– Gyuri, kellene megint egy kis elterelés, valami zaftos ügy, elég nagy bajban van a kormányzás, másról kellene beszéltetni az embereket. De most ne egy újabb robbantással gyere, az óvódások sem dőlnek már be, találj ki végre valami mást.

A titokminiszter megfogadta a tanácsot, másik ügyet keresett, márpedig aki keres, az talál. Gyuri miniszter azonban szemlátomást idegenkedik a járatlan utaktól (még robbantott is egyet a nyaralójánál, úgy megszerette már ezeket a kis tűzijátékokat), ezért egy régi dossziét emelt le a polcról. Megfigyelési ügy régen volt már, most ezt elevenítette fel. Régi, jól bevált módszer, nagy előnye, hogy a megvádoltnak nincs módja védekezni, hiszen a vádat mindjárt államtitoknak lehet minősíteni, tehát a titokminiszteren kívül nem is ismerheti meg senki. Kiszivárogtatni viszont annál jobban lehet, továbbá sejtetni és érzékeltetni, és tökéletesen elterelni a figyelmet a kormány kínos balfogásairól, egészen addig, amíg az idő múlásával a feledés jótékony leple nem hull mind a kettőre, mint a zsarupalota megsorozására, a szocialista képviselők háza körüli tüzecskékre és hasonlókra.

Gyuri miniszter ezért kiadta a feladatot: megfigyelési ügyet kell keresni. Ennél aztán mi sem könnyebb. Végtére is gyakorlatilag mindenki megfigyel mindenkit, az emberek a hatos villamos ablakán át megfigyelik a járókelőket a járdán, a járókelők megfigyelik a hatos villamoson ülőket, az emberek adatokat gyűjtenek a menetrendről, a moziműsorról, mi több, telefonálnak is egymásnak, és kérdezősködnek másokról. Nézzük példának okáért, kivel találkoznak, kivel beszélgetnek az ellenzék vezető politikusai. A hentes, a könyvesbolti eladó, a taxisofőr nem igazán jó, ámbár ha a taxist Gyuszinak hívják, ki lehet hozni belőle valamit… Sajnos nem Gyuszi, Dezső. Akkor hagyjuk.

A koncepció a következő: ellenzéki politikusok adatokat gyűjtetnek kormánypárti politikusokról. Miért? Nem igaz? Dehogynem. A Zuschlagot is nem lebuktatták?

Az is úgy történt, hogy adatokat gyűjtöttek róla. A Veres Janiról már nem is beszélve, ott még rejtett kamerát is bevetettek. De a médiát most hagyjuk, a hírtévés kábítószerüggyel is hogy lebőgtetek, fiúk. Ráadásul a cikkeket nem lehet államtitokká minősíteni. Szóval a média nem jó. Inkább egy jó kis biztonsági cég, van egy csomó, tudjuk, melyik dolgozik nekik, kapjuk el az egyik ilyet.

– Főnök, elkezdtük a munkát, és máris itt az eredmény. Hoppá! A volt titokminiszter, most ellenzéki politikus telefonon beszélt az egyik volt beosztottjával, aki ma biztonsági céget vezet.

– Gyerekek, rámenni! Micsoda? Hogy egy másik volt titokminiszter is beszélt vele? Gyuri miniszter összeszorította az öklét, mint Hruscsov, mikor jelentették neki, hogy az Egyesült Államokat megelőzve sikeresen végrehajtották az első interkontinentális rakétakísérletet: – A kezemben vagytok!

És megkezdődött a biztonsági cég titkos nemzetbiztonsági megfigyelése. Teltek-múltak a hónapok, és a hálón nem akadt fönn semmi. Semmi. Semmi. Semmi. Csak üres fecsegés, hogy hogy van a gyerek, jó volna egyszer összefutni, mit szólsz, mik vannak, nyert a Fradi, ilyesmi. Legalább egy ürgebőrbe varrt üzenet, valami incifinci összeesküvés bejönne, amit majd föl lehetne hizlalni.

– A Főnök eredményt akar, nem majd, hanem most! Virág elvtárs is megmondta: mi az, hogy nincs homok, elvtársam? Akkor csinálunk, elvtársam!

És ekkor befutott a nagy hír: bizonyos ellenzékiek információt kértek bizonyos kormánypárti politikusokról. Hohó! Ebből már ki lehet hozni valamit. Az igaz, hogy az információk gyűjtése a világ legtörvényesebb tevékenysége, hogy mást ne mondjunk, az egész újságírószakma ebből él, de ha rájuk fogjuk, hogy törvénytelen eszközöket is használtak, akkor már készen is van a konstrukció.

– De hogyan bizonyítjuk a törvénysértés?

– Sehogy, buta fiú, államtitokká minősítjük az egészet, és már nem is kell bizonyítani semmit.

– Nagy koponya vagy, főnök. De hogy megyünk be a biztonsági céghez, hogy szerezzük meg az anyagaikat? – kérdezték a fiúk.

– Már ez is gond, már egy nyamvadt ürügyet sem tudtok összehozni? – Gyuri miniszter fáradtan hátradőlt. – Lőfegyverrel való visszaélés. Mindent nekem kell kitalálnom?

És eljött a „D” nap, a nagy lerohanás, Gyuri miniszter emberei talpig fegyverben, döntve-borítva berontottak a biztonsági céghez és begyűjtötték az összes létező eszközt, amibe áramot vezetnek. Tiltott lőfegyvert is kerestek (hátha…), de csak egy szakadt csúzli került elő, ezért a vád ott helyben átalakult egy nagy internetes levelezőprogram feltörésére. Ez nem volt túl jó ötlet, mert a nagy internetes levelezőprogramok gazdái odaszóltak Gyuri miniszter főnökének, hogy állítsa le az emberét, velük ne szórakozzon, mert nem lesz jó vége.

Gyuri miniszter ezért új ötlettel állt elő: az új vád a kormányzati információs gerincháló megcsapolása.

– Főnök, mi az a gerincháló?

– Nem mindegy, más sem tudja, a fő, hogy olyan szakszerűen hangzik. De sajnos ez sem jött be, mert az informatikai szakemberek tizenhárom évestől fölfele körberöhögték a vádat.

Gyuri miniszter inkább visszatért a járt útra. A kémprogramot májusban egyszer már bevette a sajtó a budapesti BKV-botrány ügyében, napokig csámcsogtak rajta, az elterelő művelet tökéletesen működött, most is működni fog. Nagy előnye, hogy nem kell semmit bizonyítani, Gyuri miniszter hivatalába úgysem mehet be még az ügyészség sem, nemhogy az ellenzék, de ha bejutna is, ugyebár már letöröltük azt a digitális spiont, üssék bottal a nyomát. Eléggé kozmás ugyan, hogy a nemzet biztonságára hivatott főtitokhivatalba csak úgy be lehet sétálni kémprogramokat telepíteni, de ezt majd nem domborítjuk ki.

A fiúk otthon szépen átnézték a sok elektronikus kütyüt, és az egyikük talált egy telefonbeszélgetést, amelyen Pista azt mondta Gézának, hogy a Béla szerint a Tivadar megbízta a Lajost, hogy gyűjtsön neki adatokat az Ibolyáról, és az egészet a Ferdinánd fizeti, de ő inkább hülyének tettetné magát, ha Géza is egyetért. Hopp, mondta Gyuri miniszter, ez kapóra jön az Ibolyának, ott az a kekec kis pasas, aki ki akarja szorítani, ezzel jól megszívathatja. Parancsoljon, Ibolya asszony, nem tartozik semmivel, használja egészséggel, majd egyszer kérünk magától valamit.

Ibolya asszony az átadott hangfelvétellel meg még néhány olyannal, amit nem volt szabad nyilvánosságra hozni, kivégezte az ellenfelét. A sajtó lelkesen vetette rá magát a sztorira.

– Főnök, zseni vagy, mindenki azt hiszi, hogy ez a főügy, pedig csak melléktermék.

– Jól van, jól van, csak tartsátok a szátokat. Illetve indíthatjátok a kiszivárogtatási fázist. A baráti sajtó mindennap kapjon valami információt. Jól gazdálkodjatok, hetekre kell az anyagot beosztani.

– Főnök, van egy kis gond, az Ibolya kihívója nem akar visszalépni, meg kellene kicsit szorongatni a gyereket.

– Rendben, 14-es terv, két áttételes ráijesztés. Egy emberünk, aki NBH-s jelvényt hord, ami alapján majd letagadhatjuk, hogy NBH-s (na, milyen?) egy éjszakára lekapcsolja ennek a gyereknek az egyik emberét, aki ettől összetojja a gatyáját.

– Nagy vagy, főnök, összetojta. Innen már önjáró a dolog, mi erről a vonalról most le is szállhatunk. Folytatódhat a nagy elterelés, ami egyúttal az ellenzék levadászása.

A vád: törvénytelen eszközök alkalmazására adtak utasítást. Mi erre a bizonyíték? Államtitok. Milyen törvénytelen eszközökről volt szó? Államtitok. Kit kellett megfigyelni? Államtitok. Mikor és hogyan történt az utasítás? Államtitok. Meddig jutottak a megfigyelésben? Államtitok. Kik vettek benne részt? Államtitok.

– Na, ebből jöjjenek ki, ha tudnak. Ha tiltakoznak, magukra húzzák az ügyet. Néhány buzgó ellenzéki már húzza is. Ha hallgatnak, azzal beismerik a vád jogosságát. Ez aztán a titkosszolgálati játszma.

Gyuri miniszter elégedetten dörzsöli a kezét. Csak egy dologgal nem számol. Hogy az emberek kilencvenkilenc százaléka már azt sem hiszi el neki, amit kérdez.

Bencsik Gábor