Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

A miniszterelnök emlékeztetett, Brüsszel olyan programot fogadott el, amelynek értelmében az Európai Uniónak 2030-ra készen kell állnia egy Oroszország-ellenes háborúra.

Ami azt illeti, a brüsszeli őrültek el is kezdték dresszírozni az európai embereket a háborúra.

Két hete a francia vezérkari főnök azt mondta, hozzá kell szokni, hogy a családok gyermekei majd meghalnak a háborúban, a NATO Katonai Bizottságának elnöke szerint megelőző csapást kell mérni Oroszországra, Kaja Kallas észt uniós külfőasszony harciasan felkínálta mindenki más életét és vérét, a korrupciós találatokkal körbelődözött Ursula von der Leyen pedig az európai emberek pénzét az úgynevezett Ukrajna katonai vereségének elnyújtására és így a halottak számának megsokszorozására.

Ezek szemlátomást tényleg szó szerint halálosan komolyan gondolják, hogy nem elég Európát muzulmán tömegek bevándoroltatásával, nemváltoztató büszkeséggel és magukat reptéri kifutópályákhoz és – ami rosszabb – pótolhatatlan képzőművészeti remekművekhez csirizező klímahülyék ideológiai előállításával pusztítani, még egy jó kis Oroszország elleni hadjárat is hadd szóljon, biztos, ami biztos. Napóleon és Hitler ugyan rajtavesztett, de majd most Ursula és Kaja néni hadvezérek megoldják.

Nyugat-Európa tébolydává züllése önmagában is dermesztő, de ráadásul itt van most ez a brüsszeli mentelmi joggal is marokra fogott foltos nadrágos emberke, aki kétségbeesett sóvárgással szeretne Orbán Viktor lenni, de hit, tehetség, alázat, elkötelezett ügyszolgálat híján kénytelen beérni azzal, hogy Magyar Péter. A lét ily kínzó börtöne veszedelmes ügynökké nyomorította szegényt, még ha esetleg ő ezzel nincs is tisztában, mert a horizontja csak a tükörig terjed, amiben kedvtelve nézegeti magát, mint Törpojáca a Hupikék törpikék rajzfilmsorozatban.

– Ha Brüsszel-párti kormányunk lesz, belevisznek minket a háborúba – figyelmeztetett Orbán Viktor Kecskeméten. Igen, ez valós veszedelem.

Brüsszel egy részeg, félkegyelmű ámokfutó által kanyargatott horpadt tragacs letörött tükrökkel, rükvercbe ragadt sebességváltóval, defektes gumikkal, törött tengellyel, és a tiszás bagázs a bólogató kutyus a kalaptartón. Nem érdemes ilyen járgányra befizetni.