Háborút üzen a múlt?

– A történelem az élet tanítómestere, tartja a mondás. Találunk példát hasonló nagyarányú haderőfejlesztésre a múltban, mint ami 2016 óta zajlik például a Magyar Honvédségben?

– A két világháború közötti időszak kézenfekvő, hiszen, akárcsak 2016-ban, az alapoktól volt kénytelen az ország elkezdeni a haderőfejlesztést. Akkor egy vesztes háború után kellett minél gyorsabban talpra állítani a haderőt úgy, hogy a trianoni békediktátum rendkívül keményen korlátozta ennek a lehetőségét, tiltva például harckocsizó alakulatok vagy légierő felépítését.

– Mikor lehetett elkezdeni az építkezést?

– Noha voltak próbálkozások, például ezernyi trükkel, rejtve légierőt létrehozni, érdemben csak az 1920-as évek második felében lehetett elindítani a haderőfejlesztést. 1927. március 31-ig a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság működött Magyarországon, amelynek az volt az alapvető feladata, hogy figyelje, a trianoni békediktátumban engedélyezett keretek között marad-e a haderő létszáma és fegyverzete. Jegyezzük meg, ebben az időszakban komolyabb fejlesztéseket amúgy sem engedett volna az ország gazdasági helyzete, hiszen még az engedélyezett 35 ezer fős haderőt sem tudták maradéktalanul felállítani. A fegyverzet pedig gyakorlatilag az első világháború időszakából visszamaradt készleteket jelentette. De még be sem indultak igazán a folyamatok, máris jött a leállás 1929 és 1931 között a világgazdasági válság miatt. Érdemében tehát az 1930-as évek közepén lehetett elindulni. Rátz Jenőnek, a HM VI. csoport főnökének – amely a „rejtésben” a Honvéd Vezérkar főnöke szolgálati állást takarta – volt egy tervezete, ami rendkívül jelentős összeget, 1,7 milliárd pengőt igényelt volna, ám csak 1938 márciusában jutott el oda a magyar állam, hogy ennek legalább egy részét elő tudta teremteni.

– Ez volt a híres egymilliárd pengős győri program…

– Igen, megszületett a döntés, hogy egymilliárd pengőt fordítanának öt év leforgása alatt a haderő fejlesztésére, amelyet két részre osztottak: 600 millió pengőt szántak közvetlenül a honvédségre, azaz fegyvervásárlásra, fejlesztésre. A fennmaradó 400 millióból pedig azokat az infrastrukturális beruházásokat tervezték finanszírozni, amelyek az ország védelmi képességeit is növelik, tehát az út- és vasúthálózat és még sok egyéb. Ma már tudjuk, késő volt.

– Mire lett volna elég ez a beruházás?

– A Magyar Királyi Honvédség nyugodt építkezéssel a tervezett öt év alatt, azaz 1944-re elérte volna azt a színvonalat fegyverzetben, létszámban, ami mai kifejezéssel élve egy európai középhatalomhoz illik.

– Ismerjük a korabeli dalocskát: 200 pengő havi fixszel az ember könnyen viccel. De mégis mennyire volt jelentős az összeg, mekkora volt a korabeli védelmi büdzsé, vagy éppen mennyit keresett Horthy Miklós kormányzó?

– Azért az 1930-as évek végén egy középosztálybeli fizetés már 600-800 pengő körül mozgott, és hogy a kérdésre is válaszoljak, a kormányzói tiszteletdíj 120 ezer pengő volt éves szinten. A védelmi kiadásokra 130 millió pengőt szánt a kormány 1938-ban. Ennek a sokszorosát jelentette a győri program, nem véletlen, hogy sokan kételkedtek benne, hogy ekkora összeget elő lehet teremteni. Dacára annak, hogy 1938-ban már kifejezetten jó helyzetben volt a magyar gazdaság, mégis, normál ügymenetben ennek az egymilliárd pengőnek csupán a felét tudta volna ennyi idő alatt kitermelni, ezért finanszírozását hosszú és rövid lejáratú kölcsönökkel, illetve egyszeri vagyonadó kivetésével tervezték előteremteni, megadóztatva az 50 000 pengőnél nagyobb vagyon birtokában lévő polgárokat és vállalatokat. Az összeget a korabeli közvélemény nagyon magasnak találta, és nem véletlenül. A közvetett kiadásokra szánt négyszázmillió pengő közel feléből kijött volna a tervezett infrastruktúra-fejlesztés, húszmillióból a mezőgazdaság fejlesztése, tízmillióból a bányászat és a nyersanyagkutatás támogatása.

– Érezhető volt a program hatása?

– Jól láthatóan, elvégre 1939 nyarára az ipari termelés volumene már 22 százalékkal ugrott meg az egy évvel korábbihoz képest. Szárnyalt a foglalkoztatottság is, 769000 fő dolgozott, a beérkező pénzek az iparban és a mezőgazdaságban is megtették a hatásukat. És akkor ne felejtkezzünk meg a katonai vonalról se, elkezdték fejleszteni és licenc alapján gyártani a harcjárműveket, elkészült a Turán harckocsi és társai, megjelent a Csaba páncélgépkocsi. Utóbbi a kor legmodernebb felderítő gépkocsijai közé tartozott. De említhetnénk a Botond személy- és teherszállító gépjárművet is, amely kitűnő minőségű volt, jó terepjáró képességgel.

– Mondhatjuk, hogy ezek a nagyságrendek jól mutatják, hogy néz ki a felkészülés a háborúra?

– Igen, a revízió volt a cél, ebben a magyar társadalom szinte minden tagja egyetértett felekezeti hovatartozástól, társadalmi állástól, anyagi helyzettől függetlenül. Ennél kisebb célt akkoriban nem is lehetett volna kitűzni. Éppen ezért elsősorban a szomszédos országokkal megvívandó háborúra készültek, nem pedig arra, amivel 1941 nyarától a Magyar Királyi Honvédségnek szembesülnie kellett.

– Visszakanyarodva a kezdeti kérdéshez, a magyar költségvetésben a győri program nemcsak egy nagyobb tétel volt, hanem kvázi áttérés a hadigazdaságra. Ezzel szemben most, hogy Donald Trump felvetette, költsük a GDP öt százalékát védelemre, mindenki meg van dermedve. Mire enged ez következtetni?

– A két világháború között arányaiban ennél szinte mindenki többet költött védelemre. Magyarország a már említett okból, a kisantant államok éppen azért, mert tartottak a magyar revíziótól. A Német Birodalom a háborúra készült, Franciaországban tartottak a német támadástól, ezért mindenki igyekezett lépést tartani. Ezzel szemben Európa az elmúlt évtizedekben a békére rendezkedett be. Ausztriában hallottam az anekdotát, miszerint az osztrák haderőben péntek este leteszik a munkát, és kiírják az ajtóra, hogy hétfő reggel nyolc előtt kéretik az ellenségnek nem támadni. Szemlátomást ez a szellemiség uralkodott el a kontinensen, még az egykori nagyhatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország is jelentősen veszítettek az erejükből. Elvégre az elmúlt három évtizedben nemcsak nálunk voltak leépítések, szinte az összes európai országban visszavágták a védelmi kiadásokat, fegyvernemek szűntek meg. Abból indultak ki, hogy itt van a NATO, amelynek mi is tagjai vagyunk, a NATO-nak ugyebár a legerősebb tagja az Amerikai Egyesült Államok, és majd szükség esetén megteszi a kellő lépéseket, de az is valószínű, hogy kevesen számoltak egy európai háború lehetőségével. Szerintem az Európai Unió tagállamai most jöttek rá, hogy amit megszüntettek, nagyon gyorsan pótolni kellene, mert már az elrettentéshez is jelentős fegyverkezésre van szükség.