Ha buta gyereket akarsz nevelni, adj a kezébe okostelefont

– Sok előadást tart iskolásoknak, szülőknek, pedagógusoknak. Fél év után milyenek a tapasztalatok az okoseszközök iskolai tiltásával kapcsolatban?

– Természetesen mint más korlátozó intézkedéseknél, ez esetben is voltak bizonyos ellenérzések, tiltakozások a diákok és a tanárok részéről. Az UNESCO a 2023. júliusi jelentésében már javasolta a telefonok kitiltását a cyberbullying, vagyis az online zaklatások és a diákok krónikus figyelemelvonása miatt. A visszajelzések, tapasztalatok pedig a vártnál is kedvezőbbek. Újra beszélgetnek a gyerekek, ismét zsibongás van az iskolában, kreatívan ki kell találniuk valamit, hogy elfoglalják magukat a szünetekben vagy a lyukasórán. Játékokat visznek be az iskolába, újra divat lett kártyázni, ahol sporteszközök vannak, használják őket, rúgják a bőrt.

– Döbbenetes, hogy erről „fejleményként” beszélünk. Ez nem így volt az elmúlt években?

– Bárhol külföldön, ahol korábban eljutottak már a hasonló tiltásig, ugyanezekről a jó tapasztalatokról számoltak be. Amikor kitiltjuk a telefont, akkor valójában időutazáson veszünk részt, és visszatérünk abba a 2011-2012 előtti korba, amikor még nem volt okostelefon, illetve nem volt még ennyire elterjedt a használata. Akkor még azokat a természetes dolgokat csinálták a gyerekek szabadidejükben, amiket régen.

– Mikor vált tömegessé ez a probléma?

– A 2010 és 2015 közötti években kezdett elterjedni az okostelefon a hagyományos „butatelefonok” lecserélésével. Az 1996 és 2009 között született Z generáció tagjai is ekkor kapták meg az első készüléküket, jellemzően a szüleiktől. Ráadásul 2012-ben vásárolta meg a Facebook az Instagramot, amely addig csak egy marginális, főként dizájnerek által használt felület volt. Mark Zuckerbergék applikációt fejlesztettek hozzá, és az új telefonokra letölthető alkalmazással szó szerint beszippantották a gyerekeket. Majd 2010-ben jött ki az iPhone 4, az első okostelefon, amelynek előoldali kamerája volt, így a szelfizgetés mindennapossá vált. Ezt a „csomagot” kaptuk tehát a nyakunkba – mi, felnőttek is, de a hatások a gyerekeket sújtották a leginkább. Jonathan Haidt, a neves szociálpszichológus a The Anxious Generation, a napokban A szorongó nemzedék címmel magyarul is megjelent könyvében szemléletesen úgy fogalmaz, hogy 2012 előtt élmény- és játékalapú volt a gyerekkor, azóta viszont okostelefon-alapú lett. Az előzőben a gyerekeknek még volt idejük minden olyanra, ami nemcsak örömöt okoz nekik, de a fejlődésükhöz is elengedhetetlen: élő játék, sport, beszélgetés, olvasás, írás, kreatív tevékenységek. Az okostelefon korában minderre nincs idő, mert helyettük az elképesztő mértékű képernyőidő visz mindent. A 8–12 éves korosztály ma átlagosan öt és fél órát tölt képernyő előtt, a 12–18 éves korosztály nyolc és fél órát. És ezek átlagok, tehát sok gyerek ennél még sokkal több időt képernyőzik!

– Mit okozott ez a teljes életmódváltás?

– Sajnos nemcsak azt látjuk a különböző felmérésekben, hogy a képernyő előtt töltött idő rohamosan nő, hanem ugyanekkortól, tehát 2015 óta emelkedett markánsan a depresszióval, szorongásokkal, különböző mentális betegségekkel kezelt fiatalok száma is. A legnagyobb bajt a közösségi média, a videójátékok és a pornográf tartalmak okozzák. Ezt a hármast tartják szakemberek a legtoxikusabbnak. Az egész okostelefonra épülő iparág olyan manipulációs mechanizmusokat használ, hogy minél többen minél többet használják, és az eszköz minél inkább beszippantsa a felhasználót – a gyerekeinket.

– A józan gondolkodású emberekben azért csak felvetődik a kérdés: miért veszik meg az okostelefont a szülők akár már az alsó tagozatos, 8-10 éves gyereküknek?

– Sajnos ez egyfajta társadalmi normává vált. Ezeket a mentális problémákat ilyen fiatal korban korábban nem ismertük. Ma ott tartunk, hogy egyre hangosabban próbáljuk felhívni a figyelmet a veszélyekre, talán többen tudatosabbak is lettek e téren, de az emberek az okostelefont még ma sem úgy kezelik, mint mondjuk a cigarettát, amelyet 18 éves korig tiltunk. Tehát a szülő ma is könnyedén megveszi a kisgyerekének, mert az ő szemében az okostelefon még mindig csak egy ártalmatlan szórakoztatóeszköz. Amikor ott ül egy előadáson 150 felsős gyerek, és felteszem a kérdést, kinek van okostelefonja, kiderül, hogy csak négynek-ötnek nincs – őket mindig külön megdicsérem. És kinek van úgy okostelefonja, hogy nincs rajta semmilyen korlátozás? Döbbenetes, hogy erre a kérdésre a diákok körülbelül harminc százaléka és jellemzően a kisebbek jelentkeznek. A szülőknek rá kell ébredniük, hogy nem lehetnek tétlenek. Sokan közülük csak annyit mondanak erre, hogy majdcsak túléli, hiszen „én is túléltem”. De ez teljesen más, mint az ő korukban a televízió! Chasing you – mondja az angol, tehát úgymond üldöz téged az eszköz. Ha nem akarod használni, akkor is fogod, mert már be vagy kötve pszichésen, gondolsz rá. A telefon elkezd zizegni a zsebedben, hangjelzéseket ad le, figyelmeztet, hogy nézd meg újra és újra, keresed a pozitív megerősítéseket és nyitogatod ki az alkalmazásokat. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ezt a problémát nem a szülők okozták, ők is ugyanolyan elszenvedői, mint a gyerekeik.

– Az okostelefonnal, illetve a függőséggel kapcsolatban az egyik kulcs a dopamin. Mit kell tudnunk róla?

– Végeztek olyan egérkísérletet, amelyben blokkolták az egerek dopamintermelését, és 15 centire tőlük odaraktak ennivalót. Ám az egerek ezt a kétlépésnyi távolságot sem tették meg, nem volt meg bennük hozzá a motiváció, hogy elérjék az ételt. Amikor betették a szájukba az ennivalót, akkor persze jóízűen megették. Vannak tevékenységek, amelyek normális módon emelik a dopaminszintet. Ezek szükségesek az idegrendszeri fejlődéshez. Egy jóleső séta, kirándulás után, egy kimerítő sporttevékenység, edzés után érzi ezt az ember. A dopaminszint egy idő után újra lecsökken, majd ismét motiválja az embert, hogy újra kiránduljon, ismét eddzen. Úgy kell elképzelni, mint egy libikókát: egy kis élvezet után a szervezet szeretné visszaállítani az egyensúlyt, ezért „tesz oda” egy kis fájdalmat. Ha folyamatos képernyőzéssel, jutalmazással brutális adag élvezethez juttatom a szervezetemet, akkor később ugyanúgy át fog fordulni, és a libikóka átbillenésével az már nagyon fog fájni. Ez az a fázis, amikor rosszul érzi magát az ember, depresszióhoz közeli állapotba jut. A gyerekeket meg szoktam kérdezni, hogy volt-e már olyan, hogy le akarta tenni a telefont, de nem tudta – erre szinte mindenki jelentkezik. És arra a kérdésre is, volt-e már olyan, hogy rosszabbul érezte magát a telefonhasználat után, mint előtte.

– Mi következik ilyenkor?

– Ebben a fázisban senki nem szeretne bennragadni, ez nem kellemes állapot. Ekkor még többet kezdenek telefonozni, mert a túlhasználat miatt tolerancia alakult ki, egyórányi videójátékozás már nem termel annyi dopamint, mint előtte, így növelni kell az időt. Szép lassan létrejön a teljes függés. Az agy nagyon szereti a dopamint. És ha a képernyőtől több dopaminhoz jut, mint természetjárásból, sportból, zenéből, személyes találkozásból, beszélgetésből, akkor ahhoz fog ragaszkodni. Az az első komoly figyelmeztető jel, hogy valami baj van, ha a gyerek már nem akar a barátaival találkozni, nem akar kimenni a természetbe, nem akar játszani, sőt nem akar enni. Ezek az eszközök ugyanazt a dopaminalapú jutalomutat használják, mint az alkohol, a cigaretta vagy a drog. A gyerek minél több tevékenységet végez rendszeresen, annál több idegpályája erősödik meg, annál több marad meg belőlük és annál okosabb lesz. De a folyamatos képernyőzéssel nagyon kevés idegpálya erősödik. Martin Jan Stránský cseh neurológus, a Yale Egyetem professzora egyenesen azt mondja: ha buta gyereket akarsz nevelni, adj a kezébe okostelefont!

– És ahogy utalt is már rá, a probléma sokkal korábban jelentkezik, csecsemőkorban akár.

– Óvónők mesélik, hogy a kiscsoportba érkező húsz kisgyerek közül öt-hat nem tud mit kezdeni magával – keresik a kép­ernyőt, keresik a stimulust. Aki a képernyőhöz szokott hozzá, annak nem tudja megadni az örömöt a legó, a tologatós autó, a baba. De még eggyel visszamegyek. Gondoljunk a digitális bébiszitterre – őt minden szülő ismeri: leteszi a gyerek elé a telefont, és megnyugszik. Szomorú, de ma már olyan babakocsikat árulnak, ahol a gyerek előtt van egy tartó, hogy oda lehessen tenni neki a telefont. A digitális autizmus a mindennapjaink része, egészen kicsi gyerekeket visznek be kezelésre azért, mert nem úgy fejlődnek, ahogy kellene. Pedig egybehangzóan mondja minden gyermekorvos, pszichológus, pszichiáter és más szakember, hogy 3 éves korig nulla képernyő legyen! 3–5 éves korban is legfeljebb annyi, hogy a nagymamának együtt telefonálunk egy videóhívással. A gyermek fejlődése szempontjából a legkritikusabb időszak 5 éves koráig tart, ebben az időszakban rengeteget fejlődik az idegrendszer. Ez olyan, mint a ház alapja. Ha erős, arra mindent lehet építeni, ha nem, akkor baj van. Volt kisgyerek, aki nem akart megfordulni félévesen. Az édesanyja úgy gondolta, hogy most már ideje lenne forognia, ezért egyik oldalról a másikra oldalra rakta a telefont a fekvő gyereknél, hogy fordulásra késztesse.

– Felnőttkorban is súlyos függőségeket látunk. Nemrég olvashattuk például a médiahatóság felmérésében, hogy a megkérdezettek 45 százaléka számára elviselhetetlen volna a mobilinternet, illetve az okostelefon hiánya.

– Azt azért fontos látni, hogy óriási a különbség: amikor a felnőtt okostelefont kezd használni, ő már kifejlett idegrendszerrel teszi ezt, normál esetben megvan a megfelelő önkontrollja és védekezési mechanizmusa. Persze ezek a készülékek annyira rafináltak, annyira addiktívak, hogy a felnőttek egy részét is behúzzák. Aki az okoseszközén dolgozik, tudja, miről beszélek. Hihetetlen akaraterőre van sokszor szükség, hogy a munkára figyeljünk, hogy az egyetemista a vizsgájára készüljön, és ne a telefonjára bambuljon.

– Az iskolai mobiltiltás nem is ér szinte semmit a példaadás nélkül.

– Pontosan. A gyerekek telefonhasználati szokásainak rendbe rakása a szülőknél kezdődik. Azt szoktam javasolni, hogy a gyerekek este már ne vihessék be a szobájukba a telefont. De ez a szülőkre is vonatkozik! Ne azzal keljünk, feküdjünk! A gyerek magától nem tud döntéseket hozni a telefonhasználatról, a szülőtől van szüksége szabályokra és gondoskodó szeretetre. A digitális tudatosságot csak a szülő képes megteremteni azzal, hogy miként építi fel a családi életet. Amiben van együtt töltött minőségi idő, családi programok, kirándulás, de benne van az is, hogy mikor mennyi képernyőzés fér bele.

– Mit javasol, meddig ne vegyünk saját okostelefont a gyerekünknek?

– A már említett Jonathan Haidt nyomán én is azt mondom, hogy egy gyereknek 14 éves korig ne legyen saját okostelefonja, 16 éves korig pedig kerülje a közösségi médiát. Ez nem azt jelenti, hogy például ne használhatna hagyományos készüléket, de olyat, amely internetezésre alkalmas, nem volna szabad megvenni ennél fiatalabbaknak saját használatra.

– Egyre több helyen kezdenek visszalépni a korábban erőltetett digitális tananyagtól is. Nálunk még most is gőzerővel zajlik az iskolák „digitális képességeinek” fejlesztése. Hogy látja, az iskolai mobiltiltás után nem kellene ebből is kicsit visszavenni?

– Ha a gyerek jobb esetben meg is csinálja, amit a tanár kér, utána egyből elkezd tiktokozni. Ezért kétélű fegyver a digitális tananyag, a finneknél például tavaly november végén elkezdték kitenni az osztályteremből a laptopokat is. A személyes véleményem az, hogy alsó tagozatban semmilyen technikára nincs szükség. Később is csak a megfelelő technikát kell bevezetni, amelynek nincs figyelemelvonó képessége, amely alátámasztja a tanult tananyagot. Ha valamilyen tiltás szóba jön, sok szülő aggódik a digitális készségek miatt, mert azt látja, hogy az a gyerek, aki korábban kap saját eszközt, sokkal előrébb tart. Igen, a szórakozásban, mert 99 százalékban arra használja. A digitális kompetenciának nincs sok értelme gyerekek esetében. Ha egy 15 éves gyereknek, akinek azelőtt soha nem volt a kezében, odaadok egy telefont, fél óra alatt megtanulja használni. Ráadásul a technológia olyan ütemben fejlődik, hogy amit megtanulunk, két-három éven belül elavultnak számít.

– Mit hoz a közeljövő?

– Elképesztő fejlesztések zajlanak, könnyen lehet, hogy öt év múlva már nem okostelefonról, hanem digitális szemüvegről kell majd beszélnünk. Annak a gyereknek van előnye ebben a hihetetlenül gyorsan változó világban, aki olyan idegrendszeri érettséggel jut el 15-17 éves koráig, amire lehet építeni a későbbiekben. Az ilyen gyerek bármilyen új technikát könnyen megtanul majd, méghozzá azért, mert megvannak azok az alapkészségei, amelyeket éppen a különböző fizikai tevékenységek által, és nem a telefonozásból szerzett meg. De most azt a nagy csomagot, amiről beszéltünk, a techcégek megfejelik még a mesterséges intelligenciával és a metaverzummal is. Döbbenetes olvasni arról, hogy kisgyerekek a saját kis chatbotjukkal beszélgetnek akár órákat, mert „ő” a legjobb barátja egy-egy introvertált, kirekesztett gyereknek. Elgondolkodtató az is, hogy Mark Zuckerberg két éve jelentette be a metaverzumot, vagyis a virtuálisvalóság-világot, amely a két dimenziós képernyőt a VR-szemüveg segítségével három dimenziósra bővíti. Még az okostelefon rendes használatát sem tudtuk egészséges mederbe terelni, és máris két olyan újabb problémahalmaz tornyosul előttünk, amely még inkább be fogja szippantani az alfa-generációt.