Gyurcsányék javaslata volt a budapesti atlétikai világbajnokság megfúrása
A volt kormányfő a közösségi oldalán közölte, hogy Karácsony az egy nappal korábbi javaslatukat nyúlta le – írja a Mandiner.Gyurcsány Ferenc hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében tette világossá, hogy ki áll a hátterében a főpolgármester mai, budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos bejelentésének. Karácsony Gergely csütörtök délelőtt Facebook-posztjában azt írta: „Azt javaslom a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy vonjuk vissza az atlétikai vb megrendezéséhez szükséges támogatást.”
A DK elnöke szintén a közösségi oldalán reagált az eseményekre, bejegyzésében hangsúlyozta, hogy pártjának fővárosi frakciója nyújtotta be azt javaslatot, hogy Budapest álljon el az atlétikai világbajnokság megrendezésétől. Gyurcsány posztjában úgy fogalmaz:
„Ma reggel a főpolgármester sietve be is jelentette, hogy bizony akkor így nem lesz atlétikai VB. A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel. Na meg az se baj, ha tudunk kemény döntésekhez bátorítást adni.”
A teljes cikk eléréséhez kattintson IDE.
