Azt javaslom, hogy alakítsunk új kormányt új kormányfő vezetésével. Kérem, hogy a kongresszus bízza meg a párt elnökét, a választmány elnökét és a parlamenti frakció vezetőjét az új miniszterelnök megnevezésének előkészítésével” – ezekkel a mondatokkal jelentette be távozását Gyurcsány Ferenc az MSZP hétvégi kongresszusán. A kormányfő szavaira kevesen számítottak, hivatalosan csak pártja elnöksége, a szocialista megyei vezetők, valamint Fodor Gábor SZDSZ-elnök tudott előzetesen Gyurcsány szándékáról.

Bár a miniszterelnök megfogalmazott önkritikát is („tévedtem erőnket és lehetőségeinket illetően, szavahihetőségem jelentősen sérült”), a szocialisták kormányzása kapcsán sok eredményről is beszélt. Mint mondta, „nem szabad hozzájárulni, hogy mindazt, amit ez az ország megcsinált az elmúlt hét évben, azt valaki, mint egy levetett rongyot, mint egy értéktelen semmiséget kivágja az ablakon.” A kudarcokat ugyanakkor úgy állította be, mintha azok az ország, az emberek érdekében vállalt túlzott terhek következményei lennének.

A sikerpropaganda azért is furcsa, mert két és fél évvel ezelőtt, az őszödi beszédben még egészen máshogy értékelt: „És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.”

Elvesztett bizalom

Gyurcsány lépésének legfontosabb mozgatórugója az lehetett, amire áttételesen beszédében is utalt: megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét, amihez valami újra van szükség. A kormányfő ugyanis szembesült azzal, hogy teljes mértékben elveszett a bizalom iránta. A nemzetközi politikában kudarcot kudarcra halmozott: az uniónak tett javaslataitól a térség országai elhatárolódtak, Szlovákiában ennek kapcsán gúnyos karikatúra jelent meg róla, Barack Obama amerikai elnök pedig negatív példaként emlegette hazánkat. Emellett Gyurcsány egy stratégiai szövetségesét is elvesztette, a Kommerszant című lap szerint márciusi, moszkvai látogatásán összeveszett Putyin orosz miniszterelnökkel. Az újság A vezeték nem hülye című, gunyoros írásában egyebek mellett a szocialista kormányfő „zavarttá vált” arcáról, „banális” támadási kísérletéről írt.

De itthon is folyamatos vesszőfutás volt az élete. Még baloldali közgazdászok és szakértők is rendszeresen bírálták. Különösen az elmúlt két hónapban erősödött meg a kritikusok hangja, februárban például Békesi László, a Horn-kormány pénzügyminisztere így értékelte a nem sokkal korábban bejelentett Gyurcsány-csomagot: „Épeszű ember ilyet nem mond. Ha valaki azt akarja, hogy hangosan röhögjön a világ, akkor kell ilyeneket mondani.”

A miniszterelnöknek ráadásul már a baloldali sajtóban is megüzenték, mennie kell. A Népszabadság március 17-i számában például Galló Béla politológus és Gábor Péter közgazdász Gyurcsány maradjon…? Menjen…? című cikkükben ezt írják: „Saját közegében minden kunsztra képes a hatalom birtoklásáért. (…) Kedvező összképén az ront valamicskét, hogy nem tud kormányozni. Hiába bizonyult mindmáig nagy túlélőnek, csapdából csapdába menekül, válságból válságba sodródik, képtelen átlátni és irányítani a mélyebb társadalmi és gazdasági folyamatokat. (…) Gyurcsánynak is érdeke lenne, hogy helyzetét átgondolva minél előbb politikai pihenőre térjen: türelmes pártjának és önmagának ne okozzon több kárt ismeretei és önismerete hiányosságaival.”

Alternatív megszorítók

A kritikák erősödése a kormányzásra is hatással volt. Bár ősszel sikerült megállapodni a Valutaalappal az államcsődtől megmentő hitelről, majd többszöri visszavonás, módosítgatás után megszületett az idei költségvetés is, de február közepe óta nem történt semmi. A parlamentben bejelentett Gyurcsány-csomag intézkedéseiből egy sem valósult meg, holott azokat a távozó kormányfő már több mint egy hónapja beharangozta. Az Országgyűlésben hónapok óta nincs érdemi munka, pedig a gazdasági válság egyre mélyül.

Mindeközben a kritikusok konkrét intézkedéseket javasoltak a kormánynak. A tavaly év végén alakult Reformszövetség például februárban kész csomaggal állt elő. Ebben az állam saját kiadásainak radikális csökkentését, ezzel párhuzamosan az adóterhek mérséklését javasolták. Gyurcsány a csomagról úgy vélekedett: „imponáló, de társadalmi hatása időnként dermesztő”.

A kemény neoliberális kormányprogramot hirdető társaság tagjai között jobb- és baloldalinak, valamint politikailag függetlennek tartott személyek is megtalálhatóak, így Pálinkás József jelenlegi, valamint Glatz Ferenc és Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnök, Demján Sándor nagyvállalkozó, Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A különböző munkacsoportok élén is felvonult a két politikai oldal egy-egy képviselője és a gazdasági élet több szereplője is: Chikán Attila, az Orbán-kormány gazdasági minisztere és Békesi László, a Horn-kabinet első pénzügyminisztere mellett Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója és Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója jutott vezető szerephez. Legfőbb támogatójuk az SZDSZ.

A leendő, úgymond szakértői kormány edzőtáborának létrehozott Reformszövetség mellett az elmúlt két hétben felbukkant egy másik rém is, Bokros Lajos. A hírhedt volt pénzügyminisztert Dávid Ibolya hozta vissza a közbeszédbe, először az MDF EP-listavezetőjeként robbantotta vele szét a pártot, majd váratlan fordulattal miniszterelnökként ajánlgatta őt.

Bár ennek kapcsán elindultak a találgatások egy olasz mintájú „magyar Olajfa-koalícióról”, mára kiderült, egészen másról van szó. Mint ismert, a kilencvenes évek közepén a Berlusconi-ellenes olasz pártok úgy buktatták meg a kormányfőt, hogy politikai nézetkülönbségeiket félretéve összefogtak. A baloldali kereszténydemokratáktól a kommunistákig terjedő szövetség, amelyet a Berlusconi-fóbia tartott össze, a miniszterelnöki székbe segítette Romano Prodit.

Egyes elemzők úgy vélték, az Orbán-ellenesség, a kétharmados Fidesz-győzelemtől való félelem itt is adott. Bokros Lajos neve azonban hatalmas vihar kavart. Talán éppen azért dobták be őt, hogy a közvélemény könnyebben fogadja el mondjuk a halk szavú Surányi Györgyöt? Hamarosan kiderül.

Hogyan tovább?

A Fidesz–Magyar Polgári Szövetség és a KDNP álláspontja egyértelmű: az új miniszterelnököt nem a pártoknak kell megtalálniuk, hanem a választóknak. A Szövetség ismét kezdeményezte a parlament feloszlatását, ám ettől az SZDSZ, amelynek szavazatai kellettek volna a feloszlatáshoz, kezdettől fogva elzárkózott.

A liberális párt szombaton azt mondta, konkrét javaslataik is vannak a miniszterelnöki posztra. Fodor Gábor vasárnapi bejelentése azonban, miszerint legfeljebb kívülről támogatnának egy reformkormányt, de koalíciót nem akarnak, óvatos visszalépést jelez. Ennek ellenére lényegében biztosra vehető, hogy ismét megsegítik a szocialistákat.

Az MDF látszólag lukra futott. A frakció megszűnt, ugrott az állami támogatás, és vasárnap este már Bokros Lajos adott ki közleményt a párt nevében. Eszerint ha nem sikerül feloszlatni a parlamentet, ő és vadonatúj pártja nem óhajt részt venni az MSZP „hatalmi játékában”.

Ezek persze csak szavak. Ami tény, hogy az új kormányfő az lehet, aki elfogadja, hogy a pártelnökként 85 százalékos többséggel újraválasztott Gyurcsány Ferenc kesztyűbábja legyen. Mozgástere erősen behatárolt lesz, semmit sem tehet a szálakat a háttérből rángató MSZP-elnök beleegyezése nélkül.

Vélhetően az új kormány megszorításokat alkalmaz majd, hiszen az SZDSZ ehhez kötötte a megegyezést, és Gyurcsány is reformokat ígért, ráadásul az IMF-hitel kevés ahhoz, hogy érdemi lépések nélkül egy éven keresztül el lehessen kerülni az államcsődöt.

Ugyanakkor túlzott mértékű sem lehet a nadrágszíjmeghúzás, hiszen Gyurcsány Ferenc nyíltan kimondta: a baloldalnak meg kell erősödnie, hogy el lehessen kerülni a Fidesz visszatérését a hatalomba. A megalakuló kabinet kiindulópontja a Bokrosénál enyhébb, de radikális kiadáscsökkentést javasló Reformszövetség programja lehet, és az sem kizárt, hogy szerepet kap a kormányban egy-két jobboldali kötődésűként ismert szakember is, a „pártok fölött álló szakértői kabinet”, sőt Gyurcsány legújabb retorikájában már „nemzetinek” nevezett kormány látszatának erősítésére.

Bándy Péter

Bogár László:

– Teljesen bizonyos, hogy olyan személyt keresnek, aki kíméletlenül végigviszi a Reformszövetség által elkészített programot. Azonnal óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen.

Fricz Tamás:

– Ez a mostani lépés tökéletesen beleillik Gyurcsány eddigi politikájába. Ebben az a veszély is benne rejlik, hogy a korábban éppen a már nemzetközileg is politikai kalandornak számító Gyurcsány miatt szétszéledt szocialista tábor újra összejön, a korábbi elfordulók visszatalálnak a párthoz. Ha másképp nem megy, akkor az utcáról kell kikényszeríteni az előrehozott választásokat.

Mráz Ágoston Sámuel:

– A sajtóban leggyakrabban felmerült nevekkel szemben én két másik esélyest látok a miniszterelnöki posztra. Az egyik Kuncze Gábor, aki 1994 óta mindig a balliberális együttműködés kulcsa volt. A másik Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Ő pártonkívüli, a rendszerváltozás utáni években Fidesz-tag volt, így ismeri Fodort, de aztán látványosan közelített a baloldalhoz. Lényegében minden olyan kritérium ráillik, amely az MSZP-nek fontos lehet. A Fidesznek következetesen ki kell tartania az előrehozott választások hangsúlyozása mellett, ám megfontoltságra van szükségük, kerülniük kell minden olyan lépést, ami eltúlzott indulatok megjelenéséhez vezethet. Bármilyen erőszakos utcai demonstráció a balliberális oldalt erősítené.

A piszkos tizenkettő

Tucatnyi lehetséges jelölt neve bukkant fel. A híradásokból és értékelésekből éppen egy tucat nevet gyűjtöttünk össze, pillanatnyi esélyességük szerinti sorrendben.

Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, jelenleg is bankár, politikusi ambíciókkal. A kormány őt jelölte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnökének. Szombaton nem nyilatkozott arról, szóba került-e a neve.

Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, 1989–90-ben a Németh-kormány minisztere.

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Nemzetközi Bankárképző Központ volt vezetője, az egyetlen eddig felmerült női jelölt.

Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. 1994 előtt a Fidesz gazdaságpolitikai szakértője, a Wallisnál együtt dolgozott Bajnai Gordonnal, 2004 után a miniszterelnök gazdasági tanácsadója.

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, az MDF európai parlamenti listavezetője, aki saját válságkezelő programmal rendelkezik. Az eddigi szocialista nyilatkozatok ugyan kizárták a jelölését, de ez nem sokat jelent.

Békesi László, a Reformszövetség tagja, amelynek programját az SZDSZ és az MDF is támogatja. Horn Gyula kormányának egyik pénzügyminisztere, kilépéséig párttag volt. Saját szavai szerint hétfőig nem kapott felkérést.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. Vállaltan szociáldemokrata, az utóbbi időben erőteljesen kritizálta a kormány válságkezelő intézkedéseit. Neve évek óta felbukkan miniszterelnök-jelöltként.

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Neve többször felmerült már mint egy szakértői kormány vezetője.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Gyurcsány Ferenc bizalmi embere. Nem párttag, és mind az EU-s pénzek elosztása, mind a válságkezelés kérdésében került már ellentétbe az MSZP-vel.

Gráf József agrárminiszter, a kormány egyik legnépszerűbb tagja, neve többször felmerült mint Gyurcsány Ferenc lehetséges utódja. Azt nyilatkozta, nem vállalná.

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője, az MSZP alelnöke, 2004-ben őt győzte le Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusán és vált így miniszterelnök-jelöltté. Jelölése ellentmondana az eddigi stratégiának.

Chikán Attila, a Corvinus egyetem rektora, az Orbán-kormány volt minisztere. Mellette az szól, ami ellene: látszólag jobbról jön. Ha ő lenne a miniszterelnök, az a jobboldal számára egy kommunikációs katasztrófával érne föl, mert vele lehetne a jobboldali térnyerést a leghatásosabban ellensúlyozni.