Fotó: Hadházy Ákos Facebook-oldala
Hirdetés

Hadházy azt állítja, a résztvevők alacsony száma miatt mostantól más módon folytatja a kormány elleni tiltakozást.

„Be kell látnunk: ha csak ennyien vagyunk, természetesen nem fogjuk elérni az egyik eredeti célunkat, a gyülekezési törvény módosításának visszavonását” – írja a lyukas zoknit villantó ellenzéki országgyűlési képviselő.

„Én továbbra is kint leszek, mert nem tudok ebbe beletörődni, de saját magamat csapnám be, ha azt mondanám, hogy ezen most változtatni tudok. (…) A keddi összejöveteleken már nem tudjuk KÖVETELNI a törvény visszavonását. TILTAKOZÁSUL persze ott leszek minden héten, addig, amíg két három ember ott lesz. De nem fogok felszólalókat hívni, nem lesz műsor és színpad. Lesz néma tiltakozás és ha van rá igény tarthatok köztéri fogadóórákat is” – részletezi őrült izgalmakat ígérő, újragondolt keddi programsorát a honatya.

A keddi szánalmas tüntetéssorozatról több alkalommal is beszámoltunk (például itt és itt), de a legemlékezetesebb epizód szeptemberben történt, aminek kapcsán nyomozás is indult, amiért egy idős papot vegzáltak Hadházyék. A történtek széles körű felháborodást váltottak ki, az ügyben megszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is.