A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a ma miniszterelnöke élesen szemben áll Nagy Imre és az 1956-os forradalom eszméivel.

Gyurcsány Ferenc pártja ’56-os megemlékezésén vasárnap Budapesten, az Ötvenhatosok terén úgy fogalmazott: ha Nagy Imre forradalma a szabadság és a demokrácia forradalma volt, „akkor a mai magyar miniszterelnök az ellenforradalom vezetője”.

„Ha Nagy Imre forradalma a hazát akarta felemelni, akkor, ha a mai miniszterelnök az ő nevére és emlékére, hagyatékára hivatkozik, az ennek a tiszta forradalomnak a bemocskolása, elárulása, maga a pőre blaszfémia” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Az a miniszterelnök, akinek javaslatára a köztársasági elnök azt az állambiztonsági tisztet lépteti elő, aki 1989-ben azért volt felelős, hogy összegyűjtse az információkat Nagy Imre és mártírtársai újratemetése előtt és a temetés időszakában, annak a legalapvetőbb erkölcsi érzéke is megszűnt létezni. „Nem követője, hanem meghazudója és elárulója ennek a forradalomnak” – jelentette ki az ellenzéki politikus.

A DK elnöke szerint ma a demokratikus ellenzék pártjai, mozgalmai, támogatói és szavazói vehetik tisztességgel Nagy Imre és mártírtársai nevét ajkukra. Szerinte a ma miniszterelnöke, aki a szabadság és a demokrácia feldúlásában szerzett hírnevet magának, élesen szemben áll Nagy Imre és a forradalom eszméivel.

Kiemelte: tisztelettel adóznak 1956 forradalmának és meghajtják fejüket a forradalomban és az azt követően meghurcoltak emléke, különösen a forradalom miniszterelnöke és mártírtársai előtt.

A megemlékezés végén a DK elnöke és vezető politikusai koszorút helyeztek el az 1956-osok terén található emlékműnél.

MTI