat takar, a másik nem építési engedélyköteles beruházásokat, például nyílászárócserét. Az előbbi 150, az utóbbi 495 infrastrukturális fejlesztést jelent. Ezenkívül van egy nagy informatikai pályázatunk, amely eszközök beszerzését és az ezzel kapcsolatos továbbképzéseket fogja össze, ennek keretében az elmúlt hónapokban 45 ezer notebookot kaptak a pedagógusok, és a közeljövőben ötezer projektort, illetve háromezer interaktív panelt is kiosztunk. Az utóbbit nevezem én a legokosabb táblának. Azt gondolom, ezeknek az eszközöknek a használata jobban motiválja majd a diákokat is a tanulási folyamatban, és szívesebben vesznek majd részt az órákon.

– Iskolakezdés előtt úgy tűnik, nagyon szélesre nyílt az olló, vannak az elit és a gyenge intézmények, és a kettő között kevés a lehetőség.

– Ezt nem így látom. Az egyes térségek között volt különbség, ezért is alakult annak idején a KLIK, hiszen jó néhány önkormányzatnak nem volt elég pénze a fejlesztésekre, az iskolák fenntartására, előfordult, hogy a pedagógusok is jóval alacsonyabb fizetést kaptak. Például ezt az utóbbi problémát megoldotta a rendszer. Az oktatás színvonala más kérdés, most megvan mindegyik iskolának a lehetősége arra, hogy egyrészt kitaláljon magának egy jó profilt, amivel bevonzza a szülőket és a gyerekeket, másrészt mindenhova eljut megfelelő felkészültségű pedagógus. Vannak még különbségek, de jó az irány. Hangsúlyozni szeretném, hogy pedagógiai paletta szempontjából nem akarjuk teljesen egyformává tenni az intézményeket, mert szükség van a sokszínű iskolai kínálatra.

– De ön szerint is sok minden elsősorban a pedagógusokon múlik. Mit tud tenni a Klebelsberg Központ a pedagógusok szemléletformálásáért?

– Van egy tervünk a továbbképzésre, és arra, hogyan kellene fejleszteni az egyetemi képzéseket. De ez még előkészítés alatt áll.

– Mi az ön véleménye e témáról?

– Több olyan képzést kellene kapnia a kollégáknak, amelyek révén például fel tudják ismerni, ha egy gyermeknek speciális segítségre van szüksége, illetve képessé válnak a sajátos nevelési igényű gyerekek integrálására is. Ezt a szemléletet igazgatóként is fontosnak tartottam. De leginkább a korai felismerés a fontos ezen a téren is.

– Miért ezt emeli ki, miért ez a legfontosabb?

– Mert társadalmi szempontból is jelentősége van, hogyan kerülnek ki az iskolából ezek a gyerekek, és annak is, hogy például egy mozgáskorlátozott gyereket a többiek ne sérültként kezeljenek, hanem maguk közül valóként tekintsenek rá. Ezenkívül növekszik a diagnosztizált SNI gyermekek száma, ez is indokolja ezeket a képzéseket, továbbá ezek a technikák az átlagos gyerekek tanítását is gazdagítják. Minél több módszertani eszközt kap a kezébe egy pedagógus, annál jobban fog tanítani. És a központnak az is feladata, hogy a pedagógusaink jó gyakorlatait összegyűjtse, és megismertesse a többi iskolával.

– Azt nyilatkozta, hogy valójában nincs is tanárhiány. Ezt nagyon nehéz elhinni, jelenleg 2400 tanárt keresnek.

– Én magam nem mernék konkrét számot mondani, hogy éppen hány álláshelyre keresnek pedagógust, mert nyáron napról napra változik. Ilyenkor óriási a mozgás a pedagógusok körében, a kozigallas.hu portálon lévő, tanév végi hirdetések nem mérvadóak. Ez csak számháború. Nem mondom, hogy egyáltalán nincsenek nehezen betölthető állások a kisebb települések és a természettudományi szakok esetében. A hosszú távú stratégia kialakításán már dolgozunk, a pedagógus szakokra felvett hallgatók száma az elmúlt években már nőtt, és fontos feladat, hogy csökkenteni kell a pályaelhagyók számát. Jelzem, ez utóbbi világjelenség. Jelen pillanatban a természettudományos szakokra jelentkezők száma is kevesebb a szükségesnél, tehát meg kell próbálni már a kezdetektől orientálni a pályaválasztást. Annak köszönhetően, hogy 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, bevezettek egy életpályamodellt és pedagógusi ösztöndíjprogramot, rövid idő alatt már 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályát választó fiatalok száma.

– A gyerekek kezében gyakran van mobiltelefon. Be lehetne ezt vonni a tanításba?

– Mindenképpen. Eleve egy olyan eszközről beszélünk, aminek a helyes használatát meg kellene tanítanunk a gyerekeknek, másrészt ezeknek rengeteg gyakorlati előnye van. Segíti az információgyűjtést, alkalmazásokkal a kutató-felfedező munkát, érdekessé teheti az órákat, képes felkelteni és megtartani a gyerekek figyelmét.

– Fontosnak tartja a kompetenciafejlesztést. A PISA-teszteken elég rossz eredményeink vannak, de egyáltalán mennyire kell figyelembe venni ezeket a nemzetközi képességfelmérő-tesz­teket?

– Mértékkel. A PISA-felmérés eredményei például jól rávilágítanak arra, mekkora különbségek vannak a szakközépiskolás és a négy évfolyamos gimnazisták, illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba járók között. Az utóbbiak kimondottan az elsők között vannak még nemzetközi szinten is. De a teszteken azok is szerepelnek, akik 15 évesen még az általános iskolában ülnek. Nem tudjuk, hogy azokban az országokban, ahol esetleg jobbak az eredmények, mennyire tréningezik a gyerekeket az ilyen tesztekre, nálunk ez nem jellemző. Viszont jók vagyunk például az egyes nemzeti tantervek matematikai és természettudományos elvárásaihoz igazított TIMSS-en, illetve a negyedikesek olvasási készségeit felmérő PIRLS-ön. Erre szokták mondani, hogy negyedik osztály után rontjuk el a gyerekeket. Ezzel a kijelentéssel óvatosan bánnék, mert nem mindegy, hogy honnan, milyen arányban mérünk.

– Az iskolákban azonban továbbra is a műveltséget erősítik a kompetenciafejlesztés rovására.

– A műveltségre is szükség van, például nagyon fontos, hogy egy gimnáziumban a gyerek tanuljon zenetörténetet és művészettörténetet is, és például az impresszionizmussal több szempontból is találkozzon. Rossz lenne, ha ilyenfajta műveltség nélkül kerülnének ki a gyerekeink a középiskolából. A kompetencia és a műveltség nem ellentétes, párban kell működniük. Azzal egyet tudok érteni, hogy például történelemből esetleg kevesebb évszámot kellene megtanítani a gyerekeknek, és nagyobb hangsúlyt fektetni az összefüggések feltárására, megértésére. De úgy látom, ebbe az irányba tartunk.

– A sajtóban elterjedt a véleménye, miszerint a gyerekek a különórák miatt vannak túlterhelve, nem az iskolai követelmények miatt.

– Arra a jelenségre gondolok, hogy már hat-hét éves korban, a beiratkozás előtti nyílt napon azzal kezdik a szülők, mikortól van angol, van-e matematika-szakkör, van-e sport, zene és még sok más tevékenység. A hat-hét éveseknek nincs egyéb­re szükségük, mint hogy az alapkészségeket, mint az írás és olvasás, számolás, alaposan elsajátítsák, és emellett élvezzék az életet, játsszanak, sportoljanak, zenéljenek. Magánvéleményem szerint ebben a korban még nincs szükség külön tehetséggondozásra vagy egy idegen nyelv oktatására. De amikor tömegesen előáll egy ilyen igény a szülők részéről, akkor az iskola elindítja ezeket a képzéseket, hiszen meg akarja tartani a gyereket és a szülőt. Így lesz a kicsiknek 26-28-30 órájuk egy héten. Én a 22-24 órában hiszek, amiben már benne van az öt testnevelésóra is. Erre mondom én azt, hogy a kevesebb a több.

– Később viszont a különórák egyértelműen arról szólnak, hogy aki teheti, így pótolja azt, ami hiányzik az okta­tásból.

– Részben. Sok esetben a szülő nem fogadja el a gyerek négyesét, hanem ötöst akar. Sok szülő annak ellenére szeretné hat- és nyolcosztályos gimnáziumba beíratni a gyerekét, hogy az nem segíti a fejlődését. De sok esetben előfordul, hogy van indok a különórára. Viszont a sportról azt gondolom, nagyon jó kiegészítője az oktatásnak, rendszert visz a gyerek életébe. Mindkét gyerekem élsportoló volt, 18 éves korukig nem járkáltak el éjszakai szórakozóhelyekre, miközben a közösségi életük talán erősebb is volt, mint azoké, akik már 14-15 évesen buliztak. Ezeknek a folyamatoknak a befolyásolásában is lehet szerepe az iskolának. Alapvetően azt szeretném, ha minden gyerek ugyanolyan színvonalú infrastrukturális körülmények között, azonos lehetőségeket kapva vehetne részt a köznevelésben, akár egy hátrányos helyzetű településen, akár egy budapesti elitiskolában tanul.

– Sikerülhet ez?

– Miért ne? Ha nem sikerülhetne, nem ülnék itt. Nyilvánvalóan nem egyik napról a másikra fog menni. Ez nem olyan, mint amikor veszek egy új autót, és holnaptól abban ülök, az új módszerek, szemléletmód eredményességét csak öt-hat év múlva lehet majd lemérni.