Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Kiszelly Zoltán
Hirdetés

Ez egy hosszú távú befektetés Gyurcsány Ferencék részéről, akik a Jobbikkal szövetségben továbbra is a teljes baloldali összefogást követelik majd. Akik pedig kilépnek vagy kilépnének ebből, azt árulónak fogják bélyegezni – mondta Kiszelly Zoltán arról, hogy sokak szerint az LMP a DK lekötelezettjévé vált azzal, hogy Dobrev Klára országgyűlési mandátumát a zöldpárt kapta meg, amely így önálló frakciót alakíthat. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója emlékeztetett: a DK már jóval korábban megállapodott az LMP-vel arról, hogy szükség esetén átadnak nekik egy mandátumot.

Gyurcsányék nem az LMP-nek, hanem az összefogásnak tettek szívességet, amiből a DK profitál – fogalmazott a politológus.

Hangsúlyozta: a DK nagyon okosan, machiavellista módon felismerte, hogy jelen esetben érdemes betartania a megállapodást, nem pedig felrúgni azt, mint például 2019-ben tette. Kiszelly emlékeztetett: ekkor a DK meglepően jól szerepelt az EP-választáson, az ellenzék legerősebb pártjává vált, amire hivatkozva felrúgta az akkori előválasztás eredményét, miszerint Karácsony Gergely lesz a főpolgármester-jelölt. Gyurcsányék újabb előválasztást sürgettek, és ráindították Karácsonyra Kálmán Olgát, mert azt hitték, hogy a fővárost is át tudják venni – más kérdés hogy ez végül nem sikerült.

Ekkor a megállapodás felrúgása tűnt kifizetődőnek, most viszont az, hogy ezt ne tegyék. Gyurcsányék nem azért adtak mandátumot az LMP-nek, mert olyan jó fejek, hanem mert ez az érdekük – hangsúlyozta Kiszelly Zoltán, hozzátéve: az LMP pedig nem a mandátum miatt marad az összefogásban, hiszen erről már korábban egyezség született, hanem azért, mert egyedül nem tudnak bejutni az Európai Parlamentbe.

Korábban írtuk

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.