A DK-elnöke azután avatkozott közbe, hogy a főpolgármester megpróbált vitatkozni a tudósítóval, természetesen a tőle megszokott zavarodottsággal. Karácsony még a legegyszerűbb kérdésekre sem tudott válaszolni – Gyurcsány Ferenc sietett a segítségére. A baloldali városvezető egyre kellemetlenebb helyzetekbe keveredik nyelvtudásának hiánya, és az ezzel kapcsolatos hazugságai miatt, ennek ellenére továbbra is élvezi a pártelnök bizalmát – írja az Origo.

Hirdetés

„Azt szeretném mondani önnek, hogy szégyellje magát” – így reagált az egyik újságíró kérdésére Karácsony Gergely az összbaloldal tegnapi, dunaújvárosi sajtótájékoztatóján, miután a doktori iskolá(k)ban sikertelen, kudarccal zárult éveiről kapott egy kérdést.

Pedig a főpolgármester szombati beszédében még arról beszélt, hogy „egy olyan országban szeretne élni, ahol az embert hagyják dolgozni, ahol az újságíró kérdezhet”. Úgy látszik, ez nem vonatkozik a számára kellemetlen kérdésekre, a baloldali politikus többször is megpróbált visszaszólni a doktorijával és az egyetemi állásával kapcsolatos hazugságairól kérdező újságírónak.

A helyzet kezdett kínossá válni, hiszen Karácsony elkezdett volna vitatkozni a helyszínen lévő tudósítóval, de annyira zavarban volt, hogy még a legegyszerűbb kérdésekre sem tudott válaszolni. A Hír TV felvételén jól hallatszik, hogy a szerencsétlenkedését már főnöke sem bírta nézni. Gyurcsány Ferenc egy krákogással jelezte karácsonynak: ne válaszoljon a feltett kérdésre, erre karácsony abba is hagyta.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE KATTINTVA.

Korábban írtuk