A képviselő azt írta: „Szeretnék elnézést kérni mindenkitől, legfőképpen az érintettől. Szeretnék elnézést kérni a családomtól, az engem támogatóktól, a politikai közösségemtől.”

Hirdetés

Leszögezte: „Azok után, amit tettem, nincs helyem a közéletben. Ezért minden közéleti pozíciómról lemondok, így az EP-képviselői mandátumomról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilépek. Ez a legkevesebb, amit ebben a helyzetben meg kell tennem.”

„Szégyellem magam, még egyszer elnézést kérek az érintettől és mindenkitől, aki most csalódik bennem. Tettemért a közéleti felelősségen túl, természetesen minden jogi következményt is vállalok” – írta a Facebookon.

A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja – reagált a kormánypárt pénteken arra, hogy Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő előző éjjel tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel.

„Győrffy Balázs viselkedésére nincs mentség, aki ilyen vállalhatatlanul és elfogadhatatlanul cselekszik, annak azonnal távoznia kell a közösségünkből” – írta Facebook-oldalán a Fidesz.

A kormánypárt közösségi oldalán megjelent posztban hozzátették: „Nem tűrjük az erőszakot, pláne nem a nőkkel szemben! Aki az értékeinkkel és a szabályainkkal szembe megy, annak nincs helye a közösségünkben.”

Korábban írtuk