Együttműködik a 2024-es önkormányzati választáson a Párbeszéd – ZÖLDEK és a Demokratikus Koalíció – az erről szóló megállapodást mindkét párt elnöksége jóváhagyta – írja a törpepárt közleménye.

Biztosak vagyunk abban, hogy az egyezség érdemben hozzájárul ahhoz: minél több várost, kerületet, települést közös ellenzéki polgármesterek és képviselőtestületek vezessenek – folytatják.

Hirdetés

Az átfogó, országos megállapodás tartalmazza a szerződő felekhez tartozó, hivatalban lévő főpolgármester és polgármesterek újbóli közös indítását a jövő évi választásokon az egész országban, valamint közös polgármesterjelöltek indítását számos, jelenleg még nem ellenzéki vezetésű vidéki városban és fővárosi kerületben

– hintették el a teljes összeborulás lehetőségét, hozzátéve, hogy értékelésük szerint a baloldali összefogás már 2019-ben is „sikeresen vizsgázott.

Karácsony Gergely pártja állította: az egyezség része, hogy 14 pontos Zöld minimum-programjukat a DK is támogatja.

Az MSZP is besorolt Gyurcsányék mögé

A Demokratikus Koalíció Elnöksége együttműködési megállapodásokat hagyott jóvá a jövő évi választásokra való felkészülés jegyében. Biztosak vagyunk abban, hogy a megállapodások érdemben hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövő évi önkormányzati választások után minél több várost, kerületet és települést közös ellenzéki polgármesterek és képviselőtestületek vezessenek – közölte nem sokkal a „Párbeszéd-ZÖLDEK”-el kötött megállapodás nyilvánosságra kerülése után a Gyurcsány-párt. Két megállapodás is született – tették hozzá.

Az MSZP-vel kötött megállapodás az egész országban számos településre kiterjed. A szerződés többek között tartalmazza a két párthoz tartozó hivatalban lévő polgármesterek újbóli indítását az egész országban. Emellett jelenleg nem ellenzéki irányítású fővárosi kerületek és vidéki települések egész sorában döntöttünk polgármesterjelöltek támogatásáról.

Átfogó, országos megállapodás született a DK és a Párbeszéd között, a Párbeszéd Zöld Minimum programját is figyelembe véve. E megállapodás tartalmazza a szerződő felekhez tartozó hivatalban lévő polgármesterek és főpolgármester újbóli közös indítását a jövő évi választásokon az egész országban, valamint közös polgármesterjelöltek indítását számos, jelenleg még nem ellenzéki vezetésű vidéki városban és fővárosi kerületben – ismétlik szinte szó szerint Karácsony pártjának közleményét.

Korábban írtuk