Ha akarjátok, nem mese

– Milyen ember képe rajzolódik ki Herzlről ön előtt a sokévnyi kutatómunka után? A napló olvasása alapján milyen személyiséget, milyen embert ismer meg az olvasó?

– Herzl vitathatatlanul nagy formátumú ember volt, ennek minden nehézségével együtt. Neve egyet jelent a cionizmussal, Izrael 1948-as létrehozását követően államalapítóként tisztelt ikonná vált. Éppen ezért is lebilincselő olvasmány a naplója, mert bepillantást nyújt egy történelmi alak mindennapjaiba, küzdelmeibe, belső dilemmáiba. A Naplót olvasva láthatjuk őt olykor esendőnek és gyarlónak is; minden bizonnyal nem volt könnyű ember. Van ugyanakkor benne valami egészen csodálatraméltó, ami megkülönbözteti tőlünk, átlagemberektől: a kitartása. Megannyi kudarc érte, de ő kérlelhetetlenül ment előre és küzdött az általa elindított politikai cionizmus céljának megvalósulásáért. Ritka bátor ember volt, ráadásul roppant tanulékony, és tudott alkalmazkodni.

– Herzl Pesten született, és a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban érettségizett. Izrael Állam megálmodója magyar volt, magyarként tekintett magára, vagy csak és kizárólag zsidóként?

– Összetett identitásrétegekről beszélünk, ráadásul a nemzethez kapcsolódó mai fogalmi és értelmezési kereteink sok esetben nem igazítanak el bennünket a korszak viszonyaiban. Hivatkozott magára pesti zsidóként, osztrák állampolgárként, az esetek többségében német identitását hangsúlyozta. Az idő előrehaladtával pedig „zsidó államférfivá” vált, ahogy fogalmazott. A kérdés tehát nem fekete-fehér, az azonban egyértelmű: Pesten született, itt élt 18 éves koráig, kitűnően beszélte a nyelvet, hatott rá a magyar nacionalizmus, és magyar nyelvű hazafias verseket is írt. Rendszeresen járt Pestre, és szívügye volt a magyar zsidóság sorsa. Vámbéry Ármin magyar orientalistát, aki segítségére volt a szultánnal való kapcsolatfelvételben, honfitársának nevezte, ahogy egy magyar cionista vezetőnek is budapesti születésű honfitárs­ként jellemezte magát, akivel hozzá lehet adni egyet a magyar cionisták számához. Árulkodó az is, hogy az egyetemen olykor a magyart tüntette fel anyanyelveként. Mind feleségének, mind legfontosabb szövetségesének, Max Nordaunak is magyar gyökerei voltak. Magyar kötődéséről árulkodik, hogy a párizsi zsinagógában járva a gyermekkori Dohány utcai templom emlékképe elevenedett meg benne, vagy hogy a zsidó államról szóló víziójában a magyarokat Júdea huszárjaiként, lovastábornokokként írta le.

– Mit jelent a cionizmus? Egyszerűen zsidó nacionalizmust? Egy a XIX. század nemzeti mozgalmai közül?

– A Herzl által képviselt politikai cionizmus lényege az volt, hogy a zsidók Palesztina területén létrehozzanak egy zsidó államot. Úgy látta, hogy a zsidóság számára a jogi értelemben vett egyenlőség és az asszimilációra való törekvés nem megfelelő megoldás, mindez csak újratermeli az antiszemitizmust. Éppen ezért radikálisan új utat kínált, a nemzeti alapú elszakadást. Elgondolása visszatükrözte a korabeli európai nacionalista korszellemet: ahogy a franciáké Franciaország, az olaszoké Olaszország, úgy a zsidóknak is joguk van saját államhoz. Vagyis az ő felfogása szerint a zsidóság nemzet, miközben a korabeli zsidóság túlnyomó része mindent megtett azért, hogy kizárólag vallási kategóriaként kezeljék. Önmagában a Palesztinába való visszatérés gondolatát nem Herzl „találta fel”, de ő volt az, aki politikai programmá fordította le, hozzárendelt egy működő szervezetet, tömegmozgalmat épített ki, és igyekezett nagyhatalmi támogatást is szerezni.

– Milyen volt az a társadalmi közeg, amelyben a kozmopolita pesti zsidó elhatározta, hogy szükség van zsidó hazára?

– A neológ, asszimiláns családból jövő Herzl élete utolsó kilenc évében foglalkozott aktívan a zsidók ügyével. Sorsfordító volt számára, hogy tudósítóként ott lehetett a Dreyfus-ügy kezdetekor Párizsban, ahogy az is elgondolkodtatta, hogy Bécs egy antiszemita politikust választott magának polgármesternek. Érzékelte, hogy az 1890-es évekre egyre több feszültség gyülemlett fel az Osztrák–Magyar Monarchiában, és mindezt elsősorban a zsidóságra nézve tartotta veszélyesnek. Sose tudjuk meg, hogy ha családjával nem költözik Bécsbe 18 éves korában, elkezd-e valaha mélyebben foglalkozni a kérdéssel, Budapest ugyanis zsidó paradicsomnak számított a korszakban, a cionizmus nem is tudott itt teret hódítani.

– Milyen volt Herzl korabeli megítélése? Miért éppen Kelet-Európában talált Herzl értő fülekre?

– Mind ő maga, mind a cionizmus programja az első perctől kezdve megosztó volt. Kezdetben sokan csak egy fantasztának, futóbolondnak tartották. Kevesen hittek benne az elején, gúnyolták, még saját közvetlen környezete is megkérdőjelezte mentális épségét. Idővel azonban egyre komolyabban vették, és a cionizmus súlyos vitákat gerjesztett. Önmagában a zsidóság nemzetként való definiálása töréspontot képezett a zsidóságon belül. Emellett a cionizmust ellenzők részben veszélyesnek és károsnak tartották Herzl tevékenységét, mert úgy vélték, kockára teszi azokat az eredményeket, amelyeket a zsidóság az asszimilációs stratégiával korábban már elért. Ugyanígy kapott bírálatot vallási alapon is, hiszen az emberi akarat által akarta megszüntetni a diaszpóralétet, ez azonban ütközött azzal a hittel, miszerint mind a szétszóratás, mind annak megszüntetése csak isteni akarat függvénye lehet. Herzl ott volt a legnépszerűbb, ahol a zsidóság helyzete a leginkább kétségbeejtő volt, így például az Orosz Birodalom területén, hiszen ott a zsidóság nem érezhette úgy, hogy az állam, amelynek a területén él, biztonságának záloga lenne.

– Miért hallgattak Herzlről a rendszerváltás előtt? Mi volt a bűne a kommunisták szemében?

– Személye elválaszthatatlan a cionizmustól, az pedig ideológiai és pragmatikus okokból sem volt tolerálható a kommunista diktatúra számára. Egyrészt a herzli nacionalizmus szembement a kommunizmus internacionalizmusával és azzal az egyenlősítő politikával, amit a kommunista hatalom a zsidóság vonatkozásában is hirdetett. Másrészt a fordulópont akkor jött el, amikor egyértelművé vált, hogy a frissen megalakult Izrael Állam a Szovjetunió minden reménykedése ellenére nem az ő, hanem az Amerikai Egyesült Államok szövetségese lesz a hidegháborúban. Innentől kezdve megpecsételődött a magyarországi cionista mozgalom sorsa, annak egyetlen, a holokausztot követő felfutási időszakát megtörte a diktatúra: a Cionista Szövetség nem folytathatta működését, a cionizmus és vele együtt pedig Herzl évtizedekre tabusítva lett.

– És miért mellőzte a magyar politikatudomány, a közgondolkodás ez idáig?

– Egészen a rendszerváltoztatásig ez a magyar zsidóság sajátos fejlődésére volt visszavezethető. A cionizmus itthon nem légüres térbe érkezett, a magyar zsidók magukra ugyanis nem hazátlanként tekintettek, többségük a magyar nemzettel azonosította magát. Így Herzl mozgalma konkurenciát jelentett, ilyen-olyan módon mindenki érdekét sértette. A dualizmuskori hatalom politikai érdekeivel is ellentétes volt egy zsidó állam megalapításának és ezáltal a zsidók kivándorlásának támogatása. A magyar zsidóság többsége a dualizmus liberális zsidópolitikájával szakító Horthy-korszakban sem változtatott asszimilációs életstratégiáján, a fennálló hatalom pedig a harmincas évektől egyre erőteljesebben lépett fel a baloldali cionista csoportok ellen. A kommunizmus vádja végül az egész mozgalomra kiterjedt. Ezt követte a negyvenes évek végétől évtizedekig tartó, már említett tabusítás. Megvan tehát a magyarázata, hogy egészen 1989–90-ig miért nem került Herzl a közgondolkodás fókuszába. Személye azóta már nem tabu, született róla több életrajz, az ő nevét viseli a Dohány utcai zsinagóga előtti tér, és megannyi más fejlemény történt emlékének ápolására.

– Herzl Tivadar álma végül valóra vált, Izrael ma a világ zsidóságának otthona. Mit tanulhatunk ebből a sikerből mi, magyarok? Egy Palesztinában létrejövő zsidó ország éppolyan valóságtól elrugaszkodott elképzelés volt Herzl saját korában, mint az, hogy egy nap Kolozsvár újra magyar város legyen…

– Nem feltétlenül állítanám párhuzamba a kettőt, és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy eddig Herzl nézőpontjából beszéltünk a kérdésről, de azt is tudjuk, hogy Izrael létrejötte milyen feszültséggócot hozott létre a térségben. Ennek megítélése tehát nézőpont kérdése. Általánosságban azt gondolom, hogy politikai és személyes síkon is fontos tanulság Herzl naplójából, hogy az ember merjen álmodni, merjen bátornak lenni, és minden külső nehézség ellenére tartson ki a saját meggyőződése mellett. Herzl Ősújország című regényének sokat idézett mottója is az emberi akarat szerepét hangsúlyozza: „Ha akarjátok, nem mese!”