Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke felszólal napirend előtt az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2020. augusztus 3-án. MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Csaknem három hete zajlik a kommunikációs háború a baloldalon, egymás hibáztatása, a felelősök keresése, miközben a súlyos választási vereség valódi okairól kevés szó esik. Sorozatunk első részében bemutattuk, hogy a DK-Jobbik-tengely miként esett neki Márki-Zay Péternek, akit egyetlen felelősként neveztek meg a szivárványkoalíció kudarcért. Az elmúlt hetek nyilatkozataiból az is látható, hogy az ellenzéki térfélen milyen mozgások, helyezkedések indultak meg, egyre inkább kirajzolódik a Gyurcsány Ferenc vezette blokk, a DK-Jobbik-szövetség, illetve a tőlük kisebb-nagyobb távolságot tartó pártok elrendeződése. Ez a politikai szereposztás tükröződik a választási vereség okairól, illetve felelőseiről szóló különböző nyilatkozatokban.

Donáth Anna, a Momentum elnöke már azt is felvetette, hogy kevesebb pártra van szükség. Az elmúlt napok alapján azonban úgy tűnik, hogy útkeresés helyett sokkal inkább azok a régi politikai reflexek tűnnek érvényesülni, amelyek a mostani bukáshoz is vezettek. Ezen változtatnunk kell, ha nem szeretnénk beletörődni a Fidesz örökkévalóságába – fogalmazott a politikus a Magyar Hang portálon megjelent írásában, ahol hét pontban foglalta össze jövőre vonatkozó elképzeléseit.

Kitért arra is, hogy „aki ott folytatja az orbánozást, ahol abbahagyta, semmit nem értett meg a vereség okaiból. Ez a gondolat persze fájdalmas, mert így mások hibáztatása helyett a saját felelősségünkkel kell szembenézni – az ember pedig általában a tükörbe szeret a legkevésbé belenézni. Főleg, ha a politikába keveredik.”

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk